Lökd ide a sört!

Dehogynem, mert már júniusban tervet dolgozott ki 65 ezer doboz sör Afganisztánból történő evakuálására. Bár sokan figyel­meztettek, hogy az emberek kimenekítését kellene előkészíteni, mert nagy a baj, de ez nem hatotta meg a német politikai elitet. A hatalmas sörkészlet esetleges veszendőbe menése annál inkább. Hiába, sörivó népről van szó.

Berlin – hasonlóan a washingtoni Nagy Testvérhez – viszont minden intézkedését rendben lévőnek találta, ezért senki sem akart felelősséget vállalni a kialakult káoszért. Annak ellenére sem, hogy az első német repülőgépen csak hét személy hagyhatta el a csatatérré vált országot, egyes jelentések szerint a 65 ezer doboz sörrel együtt. Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter sem gyakorolt önkritikát.

„Nagyon kevés időnk volt, ezért csak azokat vettük fel a fedélzetre, akik a helyszínen voltak” – állította. Ezek szerint a hatalmas sörkészlet az összes ellenőrzési pontot kijátszva kijutott a repülőtérre. Aztán jött a szokásos homályos, kásás tagadás, amely szerint nem is vitték haza a ren-geteg folyékony kenyeret, hanem helyben eladták.

Kinek? A tálib alkoholistáknak, a sarki italnagykereskedőnek, a nem létező kocsmáknak? Mindezt egy szélsőséges muszlimok uralta városban, ahol szigo­rúan büntetik az alkoholfogyasztást? Egy vicclapban talán jó a történet, de elhinni aligha lehet.

A sörmentés még a berlini kormányt lakájmódra kiszolgáló sajtóban is kiverte a biztosítékot, legalábbis a látszat kedvéért. „A sör elszállítására volt kapacitás, de az afgánok számára nem?” – teszi fel a költői kérdést a Bild. Nincs teljesen igaza Európa legnagyobb példányszámú napilapjának. Mert ha nem is volt elég kapacitás a távozni akaró afgánok elszállítására, a szándék azért megvolt.

Például az ellenzéki radikálisan baloldali Zöldek sokat tettek azért, hogy száz genderdiplomás afgán nőt kimentsenek Kabulból. A berlini kincstárból eddig kétmillió euróval finanszírozták egy gendertanszék felépítését és működtetését Kabulban. Ha a genderdiplomás nők maradnak, odavész az „értékes” tudás is.

Ők lennének az új, „progresszív” értelmiségiek, azok, akiket Németországba kellene betelepíteni? Vagy netán azok a helyi lakosok, akik már egyszer megjárták a német földet, de a legkülönbözőbb bűncselekmények elkövetése miatt kitoloncolták őket, és haza kellett térniük? Most megint jönnek, kopogtatnak, erőszakot, rablást, gyilkosságot követnek el, és maradnak Németországban.

Úgy látszik, a német politikai vezető garnitúra nem képes – vagy helyesebb lenne azt mondani, hogy nem is akar – túllépni saját árnyékán, és kitörni ideológiai rabságából. Bármilyen, a Nyugat által generált és teljes csőddel végződő konfliktusra – Líbia, Irak, Szíria – ugyanazt a sematikus választ képes adni: fogadjuk be a menekülteket. Ezt a terminus technikust használják azokra az illegális migránsokra, akiknek nagy része még egy évtizednyi németországi tartózkodás után sem vállal rendszeres munkát.

Hiába mondta Angela Merkel, a 16 év után e hónap végén a szövetségi választásokat követően leköszönő kancellár, hogy nem ismétlődhet meg a 2015-ös illegális bevándorlási hullám, szavai ma már nem hitelesek, a német határok nyitva vannak.

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: Németország már átlendült azon a ponton, ahonnan korábban még vissza lehetett volna fordulni, és a Willkommenskulturt meghaladva az eddigiekkel ellentétes migránspolitikát folytatni.

Marad tehát a sörivászat.

(A szerző lapszerkesztő)