A csend hangjai

Nem állítanám, hogy az „összefogdosás” bohózat méltó a dalhoz, de az biztos, hogy rá hajaz. Mert beszélnek, zajonganak a baloldali-féle résztvevők, de gyönge a szöveg, halovány a dallam. Fekete-Győr és Jakab a választók lelkesedését dicséri – miközben ők már mindent elbuktak. A büszke „döntőbe jutottak” nem csinálnak nagy zajt, Márki-Zay keresi a semmiség páncélszekrényének kulcsát, Karácsony sunnyog abban a légüres térben, amelyben már jó tíz esztendeje, meglepő módon, éldegél, Dobrev (Gyurcsány) magában kuncog az egészen – két kiszolgáltatott lúzer mellett neki nem kell kardoznia.

Az ellenzéki értelmiség csendben vegetál, feledi azt, hogy néhány hónapja még az őszödi rém bukását kívánták, most éppen keresik víziótalan életükben a víziót. És ezt valamiért függetlenségnek hiszik. Vacak, beteg csend ez. Ne irigyeljük tőlük!