Szarka László Csaba

Vélemény és vita

COP26-trilógia 2.

Mottó: A klímaváltozás sokkal több, mint a CO2, és a CO2 pedig sokkal több, mint klímaváltozás

Amint az első részben szó volt róla, a CLINTEL (Climate Intelligence, magyarul: Klímaintelligencia csoport) levélüzeneteket írt a COP26-konferencián részt vett három meghatározó csoportnak: állam- és kormányfőknek, fiataloknak és klímakutatóknak. Az üzenetek egy gyönyörű trilógiát formáznak. A trilógia mindhárom célcsoport számára ugyanazt a négy kulcsfontosságú pontot fejti ki: 1. Nincs klímavészhelyzet, 2. Az ellátásnak kiszolgáltatott energiaforrásokra támaszkodni: alapvető hiba, 3. A jövőbeni megfizethetőség és ellátásbiztonság nem valósítható meg atomenergia nélkül, 4. A nemzeti alkalmazkodási tervek működnek, bármi is legyen az éghajlatváltozás oka.

A CLINTEL szerint a COP26 céljai rossz irányba viszik az emberiséget. Egyre nyilvánvalóbban az rajzolódik ki, hogy a COP26 küldetése az energiaárak emelése, ami – az infláció megállíthatatlan gyorsulása közvetlen következményeként – az élelmiszerárak újbóli növekedéséhez vezet. Az egyik pozitív eredmény az, hogy a fejlődő országok megtagadják a COP26 ajánlásainak betartását.

A fiatalokat elsősorban Greta Thunberg tinédzser klímaaktivista lázítja. Tipikus szónoklata: „Nem akarom, hogy reménykedjetek. Azt akarom, hogy pánikoljatok!” E kijelentése az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa a Ház Felügyeleti és Reform Albizottságának a fosszilis tüzelőanyag-iparról és az éghajlatváltozásról szóló meghallgatásán, 2021. április 21-én is napirendre került. Ralph Norman képviselő a következő kérdést tette fel Greta Thunbergnek: „Ön azt mondta: »Azt akarom, hogy pánikoljatok…« Milyen konkrét tanulmányt vagy tudományos jelentést olvasott, ami alapján erre a következtetésre jutott?” Greta válasza: „Ezek metaforák… Nem volt olyan tudományos tanulmány, amely alapján erre a következtetésre jutottam.”

A CLINTEL úgy véli, hogy Greta Thunberg és az úgynevezett Extinction Rebellion (magyarul: kihaláslázadás) egy nem létező probléma ellen tiltakozik. Így tesznek minden „klímapénteken”, és így tettek Glasgow-ban is. Ezért a COP26-trilógia második része a COP26-on részt vett fiatalokhoz szól.

A klímariogatók azt mondják nektek, hogy az idősebb generáció katasztrofális globális felmelegedést (CAGW) okozott, mert túl sok CO2-t bocsátott ki. Úgyszintén elhitették veletek, hogy ha nem fordítjátok meg azt, amit az „iparimádó vénemberek” előidéztek, bolygónk hamarosan lakhatatlan hellyé válik. Azt mondják, hogy nincs vesztegetni való idő, klímaválság kellős közepén vagyunk! De vajon igaz-e ez a rémisztő történet?

Számos neves kutató szerint az éghajlat az egyik legösszetettebb rendszer, amit az emberiség igyekszik megérteni. Sok Nobel-díjat fognak még kiosztani, mielőtt az ember megbízható éghajlati előrejelzéseket tudna készíteni, amelyek összhangban állnak a múlttal és a jövővel is (tehát amelyek visszatekintő elemzésként és előrejelzésként is megbízhatók). Egyébként tisztában vagytok-e azzal, hogy a COP26 több tízezer résztvevője közül gyakorlatilag nagyon kevésnek van fogalma a Föld éghajlatának működéséről?

De akad itt más érdekesség is. A múlt arról tanúskodik, hogy szüleitek és nagyszüleitek keményen dolgoztak azért, hogy a mai, lenyűgözően magas életszínvonalú társadalmat felépítsék. Ennek eredményeként nagyon kiváltságos helyzetbe kerültetek. Nem kell nyomornegyedben élnetek, olyan oktatásban részesülhettek, amilyent kívántok, minden évben nyaralhattok, szükség esetén életmentő gyógyszerekhez juthattok stb. stb. Sok fiatal van a világban, aki nem részesült ekkora szerencsében. Valójában most a legjobb fiatalnak lenni a Földön. Számotokra a tiltakozás Glasgow-ban: luxus!

Ez azt jelentené, hogy az idősebb generáció nem követett el hibákat? Persze, hogy hoztak sok rossz döntést, de hasonlókat ti is el fogtok majd követni. Remélhetőleg tanultok a múlt hibáiból, és jobban fogjátok csinálni, mint bárki, bármikor korábban. Erre az inspiráló kihívásra építve küldöm üzenetemet mindazoknak, akik jelen voltak a COP26-on:

1. Ne viselkedjetek papagájként. Kriti­kával fogadjátok a sok hamis prófétát, akik igyekeznek kihasználni benneteket, és szembeállítani mindazzal, amit szüleitek és nagyszüleitek elértek. Mindaz, amit e próféták mondanak: egyoldalú és félrevezető. Értesüléseik hibás tudományos ismeretekből, rossz modell-előrejelzésekből és szélsőséges forgatókönyvekből származnak.

2. Mélyítsétek el ismereteiteket éghajlatunk tényeiről. Ha így tesztek, rá fogtok jönni, hogy éghajlati válságra utaló bizonyíték nem létezik. Éghajlatváltozás persze van, és mindig is volt. De ne aggódjatok, a jelenlegi globális felmelegedés enyhe (évtizedenként körülbelül 0,14 Celsius-fok), és az életminőségre már számos pozitív hatást is kifejtett.

3. Tudjátok-e, hogy a hideg Finnország és a meleg Szingapúr éves középhőmérséklete között több mint 20 fok a különbség? Ennek ellenére mindkét ország nagyon sikeres. Teljesen aránytalan a jelenlegi, évtizedenkénti 0,14 Celsius-fokos globális felmelegedést katasztrófának nyilvánítani. Gondoljatok erre, miközben tiltakoztok.

4. Elmondták-e valaha tanáraitok, hogy a CO2 áldás mindenre, ami a bolygónkon él? A CO2 messze nem szennyezőanyag, hanem az élet molekulája, amely táplálékot nyújt a növények számára. Növények nélkül nagyon kevés állati élet lenne, emberi élet pedig egyáltalán nem. Gondoljatok erre is, miközben tiltakoztok.

5. Ne keverjétek össze a klímaváltozást a környezetszennyezéssel! Két teljesen különböző jelenségről van szó. Az éghajlatváltozást nagyrészt a legmélyebb természeti erők okozzák, a környezetszennyezést pedig elsősorban az emberi viselkedés. Az éghajlatváltozás megfontolt alkalmazkodási intézkedésekre, a környezetszennyezés pedig tiszta termelési technológiák okos bevezetésére késztet.

6. Kérünk benneteket, ne pazaroljátok az életeteket egy nem létező probléma megoldására. Ehelyett fordítsátok minden tehetségeteket és energiátokat egy körkörös termelési gazdaság fejlesztésére. Csak ezáltal lesz majd elegendő anyagi fedezet az életszínvonal alapvető szükségleteken túli emeléséhez. Ha visszamentek a terméketlen múltba, és elszegényítitek magatokat, akkor a jövőtöket többé már nem ti fogjátok irányítani.

7. A történelem azt mutatja, hogy a földi lét állandó alkalmazkodást igényel. Ha továbbra is folytatjátok a tudomány és a technológia fejlesztését, új képességeket hívtok életre, amelyek által alkalmazkodhatunk az éghajlatváltozáshoz, megvédhetjük természeti környezetünket, felszámolhatjuk az éhezést és a szegénységet, gondoskodhatunk egymásról, és meghódíthatjuk az univerzumot. Egy jobb világ megteremtéséhez az intelligens alkalmazkodáson keresztül vezet az út.

Végezetül: mindazok, akiket megmérgezett a jövőtől való félelem, felejtsék el a COP26-ról a boldogtalanság és a kilátástalanság prédikátorait; ők tönkreteszik a jövőtöket azzal, hogy lerombolnak mindent, amit szüleitek és nagyszüleitek felépítettek. Bizakodással tekintsetek a jövőbe, és fogadjátok el a fenti kihívásokat életre szóló feladatként.

Az üzenetet – a CLINTEL követei és az Éghajlati Világnyilatkozat aláírói (mintegy ezer szakember) nevében – A. J. (Guus) Berkhout, a CLINTEL elnöke, a geofizika emeritus professzora, a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia (KNAW) tagja, a Holland Mérnöki Akadémia (AcTI) vezető tagja írta alá.

Van egy német diáklány (Naomi Seibt), aki németül és angolul rendszeresen szól a világ fiataljaihoz. Az idei őszi budapesti természetvédelmi világfórumra (az „Egy a Természettel” című vadászati és természeti világkiállításra, az úgynevezett World Conservation Forumra) videóüzenetet küldött. Érdemes rákeresni az interneten. Naomi kitűnően eligazodik a környezeti problémák erdejében, és Gretával ellentétben optimizmust, reményt sugároz. Nem mindegy, hogy melyikük megnyerőbb a magyar fiatalságnak. És az sem, hogy a kutatók melyikük szemléletét tartják igaznak. Én a Naomié mellett teszem le a voksom. A trilógia harmadik része azokhoz a klímakutatókhoz szól, akik valójában Gretával fújnak egy követ. 

(A szerző geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Önfeladó állam

ĀGuy Verhofstadt örül az új német kormánynak. Ez már önmagában is elég ok az aggodalomra, pláne ha megnézzük, mivel is indokolta lelkesedését a Politicóban megjelent hétfői írásában

Szarka László Csaba

Szarka László Csaba

COP26-trilógia 1.

ĀMottó: Az éghajlatváltozás sokkal több, mint a CO2, és a CO2 pedig sokkal több, mint klímaváltozás