Deme Dániel

Vélemény és vita

Nemzetiek az anyósülésen

Vannak, akik kormányunkat okolják azért az egyre szélesedő politikai szakadékért, amely nemcsak az európai baloldali kormányok, hanem a magyar konzervatív pártok és a rohamosan modernizálódó nyugati nemzeti–konzervatív mozgalmak között tátong

álláspont

Teljesen jogos az a vágy, hogy az európai demokráciák közötti megosztottságot valahogy áthidaljuk, hiszen már nem csak politikusok és a baloldali nyugati médiumok viszonyulnak hozzánk, magyarokhoz ideológia által táplált ellenszenvvel. Ezt a magyarellenes megvetést már sikerült beültetni némely svéd, angol vagy holland „utca emberének” a tudatába is, ezért tennünk kell valamit a közeledésért. De nézzük csak meg, mi történt azokkal a nemzeti, polgári pártokkal, amelyek értékeiket feladva beültek a nyugati liberális pártok mellé az anyósülésre.

A németeknél most lehettünk tanúi annak, hogy bármennyire is megpróbálja egy keresztény–konzervatív párt kifogni a liberálisok vitorlájából a szelet egy nemzettagadó Wilkommenskulturral, a baloldal mindig is hitelesebben fogja játszani a maga szerepét.

Ha pedig a szavazók csak a hazugság különböző variációira szavazhatnak, mint ez történt Németországban, inkább arra fogják leadni a voksukat, aki legalább hisz ezekben az utópiákban, mintsem arra, aki csak számításból papolja őket. De itt vannak az osztrák konzervatívok is, akik pontosan tudják, mit kellene tenniük, sőt, mondják is, viszont a németek nélkül egy tapodtat sem képesek mozdulni a helyes irányba.

Néhány hete Norvégiában Erna Solberg irányt vesztett konzervatívjai is olyan lelkesen adták át a hatalmat a győztes munkáspártiaknak, mintha ők is épp rájuk szavaztak volna. Mondhatnánk, ez ám a politikai kultúra! De valószínűleg inkább csak arról van szó, hogy a konzervatívok is tudják, mindegy, kire szavaznak a választóik, teljes gőzzel folytatódik a nemzeti kapituláció.

Kanadában is kitűzte a szivárványos zászlót a konzervatív párt, el is veszítették a választásokat, újabb négy évig bámulhatják tovább a Justin Trudeau-show-t. Az amerikai konzervatívoknak pedig nem volt elég szalonképes Trump elnök, saját pártjukat lékelték meg úgy, hogy most csak passzív megfigyelőként nézhetik azt, hogyan özönlik be déli határaikon az őket hamarosan kiszorító új Amerika.

A franciáknál Marine le Pen próbálta szélesíteni jobboldali pártja vonzerejét azzal, hogy ő is arra a következtetésre jutott, miszerint az iszlám mégsem ellentétes a szekuláris francia köztársaság értékeivel. Szavazói pedig jól visszaüzentek Le Pennek a legutóbbi helyhatósági választásokon: egyetlen körzetet sem szerzett meg.

De a legjobban talán az Európai Néppárt példája az, amely megmutatja, mire számíthatnak a részrehajló kirakatkonzervatívok, akik a liberálisokat kényszerültek megkérni arra, hogy jól hátba verjék őket, hogy kiköhöghessék a torkukon akadt Fideszt.

Hidat építeni csak a folyó két partjáról egyszerre elindulva lehet, de ehelyett a szolgalelkű nyugati konzervatívok úgy akartak átjutni az egyre távolodó bal partra, hogy onnan senki sem közeledett feléjük. Persze zuhantak is a mélybe, egyik a másik után, választási vereségükben kivétel nélkül összekötötte őket a szavazathajhászó balrasodródás.

A Horst Seehoferek, Mitt Romney-k, Donald Tuskok vagy Manfred Weberek ezzel arra ítélték magukat, hogy életük végéig azt kelljen ismételgetniük, amiben valójában nem hisznek. Olyanokkal kell szövetkezniük, akik jobban ragaszkodnak a hazugsághoz, mint ők ahhoz, amiről tudják, hogy igaz. Sziszifuszi, reménytelen küzdelem a mai megalkuvó konzervatívok sorsa, ne kívánjuk ezt magunknak. Az elvhűség, nem pedig a kényelmes kapituláció vezet választási győzelemhez.

(A szerző újságíró

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Mesél a nép

ĀHa valaki a nép és a nemzet közötti különbségre kíváncsi, könnyen eltévedhet a jogi és filozófiai szakirodalom útvesztőiben

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Kellemetlen igazságok

ĀAz Európai Unióban sem készülnek megvalósíthatósági számítások. A sajátos politikai felépítés miatt az Európai Parlament és a Bizottság bármilyen irreális dolgot követelhet a tagországoktól, mert nem nekik kell megvalósítaniuk