De jó is volna, ha valaki várná őt otthon, amikor hazaér a munkából, és nem az üres lakás fogadná! A konvektor hiába van bekapcsolva nappal is, hiszen J. Károly kicsit fázós természetű, mégis hiányzik a melegség.
Igaz ugyan, hogy ott van Karcsi, a teknős, de ő nemhogy paprikás csirkét, borsófőzeléket és túrós csuszát nem készít neki, de még csak meg sem ugatja. Persze, ha kutyája volna, az sem fogadná vacsorával, viszont legalább kifejezné az érzelmeit, mielőtt le kellene vinni a parkba, hogy elvégezze a dolgát. Társkereső sikertelenségtörténetét alapul véve megállapítható: az, hogy J. Károlyt a munka után otthon egy asszony várja, jelenleg sokkal bizonytalanabb, mint a kutya vacsorája.
Ahogy beköszöntött a sötét késő délutánok időszaka, és a megállótól hazáig tartó úton szinte minden második ablakban villanyfényt látott, ő a háztömböt megkerülve nyitott be mindig a lépcsőházba, hogy közben fel tudjon nézni a saját ablakára. Megint sötét van, nem várja senki, állapította meg búskomor lemondással. Még a tévét sem volt kedve bekapcsolni, mielőtt legalább tíz percet nem szomorkodott a régi foteljébe süppedve. Karcsi, a teknős mocorgott kicsit, biztosan felébredt a fénytől.
Egy napon azonban észrevette, hogy az egyik ablaka világos, a konyhában ég a villany. Hirtelen megrémült, és szinte a járda nyálkás betonjába ragadt a lába. J. Károly ellenőrizte, hogy tényleg az ő lakása-e, vagy háromszor is kiszámolta az ablakokat. Kétség nem férhet hozzá, hogy valaki van nála.
De hiszen nem adott kulcsot senkinek! Gondolkodott rajta, hogy a pótkulcsokat a közös képviselőnél helyezi letétbe, viszont nem bízott meg benne, ezért a munkahelyi íróasztal alsó fiókjában tartja az uzsonnás dobozba téve. Erről csak a büfés Eszter tud, aki már délben bezárt, mert elutazott a nagypapája másnapi temetésére, de a nő amúgy sem menne fel hozzá, mert a randevú ötletétől is elzárkózott. A férfi nem az esete, válaszolta mosolyogva, azonban teljes szívéből szurkol neki.
J. Károlyban úgy futottak végig e gondolatok, hogy a levegővételről is megfeledkezett, aztán csuklott egyet, és kirázta a hideg, hogy talán egy betörő kutat a lakásban. Azt a lehetőséget kizárta, hogy Karcsi, a teknős kapcsolta volna fel a villanyt.
Remegő kézzel matatott a kulccsal a zárban. Amikor belépett, hangosan köszönt, hogy „Jó estét, megjöttem!”, nehogy meglepje a betolakodót, és óvatosan benyitott minden helyiségbe, még a vécébe is. A lakás ugyanolyan üres volt, mint amikor húsz éve odaköltözött, eltekintve a bútoroktól és a teknőstől meg a félbehagyott tojásrántottától a konyhaasztalon.
Nem volt ideje megenni, mert késésben volt, az alvás már csak akkor jött rá, mikor mindjárt ébrednie kellett volna. És ekkor jutott eszébe, hogy ő hagyta égve reggel a villanyt, a holnap pedig ismét fénytelen lesz.
(A szerző irodalomtörténész)
