Rab Irén

Vélemény és vita

Diktatúra

A tomaji bazaltbányában a bazalt-tömbrobbantásokat a rabokkal végeztették. Ha rövid volt a kanóc, a rabnak esélye sem volt a túlélésre, azaz, hogy a mélyből időben a felszínre jusson

S. Gy. egy csillagtalan augusztusi éjszakán, 1951-ben megszökött a badacsonytomaji kényszermunkatáborból. Éjszakai műszak volt, a fiúk (rabok) a szocializmus kényszerépítésén dolgoztak a bányában, de S. Gy. az őr figyelmét és jóindulatát kijátszva, előre megfontolt szándékkal felszívódott a bokrok sűrűjében. Nyugatra akart eljutni, a szabadnak gondolt világba.

S. Gy. politikai elítélt volt, 1949-ben szovjet- és kommunistaellenes röpcédulák terjesztéséért hét évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A népi bíróság nem kérdezte, hogy a vagyonától és a kenyérkeresőtől megfosztott család, a fiatal anya három aprócska gyermekével vajon hogyan, miből fog megélni?

S. Gy. korábban csak férfiember módjára politizált, pártnak nem volt tagja, 1942-ben behívták katonának, végigharcolta a háborút, aztán amerikai fogságba esett. S. Gy. nem volt sem ostoba, sem gyáva ember, rádiótávírászként öt-ven Szovjetunió elleni bevetésben vett részt, bátorságáért háromszor tüntették ki, bronz majd ezüst vitézségi éremmel. Később ez mind terhelő bizonyíték volt vele szemben, mert harcolt a Szovjetunió ellen, ahelyett, hogy ezt megtagadta volna, ráadásul kitüntetéseket fogadott el a fasisztáktól.

Az amerikai fogság is gyanússá tette. Pedig ahogy lehetett, már 1945-ben jött haza a hadifogságból, örült, hogy vége a pokolnak, hogy újra lehet kezdeni az életet a családjával, újra dolgozhat. S. Gy. a „felszabaduláskor” mindössze 25 éves volt, felesége még ennél is fiatalabb, de a jövőbe vetett hit és az életösztön okán egymás után születtek a gyerekek is, szám szerint három.

Aztán, 1947-ben úgy érezte, hogy a dolgok igen rossz irányba mennek, tennie kell valamit. Belépett hát a Magyar Függetlenségi Pártba, amit az elvtársak egyszerűen csak Pfeiffer-pártnak neveztek, hiszen a „függetlenség” szónak nincs helye egy párt nevében a szovjettípusú népi demokráciá­ban! Sok megvezetett dolgozó ember nem látta ezt be, és így fordulhatott elő, hogy 1947-ben, a nyár derekán alapított Függetlenségi Párt az augusztus végi kékcédulás választásokon minden létező csalás ellenére a választók majd 14 százalékának a bizalmát elnyerte.

A kommunisták azonnal fasisztának bélyegezték őket, mert „megállapítást nyert, hogy rendszeresen és szervezetten rémhíreket, háborús propagandát és az ország demokratikus rendjét gyalázó híreszteléseket terjesztenek”. A párt alapítóját, Pfeiffer Zoltánt hazaárulónak minősítették, és az „összeesküvő” pártot a demokrácia nevében betiltották. Ilyen a diktatúra természete.

S. Gy. a párt feloszlatása után sok társával együtt illegalitásban végezte tovább a „demokráciaellenes tevékenységet”, de lebukott, elítélték, ebből két évet húzott le a badacsonytomaji kényszermunkatáborban. A szögesdróttal körbevett tábort 1949 tavaszán létesítették, szovjet mintára. Ide internálták a kommunista rendszer ellenségeit, a politikai rabokat, később a kulákokat, az osztályidegen családok fiait átnevelő kényszermunkára. Ennél többet nemigen tudni, mert a táborok 1953-54-es felszámolását köve­tően az Államvédelmi Hatóság gondosan megsemmisítette a terhelő bizonyítékokat. Az országban a proletárdiktatúra fénykorában sok ilyen kényszermunkatábor működött.

A tomaji bazaltbányában a munka hatékonysága érdekében a bazalttömbrobbantásokat a rabokkal végeztették. Ha rövid volt a kanóc, a rabnak esélye sem volt a túlélésre, azaz, hogy a mélyből időben a felszínre jusson. A panoráma viszont szép volt, a hatalmas, meredek kőfal aljában épült „rabszállás” széléről látni lehetett a Balaton vizét, amely elvtársnak és osztályellenségnek egyaránt ezer fényben csillogott.

S. Gy. a szökést követően nyaralónak álcázta magát, és igyekezett Badacsony körzetéből a határ irányába minél messzebb jutni. Szénaboglyában, pajtában, elhagyott présházban húzta meg magát éjszakára, de később nem volt szüksége a bujkálásra. Az emberek segítőkészségét látva megszűnt a bizalmatlansága. Nyíltan megmondta, hogy a bányából szökött politikai elítélt. Elmesélte szökése történetét és disszidálási tervét is. Mindenhol együttérzéssel fogadták, segítették a bujdosásban, ruhát, élelmet, szállást adtak neki. Volt, aki a saját irataival is megajándékozta, hogy szükség esetén tudja magát igazolni.

Egy tanácsi tisztviselő hamis névre szóló pecsétes papírokat állított ki neki. Ekkor 1951-et irtunk, az államvédelem kommunista mancsa fenyegetően nyúlt ki minden irányba, de az emberekben ott volt még az örökölt közösségi összetartás, a bajban lévőnek a segítség nyújtás hitbéli parancsa. Senki nem szaladt a rendőrségre, nem írt feljelentő levelet. A nemzeti egységet még nem sikerült felszámolni. A vidék hallgatásba és kivárásba burkolódzott. Adtak a semmijükből, mert a beszolgáltatás elvitt mindent, tűrték a pár hold földjük miatt rájuk ragasztott kulák bélyeget, és dacolva a helyi hatalommal pártgyűlések helyett templomba jártak.

S. Gy. határátlépési kísérlete nem sikerült, Budapesten barátai­nál bújt meg, próbált elvegyülni és kivárni az alkalmas időt. Pesten nem volt akkora szerencséje, két héten belül feljelentette egy spicli, aki a házmesteri szuterénból irigykedve nézte egykor S. Gy. kicsiny fűszerboltját. Pedig a barátok, ismerősök itt is rejtegették, segítették, holott jól tudták, mi vár rájuk lebukás esetén. Hiába volt a fekete autó és a csengőfrász rémülete, a városban sem sikerült még a morális tartást és a valódi szolidaritást az emberekben szétzúzni.

Két hónapig tartott a kihallgatási szakasz. A kihallgatótiszt alapos munkát végzett, megizzadt a tanúvallomások során. Néha saját kezűleg írta a jegyzőkönyvet, helyesírásában a kiejtés elvét részesítve előnyben. Ebből levezethető iskolázottsága, az abból fakadó kisebbrendűségi érzés és a mindent kompenzáló hatalmaskodás. Példát kel­-lett statuálnia bármilyen eszközzel, megmutatni, hogy börtönből nem lehet megszökni, szökött rabot, osztályellenséget tilos segíteni, ez bűnpártolás, minimum egy év börtön jár érte. És az alhadnagy elvtárs nagyon akart bizonyítani a felettes elvtársaknak.

A gyanúsítottak lakására a fekete autó hajnalban érkezett. Jó logisztikával, egyszerre csapott le az ÁVH. A vád mindenki ellen az volt, hogy „olyan embert takargattak, aki a népi demokrácia megdöntésére törekedett, enni adtak neki, bújtatták és segítették a szökésben”. A vidéki gyanúsítottak vagy kulákok voltak, vagy a családban, az ismerőseik között volt valaki kulák, és az ilyenek politikailag megbízhatatlanok.

Ráadásul a régi rendszer híveivel, a maguk fajtájával tartottak kapcsolatot, templomba jártak. Ez mind terhelő bizonyíték. A városi gyanúsítottak - kereskedő, tisztviselő, fodrász, kőfaragó, munkás és beszkárt-ellenőr, azaz egytől egyig egyszerű kispolgárok – az ÁVH jelentései alapján mind példás, dolgos életet éltek, nem jártak sehova, nem barátkoztak senkivel, nem politizáltak. Régen ezt passzív ellenállásnak hívták. Az államvédelemnek az volt a legnagyobb baja velük, hogy feddhetetlenek voltak, nem tudták őket mivel zsarolni.

S. Gy. végül szökés és tiltott határátlépési kísérlet miatt öt év börtönt kapott, Hiába fellebbezett, így 1956. augusztusban szabadulhatott feltételesen. Sorsának további alakulásához nem kell sok fantázia. Pesti srácként, tapasztalt katonaként valószínűleg részt vett a forradalomban. Nem disszidált, itthon maradt. A gyerekei nem sokat láthatták, mert újabb börtön várt rá, de ez már egy másik ügy, másik aktacsomó. S. Gy.ról annyit tudunk, hogy 1962-ben halt meg. Élt 42, többségében elviselhetetlen évet a gyalázatos 20. században.

(A szerző történész)


 

Kapcsolódó írásaink

Boros Imre

Boros Imre

Wall Streettől a Great Wallig?

ĀDe Gaulle-t, aki a dollár aranyra váltásával próbálkozott, az akkor még leleplezetlen civiljeikkel megbuktatták, de Cohn-Bendit ma is itt kísért, mint hajdani párizsi diák

Vári Fábián László

Vári Fábián László

Havazás lelkünk táján

ĀAmikor e betűk sorokká, gondolatokká rendeződnek kezem alatt, még nem tudható, milyen karácsony vár ránk: fehér-e vagy fekete?