Vélemény és vita
Vagy ide, vagy oda
Az 1956-os forradalom kitörésének emléknapján világossá vált az, amit egyébként minden gondolkodó magyar tud: a hagyományokat és a valódi értékeket képviselő és megvédeni mindig kész emberek jóval többen vannak hazánkban, mint az országpusztítók
álláspont
A mi történelmünkben, akárcsak bármely más nemzetében, voltak időszakok, amikor gonosztevők kezében volt a hatalom. Ezekben a saját rendjük szerint természetesnek vették, hogy ez egyet jelent az ország kiárusításával, eladósításával és a magyarok egyre megalázóbb helyzetbe taszításával.
A baloldal régi- és újmarxistái véres játszmáik végén mindig pofára estek. Világunk társadalmi mozgásait és fejlődését a kezdetektől a jó és a rossz harca határozta meg. Ez a mi jelenünkben is így van.
Azon a tegnapelőtti fényes délutánon, amikor százezrek érkeztek meg a budapesti Erzsébet térre az ország minden szegletéből, emlékezni a sokszor elbukó, ám mindig a társadalmi, történelmi igazságot, a közjót szolgáló hőseinkre, a teszetosza Karácsony Gergely által szétbarmolt főváros meg tudta mutatni a legszebbik arcát. Ünneplőbe öltöztek a lelkek. Derűsen és félelem nélkül vonult a tömeg kilométereken keresztül.
Minden gesztusunkban ott volt az az örömteli várakozás, ami aztán Orbán Viktorral kimondatta: „Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát, és szembesít: vagy ide, vagy oda kell állnod.”
Ideálltunk tehát az Erzsébet tér szegletére, és ez nem azért volt jó nekünk, mert bárhova is néztünk, tiszta arcúak ezreit láttuk, azért aztán meg főleg nem, hogy megmondják nekünk, hogy mi a jó és mi a rossz. Hanem mert biztonságban voltunk.
Pontosan tudjuk, mert tizenöt évvel korábban, 2006. október 23-án itt tömekedtünk a szomszédos Astoriánál, az akkori Fidesz-ünnepen. Lövéseket hallottunk a közelből, és könnyes szemű emberek kezdtek özönleni szemből, felforrt a vérünk, azt mondtuk magunknak és a körülöttünk levőknek, hogy ez nem lehet igaz. Elindultunk, a lövések irányából, ahonnan már füstök is szálltak felénk, a tömegen átharcolva magát mellénk ért egy fiatalasszony, mind a két kezébe kisgyerek kapaszkodott.
Arcunkhoz közel hajolva halkan azt mondta: Ne menjenek arra! Becsukta szemét, ki tudja mitől, könnygáztól, döbbenetétől, gyerekei féltésétől könny szivárgott az arcán. Ne menjenek arra, ismételte meg, és továbblépett. A néhány percig megnyitott Erzsébet hídon át vágtuk ki magunkat. A túloldalon, a korábban megbeszéltek szerint, vártuk barátunkat. Láttuk a fenyegetően köröző helikoptereket, hallottuk az egyre gyakoribb lövéseket. Barátunk nem jött, ahogyan annyi más ártatlant, összeverték a rendőrpribékek, letartóztatták, és napokig börtönben tartották.
Akik akkor ránk rontottak, és hihetetlen erőszakossággal ütöttek-vágtak, lőttek és törték csontjait a békés ünneplőknek, na, az ő elöljáróik, az úgynevezett baloldali összefogásnak nevezett Gyurcsány-cirkusz bábfigurái is kierőlködtek maguknak egy megemlékező gyűlésecskét szombaton a Hősök tere szélén.
Feszengenek balliberálisék a szemkilövető szórakoztatóipari színpadán. Hazugságokkal fenyegetőzik Jakab Péter, Fekete-Győr András, Karácsony Gergely és a farkas vicsorgású Márki-Zay Péter, ám pofátlanságával mindet veri Gyurcsányné Dobrev Klára, aki a szabadságharc tiszta eszméjéről hadovál, és a színesség elfogadását szorgalmazza. Szerinte ezzel lehet legyőzni – így mondta – Orbán rendszerét. Ennél tisztábban ritkán látni a kommunista gátlástalanságot, Dobrev Klára arcán az eddig gondoltnál jóval vastagabb a bőr.
A vak is látja, pár ezren itt, százezrek ott.
Orbán Viktor az Andrássy út túlsó végén világosan megmondta: vagy ide, vagy oda kell állnod.
(A szerző vezető szerkesztő)