Csakugyan félnünk kell a kormányváltást?

Nem az Óperenciás tengeren túl, hanem a jogállamiságra oly érzékeny Európai Unió közepén, Magyarországon. Hasonlóan hajmeresztő, ahogy a „habarékellenzék” vezetői megfenyegetik politikai ellenfeleiket, egész pályás letámadásra készülnek és bosszúhadjáratra hergelik sajátjaikat. Persze, nem kellene minden marhaságot komolyan venni, hisz az ellenzéki oldal „előválasztás” lázában ég, nagyotmondási licitverseny van, mégis kell egy vörös vonal, valahol meg kell húznunk a határt. Az erőszakos baloldal történelme is arra sarkall minket, hogy komolyan vegyünk minden fenyegetést.

Gyurcsány Ferenc után ma már Fekete-Győr András és Jakab Péter is olyan politikai–jogi „elszámoltatásról” beszél, ami inkább leszámolásnak hangzik. Az elszaporodott baljóslatú nyilatkozatok arra utalnak, hogy a baloldal egy olyan bosszúhadjáratra készül, ami az Európai Unióban példa nélküli lenne. Ami még ijesztőbb, hogy mindezt kiterjesztenék a pártpolitikával nem foglalkozó jobboldali (polgári, nemzeti, konzervatív felfogású vagy keresztény hitű) művészekre, tudósokra és közéleti szereplőkre.

A magyarországi baloldal elmúlt száz esztendeje arra tanít minket, hogy ne kezeljük félvállról, mikor börtönnel vagy lámpavasra akasztással fenyegetőznek. Vegyük komolyan, hogy ígéretük szerint alkotmányellenes eszközökkel forgatnának fel mindent, ha megnyernék a választásokat.

Vörös Imre volt alkotmánybíró, akadémikus jogtudós (!) szerint egy esetleges ellenzéki győzelem után az új országgyűlésnek át kellene vennie az Alkotmánybíróság szerepét, majd a parlamentnek kell kimondania, mely törvények sértik az Alaptörvényt. Fleck Zoltán jogszociológus véleménye szerint „nagy valószínűséggel egy 2022-es ellenzéki győzelem után, időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”, Bárándy Péter pedig egyenesen úgy fogalmaz, hogy „ki kell dolgozni bizonyos technikákat, amikkel felül lehet írni a kétharmadot és az írott jogot.”

Ott tartunk tehát, hogy egy volt alkotmánybíró, egy egyetemi tanár és a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere, azaz jogvégzett ellenzéki megmondóemberek is hosszan elmerengenek azon, hogy miként lehetne meghaladni a jogállamiságot és az alkotmányos kereteket hatalomtechnikai módszerekkel.

Miért nem szólal meg az Európai Bizottság? Hol van ilyenkor Vera Jourová? Miért nem tiltakoznak nemzetközi fórumokon a „jogvédő” Soros-szervezetek? Mikor jelennek meg a magyar ellenzék antidemokratikus természetét kárhoztató tanulmányok, cikkek, publikációk az európai mainstream médiában? De hol késlekednek az „értelmiségi” körök petíciói?

Pokol Béla az Államcsíny és alkotmánypuccs című könyvében arra figyelmeztet, hogy az illegitim alkotmányozás egyáltalán nem példa nélküli kísérlet lenne. Az „alkotmánypuccs” baloldali elképzelése eredetileg Hugo Chávez venezuelai elnök nevéhez fűződik. Mikor a marxista vezető új alkotmányt akart létrehozni 1998-ban, ám nem volt meg az ehhez szükséges kétharmados többsége, mozgástere bővítésére az általa kinevezett kormány kiadott egy rendeletet, amely alapján Chávez egy bizalmi embereiből és jogászaiból álló „alkotmányozó gyűlést” hívott össze.

Az új alkotmányt – a parlament kikerülésével – közvetlen népszavazás útján akarták elfogadtatni, a referendumra pedig olyan többségi kritériumokat állapítottak meg, amelyek ütköztek a hatályos alkotmánnyal. Ezután a kormány azt a kérdést intézte a legfelsőbb bírósághoz (ami ott megfelel az alkotmánybíróságnak), hogy megteheti-e ezt alkotmányosan. A Chávezhez közel álló bírók többsége pedig nyilván úgy döntött, hogy bár az alkotmány hallgat a közvetlenül a nép által létrehozható alkotmány lehetőségéről, a többségi kritériumokról, ám ez nem jelenthet tilalmat.

Habár jelenlegi helyzetben nehéz elképzelni, hogy az ellenzék maga mögé tudná állítani a társadalom bármilyen módon „kiméricskélt” többségét egy új alkotmány megteremtéséhez, ám az Európai Unió hathatós segítségével megtehetné az alkotmánypuccsnak nevezett folyamat első lépéseit.

A jogállamiság felett őrködő Európai Bizottság eddig még nem kifogásolta az ellenzék „ötletelését”, ami beszédes, ugyanakkor tanulságos is egyben. A „Nyugat” sosem védett meg minket, nekünk kellett megküzdenünk a szabadságunkért. Ezért kell félnünk egy olyan kormányváltást, ami túlterjeszkedne az alkotmányos kereteken.

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)