Vélemény és vita
Katolikus büszkeség egykor és ma
Merjünk újra a magasba tekinteni, a végtelenbe, legalább egy napra hagyjuk el a politika pragmatikus világát, sorakozzunk fel lélekben Szent István örökhagyó ágya mellé, térdeljünk le Kelet és Nyugat isteni csodája, az utolsó vacsora szentsége elé
A naptár 1947. szeptember 14-et mutat. A kertek alatt lopakodva közeledik a kommunizmus. Budapestet ellepik a katolikus férfiak, mintegy százezren. Büszkén vállalják hitüket. Vonulnak. Énekelve. Templomi zászlók alatt. Több mint fél éve aláírták a párizsi „békeszerződést”. Az ország Sztálin nagy talpú, telhetetlen hétmérföldes csizmája alá lett besorolva.
A férfiak pedig besoroltak Mindszenty József bíboros mögé, és vezekelni, imádkozni indultak hosszú tömött sorokban a tizennégy kilométeres úton Máriaremetére, ahol a főpásztor mutatta be a szentmisét. Egy hét múlva százezer magyar nő, lányok, édesanyák, apácák, nagyik és dédmamák lepték el az utcákat. Büszkén. Katolikusként. Ugyanoda mentek, ugyanazért. Magyarországért, hitükért, magukért, családjukért. És értünk…
Minden esztendőben, az augusztus 20-i államalapítás ünnepköre legalább egyszer lehetőséget biztosít arra, hogy az egyre távolabbi múltba vesző Szent István-i Szűz Máriának tett „Országfelajánlást” legalább a széljegyzetek sorába emelje. Természetes, hogy ez nem előzheti meg a tűzijáték, vízi zene, a kitüntetések híreit, messze elmarad a katasztrófáktól, de még az utolsó nyári hosszú hétvége időjárás-jelentéseitől is…
Mégis, tegyünk egy erőtlen kísérletet, hogy keressük a 21. század bolyongó emberének szánt üzenetét. Nem postás hozta, hanem egy barát. Nemrégiben egy budai polgári lakás lomtalanításakor talált szentképet kaptam ajándékba, melynek elsárgult pici lapjain Mindszenty József bíboros Székesfehérvárott, 1946. augusztus 25-én, Szent István fejereklyéje előtt elmondott országfelajánlási imáját tartalmazza. Ha az internet adta lehetőségeket kihasználva utánakeresünk, gyorsan meg is találjuk ezt a pontosan hetvenöt éve elhangzott szöveget, amelyet a Mindszenty Alapítvány tájékoztatója szerint a fatimai Szent István-kápolna alapkövének kapszulájában is elhelyeztek. Az imádság szöveghű leirata cikkemhez mellékelve olvasható. A második világháború 1945. májusi lezárulta után alig több mint egy évvel hangzott el. Önmagáért beszél.
A bíboros, aki igazi főpásztor volt, aggódott a nyájért, aggódott Magyarországért, a magyarokért. Tisztában volt azzal, hogy német csatlósként megbélyegezve, szovjetek által „felszabadítva” a fasizmus után a kommunizmus diktatúráját szánják a nagyhatalmak Magyarországnak. Ez elől elmenekülni nem lehetett, azonban fel lehetett készülni lélekben a legrosszabbra is. Érezte és tudta, hogy keserves évek, évtizedek elé néz az ország és a nemzet.
Nem tévedett a később a fehér vértanúságot választó főpap, akinek akkori címe „hercegprímás” volt. Ez egyben azt is jelentette számára, hogy közjogilag a király – annak hiányában a kormányzó – után, bármilyen akadályoztatás esetén az ország vezetői feladatai is az ő vállára kerültek. A világháború befejezése és az 1947. február 10-én aláírt „békemegállapodás” között vagyunk félúton 1946-ban, közeleg a kommunista hatalomátvétel, az új „alkotmány”, majd Sztálin magyar pribékjeinek ámokfutása, a magyar katolikus egyház bedarálása.
A kormányzó akadályoztatása miatt, egy átmeneti közjogi állapotban Mindszenty József volt az ország vezetője, aki ekként is viselkedett – nem mellesleg 1974-es „lemondásáig”. Székesfehérvárott tett országfelajánlását követően a bajban mellé álló bátor püspöktársaival együtt nekikezdett a „kommunizmusjárvány” előtt az ország lelki vakcinázásának. „1947. augusztus 15-től 1948. december 8-ig az ország egész területét átpásztázta a hatalmas, imára, engesztelésre, tevékeny keresztény életre hívó lelkes mozgósítás: a Boldogasszony éve” – írja a bő egy év eseményeit feldolgozó könyv bevezetőjében Mészáros István. Talán ez a védettség, lelki erő kellett ahhoz, hogy a háború utáni megcsonkított, kivéreztetett magyarság kicsivel több mint hat és fél milliós katolikus közössége a rendszerváltoztatás után csaknem hatmilliós számot mutatott.
„Miért Boldogasszony Éve? Miért zarándoklatok? Először, mert a vallásos világnézet követői vagyunk, bizonyosságot akarunk tenni. Szerintünk az anyag felett lényegesen alakítja a világot az, ami természetfeletti… És mi azt a kultúrát tartjuk teljesnek, ami eszerint formálódik. Azt is nyíltan megvalljuk, hogy hitünk integráns része a Mária-tisztelet. Másik rugója az idesereglésnek, hogy magyarok vagyunk, tehát Boldogasszony és Szent István népe.” Ennél rövidebb, tisztább summázata nincs a katolikus büszkeség menetének.
Bizonyosságot tenni hitről, magyarságról. A totális kommunista hatalomátvétel, a kék cédulás csalással véghez vitt választás után eszébe juthattak bíborosi beiktatásán XII. Piusz pápa (aki Pacelli bíborosként az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus bíboros legátusa volt) neki mondott szavai: „Te leszel az első, aki elszenvedi a vértanúságot!” Nem hátrált, csak dacolt. Mindenkivel, mindennel. Büszke katolikusként. Egy nagy zarándoklattá, vezeklő közösséggé tette az országot, püspök társaival hátukra vették a hitvallók keresztjét mint büszkeségük jelét. Mindenütt gyalogos zarándokok tízezrei, éjjeli virrasztások, éneklés, Mária-konferenciák, imádságok és mise, mise, mise. Eucharisztia.
Megmozdult az egész ország. „Ahol áthaladtak (Mindszenty és püspöktársai Baranyában), mindegyik községben – a reformátusoktól lakottakban is – nagy ovációval köszöntötték őket. A falvak népe ünnepi öltözékben állt sorfalat a főútvonal mindkét oldalán…” A máriagyűdi zarándokhelyen százötvenezer hívő volt. Közeledett a vég. Rákosi Mátyás előbb csak kóstolgatta nyilatkozataiban a bíborost, majd nyilvánosan rontott neki beszédeiben, végül letartóztatták, ahonnan a történet már ismert… Fogynak a napok, és fogy a levegő is Mindszenty József körül.
De megy, nem fogy az ereje. Lepereg az iskolaév. Baján 1948. június 12-én – nem Budapesten vagy Szegeden! – tizenkétezer fiatal jött össze, a misén ezernyolcszáz fiú ministráns. „Most e zaklatott tanév végén hoztam el, Baja ifjúsága, a lobogót, hogy kezedbe adjam. Vedd úgy, mint Rákóczi kezéből vették a kurucok a Szűz Máriá-s zászlót: „Cum Deo pro patria et libertate! (…) A magyar történelemhez és az Anyaszentegyházhoz Mária kapcsol minket, s általa jutunk el Jézushoz.” Így zajlott valahogy az a nagy katolikus büszkeségmenet akkoriban.
Ferenc pápa Irakban mondta ki a végső igent: jön Magyarországra. Ahogy Tokióban a test, a fizikum, az erő, ügyesség ünnepe, a 2020-as olimpiai játékok is egyéves késedelmet szenvedett, úgy a „hit olimpiája” az eucharisztikus világkongresszus is 2021-ben lesz. Itt az alkalom, a lehetőség a katolikus, az egyetemes hit büszkeségének ünnepévé tenni az eseményt. Nincs Rákosi Mátyásunk, múzeum lett az Andrássy út 60. Mégis nagyon nagy a kihívás.
Kevesebben vagyunk, gyengébbek vagyunk, kiszolgáltatottabbak vagyunk, Krisztus keresztje azonban ugyanaz tegnap, ma és holnap. Keleten és Nyugaton az utolsó vacsora szentségének ünnepe ugyanaz. Az Istenszülő, Szűz Mária szeretete, az anyaság tisztelete, a nő méltósága ugyanaz. A zárómise szeptember 12-én lesz, ami Mária nevenapjának ünnepe. Az egyház XI. Ince pápa óta üli ezt az ünnepnapot, aki a Bécsnél a törökök felett aratott győzelem emlékére iktatta a katolikus naptárba. Akkoriban más harc folyt a földért, a hitért.
Európa kereszténységét karddal, vérrel, verítékkel óvták, a török hadak előbb Bécs mellől, majd Budáról is kihátráltak. Kicsivel több mint négyszáz évre kialakult egy vallásközi egyensúlyi állapot. Tizenöt nemzedéknyi idő kellett ahhoz, hogy ismét felcsapjon a háború lángja. A muzulmán világ azonban ma nem a várak, nem Európa katonai bevételére tör, hanem a lelkileg teljesen legyengült, hitét vesztett, a liberális fogyasztói társadalom által konzumidiótává silányított, a demográfiában csődöt mondott, a végletekig önző európai „ember” szállásterületét foglalja el szép, komótos tempóban. Szinte erőszak nélkül.
Nekünk, akik még vagyunk, nagy a felelősségünk. Büszkén ki kell állnunk. Legyen szeptember 12-e Ferenc pápával az új Európa fogadalmi miséje, fogjuk meg egymás kezét, szorítsuk meg. Legyen ez egy új zarándoklat kezdete. Ne csak a középen üres trikolórt emeljük magasba, találjuk meg újra szabadságharcaink máriás zászlóit is.
Merjünk újra a magasba tekinteni, a végtelenbe, legalább egy napra hagyjuk el a politika pragmatikus világát, sorakozzunk fel lélekben Szent István örökhagyó ágya mellé, térdeljünk le Kelet és Nyugat isteni csodája, az utolsó vacsora szentsége elé. Hazafele menet pedig folytassuk az 1947-ben indított nagy katolikus büszkeségmenetet, mindennap! Büszkén. Keresztényként, katolikusként. Hitünkért, magunkért, családjainkért, Magyarországért és Európáért a máriás zászló alatt: „Cum Deo pro patria et libertate!”
Felajánló ima
Boldogságos Szent Szűz, Nagyasszonyunk és Édesanyánk! Szent István király halála óráján Neked ajánlotta életének nagy művét, a zsenge magyar kereszténységet s országát és koronáját. Beléd helyezte minden reményét és nem csalatkozott: Te megvédted történelmének legválságosabb perceiben kilenc századon keresztül a magyart.
Első szent Királyunk példájára mi is Hozzád fordulunk s ma újólag Neked, a Te Szeplőtelen Szívednek ajánljuk a magyar kereszténységet, édes magyar hazánkat. Történelmünk mai sorsdöntő órájában gyermeki bizalommal zárjuk Szeplőtelen édesanyai Szívedbe országunkat és népünket – egyesítve ünnepélyes felajánlásunkat Szentséges Atyánk Felajánlásával, ki a világot Szeplőtelen Szívednek szentelte – esedezve kérünk, vedd oltalmadba örökségedet.
Ne tekintsd vétkeinket, melyekkel Szent Fiad Szívét és a Te Szeplőtelen Szívedet annyiszor megszomorítottuk. Te a tévelygő gyermekeidnek is jóságos Édesanyja vagy és Szeplőtelen Szíved a bűnösök menedéke. Megbocsátó édesanyai szeretedben bízva s első szent Királyunk érdemeire hivatkozva töredelmes lélekkel kérünk az egész magyar nép bűneiért bocsánatot.
Ígérjük, hogy Szeplőtelen Szíved tiszteletét és engesztelését hazánkban minden erőnkkel előmozdítjuk. Szent István király példájára apostolkodunk, hogy eljöjjön a lelkekbe az Isten országa: „az igazság és élet országa, a szentség és kegyelem országa, az igazságosság és béke birodalma”, melyben Krisztus a Király és Te vagy a Királynő, ó Édesanyánk és Világ Királynője!
Alázattal kérünk, áraszd ki mindnyájunkra édesanyai Szíved túláradó szeretetét, mely a jókat buzgókká, a bűnösöket igazakká teszi. Te, aki minden kegyelem közvetítője vagy, eszközöld ki számunkra az Egyház szabadságát, a lelkek békéjét és az ország felvirágzását. Adj szentéletű papokat és apostoli lelkületű világiakat, hogy rajtuk keresztül meginduljon a kegyelem áramlása Szent István országában, mely a Te országod.
Ne nézd méltatlanságunkat, hanem édesanyai Szíved mérhetetlen jóságával fogadd kegyesen felajánlásunkat, mint egykor Szent István felajánlását kegyesen fogadtad. Szánakozzál rajtunk, szegény meggyötört, elesett magyarokon és ne késlekedjél kiesdeni számunkra Istentől az igazságosság és szeretet diadalát. Ámen.
Ezt az imát Magyarország hercegprímása imádkozta 1946. augusztus 25-én, amikor felajánlotta az országot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Székesfehérváron, Szent István fejereklyéje előtt.
(A szerző teológus)
