Lóránt Károly

Vélemény és vita

Keleti konzervativizmus

A második világháború után Európa, ezen belül az ellenfél, Németország is, a győztestől nagyvonalú segítséget kapott, hogy a lerombolt kontinenst újjá lehessen építeni

Mint arról az újságok már beszámoltak, idén is megrendezték a Valdaj klub szokásos, immár 18. összejövetelét, ahol Oroszországgal foglalkozó kutatók, közéleti személyiségek, újságírók találkoztak vezető orosz politikusokkal – többek között Vlagyimir Putyinnal –, és cseréltek eszmét időszerű kérdésekről. A már megjelent híradások és elemzések ellenére érdemes Putyin előadására visszatérni, mert mégiscsak Európa legnépesebb országának vezetője értékelte Euró­pa és a világ helyzetét, ráadásul egy olyan vezető, aki képes volt országát kiemelni a Szovjet­unió összeomlását követő káoszból.

Putyin előadását azzal kezdte, hogy óriási változások korát éljük, és rögtön hozzá is fűzött egy régi kínai közmondást, amely azt mondja, hogy az Isten mentsen meg bennünket attól, hogy a változás korában éljünk, de hát, mit tegyünk, ha a gyors változások korában élünk. Milyen változásokról is van szó? Putyin az éghajlat változását, a geopolitikai erőviszonyok változását, a koronavírus okozta változásokat, az államok közötti és államokon belüli egyenlőtlen vagyonelosztás okozta problémákat és a technológiai forradalom okozta változásokat említette.

Az éghajlat változásával kapcsolatban a nemzetközileg elfogadott álláspontot ismételte meg, illusztrálva olyan hazai példákkal, mint a szibériai erdőtüzek, de a nemzetközi szokástól eltérően hozzátette, hogyha ez így van, akkor nem a világ újrafelosztására, vagyis a geopolitikai rivalizálásra, hanem az előre látható problémák közös megoldására kellene az erőket koncentrálni.

A geopolitikai átalakulással kapcsolatban kritizálta a „világ legerősebb országát”, vagyis az Egyesült Államokat, hogy két évtizede folytat katonai műveleteket nála sokkal gyengébb országokban, és a kitűzött célját mégsem érte el. A hidegháború végére utalva arra mutatott rá, hogy míg korábban a győztes felelősséget vállalt a legyőzött országokkal szemben, most nem ez a helyzet, a háború folytatódik más eszközökkel.

A feltételezett győztes (aki győztesnek hiszi magát) nem hajlandó vagy nem képes biztosítani a háború utáni békés helyreállítást, és csak súlyosbítja a káoszt és a világra veszélyt jelentő helyzeteket. Putyin itt Vietnamra utalt mint pozitív példára, mely ország az Amerikával vívott háborúja után nem vált egy „fekete lyukká”, hanem gyors fejlődésnek indult, de talán jobb példa, ha összehasonlítjuk a második világháború utáni és a hidegháború utáni helyzetet.

A második világháború után Európa, ezen belül az ellenfél, Németország is, a győztestől nagyvonalú segítséget kapott, hogy a lerombolt kontinenst újjá lehessen építeni. Ezzel szemben a hidegháború vélt győztese (mindkét esetben az Egyesült Államokról van szó) nem konszolidálta a helyzetet, hanem még tovább növelte a káoszt.

Putyin nem említette, de mi hozzátehetjük, hogy mi történt volna, ha a Nyugat, tulajdonképpen az Egyesült Államoknak az a vezetői rétege, amelyet „mély államnak” neveznek, betartotta volna a Gorbacsovnak tett ígéretét, és nem terjesztette volna ki a NATO-t nemcsak a volt szocialista országokra, hanem még a felbomlott Szovjetunió volt tagországaira is. Érdekes lenne visszaidézni azt a rövid időszakot, amikor a mély állam olyan teoretikusainak, mint Charles Krauthammer, az egypólusú világrend propagálója vagy Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, sikerült meggyőznie a bizonytalankodó Clintont a NATO kiterjesztéséről.

A NATO-t hivatalosan a kommunista terjeszkedés megakadályozása érdekében hozták létre, logikus lett volna tehát, ha a Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlásával a NATO is megszűnik. Ám ha figyelembe vesszük a szervezet első főtitkárának, Lord Ismay-nek a véleményét, amely szerint a NATO szövetség célja, hogy „az oroszokat kinn, az amerikaiakat bent, a németeket pedig lent tartsuk”, világossá válik a terjeszkedés valódi indoka. Az ukrajnai puccsal pedig sikerült a Lord Ismay által említett célt évtizedekre megalapozni.

A nyilvánvaló tendenciák ellenére a geopolitikai erőviszonyok átalakulásával kapcsolatban Putyin viszonylag optimista volt, megjegyezte, hogy a politikatörténet ugyan nem nagyon tud példákat arra, hogy egy stabil világrend hogyan jött volna létre nagy háborúk nélkül, de most megvan a lehetőség arra, hogy precedenst teremtsünk.

Putyin beszédének legnagyobb részét azonban a nyugati értékrend visszautasítása és a saját konzervatív értékrendjének kifejtése tette ki. Mindenekelőtt hitet tett a nemzetállamok szuverenitása mellett: „Csak a szuverén államok képesek hatékonyan reagálni a kor kihívásaira és a polgárok igényei­re”, mondta. Említette még, hogy a globalizmus hirdetői elavultnak láttatják az államot, a nemzeti határokat anakronizmusnak tartják, a nemzeti szuverenitást pedig a jólét akadályának.

Mindez azonban csak azt szolgálja, hogy versenyelőnyeikre támaszkodva megnyissák mások határait (piacait), de visszafelé ez már nem működik, ha mások történetesen versenyképessé válnak, azonnal visszatérnek a vámhatá­raik­hoz. Ennek megfelelően – mondta Putyin – minden hatékony nemzetközi rendnek figyelembe kell vennie a nemzetállam érdekeit és képességeit, és ezek alapján kell eljárnia, nem pedig azt próbálnia bizonyítani, hogy ezeknek nem kellene létezniük.

Továbbá senkire sem lehet ráerőltetni semmit, legyenek azok a társadalmi-politikai struktúra alapelvei vagy olyan értékek, amelyeket valaki a saját céljai szerint egyetemesnek nevezett. Végül is egyértelmű, hogy amikor valódi válsághelyzetbe kerülünk, csak egyetlen egyetemes érték marad, és ez az emberi élet, és minden állam maga dönti el, hogy képességei, kultúrája és hagyományai alapján hogyan tudja azt a legjobban megvédeni.

Putyin arra is figyelmeztetett, hogy a változások léptéke különösen óvatossá kell tegyen bennünket. „Az államnak és a társadalomnak nem szabad radikálisan reagálnia a technológiai minőségi változásokra, a drámai környezeti változásokra vagy a hagyományos rendszerek pusztulására.

Könnyebb rombolni, mint teremteni. Mi Oroszországban ezt nagyon jól tudjuk, sajnálatos módon saját tapasztalatainkból, amelyeket már többször átéltünk – mondta, majd hozzátette: – Történelmünk példái lehetővé teszik számunkra, hogy kijelentsük: a forradalom nem a válságból való kiút, hanem a válság súlyosbításának módja.” Putyin nyilván tudja, hogy mit beszél, Oroszországnak a 20. században volt elég tapasztalata, hogy mit jelent a forradalom.

Ami még nagy hangsúlyt kapott Putyin beszédében, az a nyugati szélsőbalos mozgalmak üzeneteinek visszautasítása volt. „Elképedve nézzük a folyamatokat, amelyek azokban az országokban zajlanak, amelyeket hagyományosan a haladás zászlóvivőinek tekintettek” – mondta, majd utalt a különböző gender- és Black Lives Matter mozgalmak kirívó eseteire. Idézte a feketék egyenjogúságáért küzdő Martin Luther King elhíresült mondását: „Van egy álmom, hogy négy kisgyermekem egy napon egy olyan nemzetben fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.”

Most pont a bőrük színe alapján ítélik meg az embereket, csak fordított előjellel, Putyin Hollywoodot említi, ahol előírják, hogy a filmekben milyen bőrszínű színészeknek kell szerepelniük, ez még rosszabb, teszi hozzá, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottság agitprop osztályának instrukciói.

Végül Putyin megfogalmazta a mérsékelt konzervativizmus hitvallását, ami nem a tradicionalizmusról, a változásoktól való félelemről, hanem az időtálló hagyományra való támaszkodásról, a népesség megőrzéséről, önmagunk és mások reális értékeléséről, a prioritások pontos összehangolásáról, a szükség és a lehetőség összhangba hozásáról és a szélsőségesség mint módszer alap­vető elutasításáról szól.

Putyin előadását olvasva elgondolkodtam azon, hogy mennyivel jobb lett volna a második világháború után a Nyugathoz tartozni, most pedig függetlennek lenni, de ezt mi fordítva csináltuk, illetve fordítva kényszerítették ránk. Egy dologban azonban vitatkoznék Putyinnal, amikor a jelenlegi nyugati helyzetet a korai kommunizmushoz hasonlította. Átéltem a korszakot, amikor a kommunista embertípust akarták létrehozni, népnevelőkkel, szemináriumi előadásokkal és egyebekkel hatva ránk. Sok őrültséget mondtak és csináltak, de az akkori őrültségek – néhány kivétellel – eltörpülnek a mai Nyugat irracionalitása és erőszakos­sága mellett. 

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)


 

Kapcsolódó írásaink

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor

Aki mert szembeszállni

ĀNovember 4-én jött a hír, hogy életének 92. évében távozott közülünk Király Károly, az erdélyi magyarság érdekeit bátran képviselő és megvédő közgazdász-politikus. Egykori találkozásunk felidézésével búcsúzom Tőle. Isten nyugosztalja

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Pofon

ĀFricska. Ezek óriási fazonok! Ha nem éppen a gátlástalanságot emelnék piedesztálra, és közben nem néznék teljesen hülyének az európai polgárokat, esküszöm, még nevetnék is rajtuk!