„Amíg Gyurcsány Ferenc látszik az ellenzék hősének, aki ezt büszkén viseli is, addig nagy baj van. Mert az emlékezet olyan, hogy nem tudhatsz győzni egy olyan borzasztó személyiséggel, aki árnyként lebeg az ellenzék felett. Gyurcsány Ferencnél vissza fognak kérdezni a kormányzására, és attól a pillanattól kezdve mindenki elfödi a szemét: ilyen kormányzást akarsz? Hát ez a borzasztó ebben, addig itt káosz lesz” – ezt mondta néhány hete Benedek Elek író dédunokája, Lengyel László politológus egy rádióinterjúban.
A baloldal ismert ikonja, Medgyessy Péter egykori főtanácsadója keservesen hozzátette, az előválasztás csak színjáték, és azt sem felejtette el kifejteni, hogy ennél az ellenzéknél jobbat érdemelne az ország.
Mi ez, ha nem egy vödörnyi jeges víz a baloldali választó fejére borítva?
Pedig hát minden olyan szépen kezdett formálódni. A brüsszeli „árny”, a mindenkit maga alá gyűrő Gyurcsány mesterterve megvalósult, Karácsonyból kesztyűbáb, Jakab Péterből kezes bárány lett, a szörnykoalícióban mindenki az ő kottájából játszik, a baloldali szerepjáték szabályai előtt mindenki fejet hajtott.
A nemzetközi seregek is felvonultak. A liberális többségű Európai Parlament újabb kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, az uniós kormányfők kemény magja felsorakozott a „holland fickó”, Mark Rutte mögé, aki egyenesen az unió elhagyására szólította fel a magyar miniszterelnököt. A tortán ott a hab is: az uniós pénzek időzített felfüggesztése. A Pride és vidéke már csak ráadás. Repeta.
Erre jön ez az ember, Benedek Elek dédunokája, és mindent „tönkretesz”. Sőt, meg sem áll itt. Gyurcsány bábminiszterelnök-jelöltjét sem kíméli. Karácsony Gergely főpolgármesterről azt mondja: „Az igazi probléma, hogy Karácsonynak fel kellene mutatnia Budapesten bármilyen eredményt.
Nem tud egy biciklisávon túlmenően semmit felmutatni. Nem értek hozzá, de miért ne vezethetnék egy kormányt. Ez nem megy, ez Magyarország tragédiája.” Lengyel mély levegőt vesz, és hozzáteszi: „Bocsánat, de mi a teljesítményük? Összevissza beszélnek, úgynevezett népszerű szövegeket adnak elő. Ígérettenger van, amelyeknél fel sem merül, hogy miből lesz megvalósítva.”
Nehéz lenne Lengyel László helyzetelemzésével vitába szállni, de azért nem árt az óvatosság. Láttunk már karón varjút. A baloldal Osztap Bendere egyszer már Medgyessy Pétert, a D–209-es elvtársát is megpuccsolta. Saját pártját is átverve úgy lett az ország miniszterelnöke, úgy kapott felhatalmazást az agyament száz lépés programjára, hogy Medgyessy megpuccsolása után közjogi értelemben miniszterelnök sem lehetett volna, hiszen a Zuschlag-botrány miatt lemondott a sportminiszterségről, vagyis jelölni sem lehetett volna.
Másodjára úgy, hogy átverte az egész országot, a választópolgárok teljes közösségét, amit az őszödi beszédben kénytelen volt be is ismerni. De Brüsszel ezek után is keblére ölelte, mert a globalizmust szolgálta, és keblére öleli ma is, mert még mindig azt teszi.
A Gyurcsány-veszély tehát, ha el nem is múlt, az legalább biztató, hogy már a baloldalon is van olyan közismert megmondóember, aki felhívja a figyelmet a veszélyre. Azt is mondta Lengyel László, hogy attól fél, hogy a „Jézus Mária, győztünk! esete fog fennforogni. És ha győztünk, akkor mi van? Kormányképesek vagyunk? Képesek vagyunk értelmes kérdéseket feltenni, nemhogy válaszokat adni?” – sorolta kérdéseit a Gyurcsány által összetákolt szörnykoalíció kapcsán.
Ideje lenne a megtévesztetteknek is felébredniük.
(A szerző újságíró)
