Vesztesek

Nem a jövő tavaszi választás megnyerésére gondolok, hanem arra a célra, hogy a bukott miniszterelnök az általa vezetett DK-ba olvassza a magyar politikai tér Fidesz–KDNP-n kívüli összes kicsi vagy még kisebb pártját. A 2010-ben nyolc év kormányzati teljesítményének eredményeképpen történelmi vereséget szenvedő, eljelentéktelenedő baloldalnak tíz év kellett, hogy akklimatizálódjon a megváltozott körülményekhez, és zsugorodó meg szétszakadó pártjai, kiegészülve az identitásukat feladókkal létrehozzanak valamiféle, legalább a felszínt tekintve eladható összefogásfélét. (Vajon mit lehet várni országirányítókként azoktól, akik ilyen reakcióidővel találnak választ egy felmerülő problémára, illetve annyira csak az egyéni érdekeikkel vannak elfoglalva, hogy harmadnyi emberöltő kell a megvalósításra?)

Emlékezzünk, a legnagyobb gátja ennek Gyurcsány Ferenc volt, egészen addig, amíg a DK fel nem küzdötte magát a térfél legerősebb pártjává, és ő lett a baloldali éceszgéber. Az éppen szakaszgyőzelmet arató bukott kormányfő mellett vannak látható vesztesei is a bulinak.

Utolsó helyen Fekete-Győr András, a Momentum elnöke végzett, a tagadás régről ismerős eszdéeszes nyomvonalán induló ifjak vezetője, aki nemrég egy interjúban azt mondta: „A politikai érésünk eredménye az lett, hogy néhány kezdeti időszakban tett nyilatkozatunk – így például a »Gyurcsány eltakarodhatna már« – ma már nem aktuális, érvényét vesztette.” Ez volt az a beszélgetés, amelyet olvasva felmerült bennem, hogy ha ellenzéki kapánytótumfaktum lennék, megtiltanám, hogy a miniszterelnökjelölt-jelöltek interjút adjanak, mert bármelyik szólalt meg, azonnal láthatóvá váltak a hazugságok, az agresszív hatalomakarás, a bosszúvágy és a többi.

De szerencsére mindenki, aki akarta, láthatta az indulók árulkodó megnyilatkozásait. Mint például a sajtószabadságért oly sokszor felszólaló Momentum elnökének azt a véleményét, hogy a kampányát egy interjú hátráltatta, ahol úgymond hatalmas mozgásteret adtak a szerkesztőknek. (Utóbbi beszédes kitételt ajánlanám a hazánkban éppen vizsgálódó LIBE-delegáció figyelmébe.) A show első fordulója után annyi talán kijelenthető, hogy a tagadásból, ilyen formán a semmiből induló, a választás után három nappal letartóztatásokat ígérő, az embereket egymás feljelentésére trenírozó, a meghaladni hirdetett múlt ölébe simuló érési folyamat visszavezette a Momentumot oda, ahonnan jött: a semmibe.

Nem jutott a második fordulóba Jakab Péter sem. Az előző választáson még húsz százalékot szerző párt és elnöke úgy jelentéktelenedett el, hogy közben nemcsak létrejöttének alapértékeit adta fel, de vezetője az emberi együttélés legtöbb szabályát és a civilizált viselkedés kereteit is áthágta. Az, hogy még a szülővárosában sem tudott nyerni, vagy hogy a párt olyan vidéki településeken is bukott, mint Ózd, mindennél beszédesebben bizonyítja, mennyire vevők még az elkötelezett ellenzéki szavazók is az elvtelen és alpári stílusban elővezetett politikára.

Nem tudom, Jakab Pétert és a Jobbikot megkínálták-e ezzel a szereppel, vagy önként vette magára, de akár így, akár úgy, sokat tett azért, hogy a Jobbik kiiratkozzon a magyar politikából. Az utólagos magyarázat, hogy azért veszített, mert ott kampányolt, ahol a Fidesz erős, szánalmasnak minősíthető.

Azzal kezdtem, jól halad Gyurcsány projektje. Az ember abban bízik, sok éve van még ellenzékben, hogy tető alá hozza, különben mindannyian vesztesek leszünk.

(A szerző lapszerkesztő)