Műemberek

Minden résztvevője tapsol, kiabál, mosolyog, hiszen forradalmian új lépést tettek a szerintük demokratikus viszonyok megteremtése felé. Ez számukra nem jelent mást, mint leváltani az Orbán-kormányt.

A megmámorosodott baloldalnak nem számítanak a tények. Nem érdekes, hogy a Fidesz–KDNP háromszor négyéves kormányzása alatt olyan mértékben gyarapította az országot, amilyenre korábban is csak kevés példa akad történelmünkben. Visszaállította a nemzet hitét önmagában, visszaadta polgárai önbecsülését, és nem mellesleg anyagiakban is nagyrészt kárpótolta őket a 2010 előtti rablógazdálkodás veszteségeiért. Béremelés, rezsicsökkentés, nyugdíjprémium és a tizenharmadik havi nyugdíjak visszaépítése, segítség a devizahitel-válság megoldásában, a munkanélküliségi ráta minimálisra csökkentése, és folytathatnánk, betölthetné a maradék területet a hasonló tények felsorolása.

A világszerte egyre inkább elismert családtámogatási rendszer kiépítése, az otthonteremtési program határozott válasz a 2015-ben kicsúcsosodó migrációs válságra, mi nem importált gazdasági menekültekkel, hanem, ha úgy tetszik, önerőből, demográfiai eszközökkel, azaz a magyar munkaerő reprodukálásával, vagyis a születésszámok növelésével oldjuk meg
a munkaerőhiány okozta gondokat. Mindezt egy velünk egyre inkább ellenségesebbé váló közegben, a szélsőségesen baloldalivá vált Európai Unióban tesszük.

A folyamatos építkezést, a világ mai, úgynevezett demokratikus rendjének megfelelően, négyévenként a parlamenti választások ellenérdekelt politikai alakulatai igyekeznek megakasztani. Nincs ez másként most sem, jövőre választás, már most elindult az őrületes, tagadásra épített kampányuk.

Miután az ellenzék háromszor egymás után beszorult a kormánypártok kétharmados többsége alá, egyre hisztérikusabban, erőszakosabban és durvábban igyekszik visszaszerezni a korábban – egyébként az ország kifosztását szolgáló – politikai hatalmát. Szövetséget kötöttek egymással, a korábban élesen kommunistázó, a némelykor erősen náci mutatványokkal előálló Jobbik ragyogóan betagozódott a neomarxista, szélsőliberális és zöld koalícióba. Egy – lényegében Amerikából beszerzett – előadás-sorozattal, az előválasztási bolhacirkusszal igyekeznek elterelni a figyelmet arról a mérhetetlen irigységről és gyűlöletről, ami hatalom-visszaszerzési vágyukat tüzeli.

A bolhacirkusz porondmestere, Gyurcsány Szemkilövető Ferenc addig mesterkedett, míg a szövetsége számára megfelelőnek gondolt alakot nem talált a miniszterelnök-jelölti posztra. Keresgélése közben bedarálta a moslékkoalíció mindegyik pártját, és helyzetbe hozta a számára legalkalmasabb élősködőt, Márki-Zay Pétert. A hódmezővásárhelyi polgármester kisebbrendűségi komplexusának megfelelően viselkedik: köhög, mint az a bizonyos bolha. Szellemi vezetőjéhez, Gyurcsányhoz hasonlóan túlmozgásosan beszédkényszeres.

Hol ezt mondja, hol azt. Ma állít, holnap tagad. Ha ellentmondás esik a fejére, magyarázkodik. Hosszan, zavarosan, a mindenkinek megfelelni akarás kényszerében. A messziről, Amerikából jött ember pökhendi magabiztosságával gondolja úgy, hogy ő a magyar politikai élet jelentős, sőt meghatározó tényezőjévé vált. Téved. Ő nem más, mint egy rövid szavatossági idejű, marketingszakemberek kitalálta politikai celeb, nárcisztikus személyisége egyenesen kapóra jött az ugyanilyen lélekképletű Gyurcsánynak.

Hasonló a hasonlónak örül. Diszkréten, négyszemközt már elbeszélgettek. Műember a műemberrel.

A show meg megy tovább.

(A szerző vezető szerkesztő)