Vélemény és vita
Látnok
Fricska. Én mondom, ez a Falus Ferenc nem csak nagy gyógyító, de egyenesen sámán!
Minden baloldaliak főorvosa-főpolgármester jelöltje ezúttal a 168 Órának nyilatkozott, és a baráti lap minden zűrzavarát gond nélkül közzétette. „A növekvő esetszámoknak nincs közük a Pride-hoz, de a járvány szempontjából provokáció augusztus 20.” – így a nagy látnok, aki hozzátette, hogy míg a melegfesztiválon vonulnak, addig a tűzijátékon állnak.
Ez a megállapítás már-már Nobel-díjas koponyát sejtet, csak az a kár, hogy a média elég sok képet közölt a vonulásról, márpedig elég intenzív testi kontaktusokról mesélnek a felvételek. Falus korábban szakértett már a kínai vakcina ellen, politikai hátteréhez hasonlóan összevissza riogatott a teraszok nyitásáról.
Most – miután az egész világ tudja, hogy nőni fognak az esetszámok – Szent István napjára kelt kellemes hisztériaalapot. Ő a baloldal új csodalova. Bár ló előtt a jó doktor általában jeges vizet szokott a fejére öntetni.