Andreas Unterberger

Vélemény és vita

Magyarország démonizálása és a tények

Magyarországon rengeteg Orbán-kritikus médium van, elektronikus és papíralapú egyaránt. Kritikus kommentárjaikat a nyugati újságok is rendszeresen idézik

Hol van több demokrácia és jogállamiság? Budapesten vagy Brüsszel környékén? „Micsoda kérdés!” – így válaszolna erre mind a fősodrú média, mind az uniós képviselők többsége. Elvégre Orbán Viktor magyar miniszterelnököt évek óta démonizálják, diktátorként állítják be. Összehasonlításunkból világosan kiderül, hogy a tények ennek pont az ellenkezőjét mutatják.

Mégis, a Magyarország elleni gyűlölet odáig fajult, hogy a holland kormányfő azt is javasolta nyilvánosan, hogy a kis közép-euró­pai ország lépjen ki az EU-ból. Épp Hollandia mondja ezt? Az a mélyföldön elterülő ország, amelyik a magas gátak mögé bújva a mai napig a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés európai központjának számít?

Nem lenne talán jobb, ha azt javasolnánk, hogy Hollandia távozzon?

Mindenesetre Hollandiában, nem pedig Magyarországon lőttek le nemrég egy újságírót az utcán, mert kutatása során túl közel került egy bűnözői bandához. Hollandia az, ahol meggyilkoltak egy jobboldali politikust, ahol megöltek egy iszlámkritikus filmrendezőt. Minden esetben ideológiai indíttatásból. Máltán és Szlovákiában is történtek  (minden esetben szocialista részvétellel elkövetett) politikai gyilkosságok, de Magyarországon nem, még csak ezekhez egy kicsit hasonlatosak sem.

A spanyol politikusok is buzgón csatlakoznak a Magyarország-gyalázáshoz. Mégis, alig néhány héttel ezelőtt még voltak politikai foglyok országukban, évekre börtönbe zárt politikusok olyan magatartásért, amely sehol másutt nem számít bűncselekménynek. Ugyanis helyi (katalán) politikusokként népszavazást szerveztek, amit a központi kormányzat nem nézett jó szemmel. Ezek az emberek semmi mást nem akartak, csak talán túl sok demokráciát.

Talán az osztrák politikusoknak is el kellene gondolkodniuk azon, hogy saját országuk, Magyarországgal ellentétben, még mindig jogállam-e. Merthogy az ügyészség egy részének masszívan ideológiai alapokon nyugvó tevékenysége egyre inkább kétségessé teszi ezt. A migránsbűnözés tömeges növekedése egyértelműen csökkentette az ország polgárainak, még a 13 éves lányoknak is a biztonsághoz való jogát. Az pedig egyértelműen a politika és az igazságszolgáltatás kudarca, hogy az összes uniós tagállam közül Ausztria a negyedik helyen áll az országban jogtalanul tartózkodó migránsok tekintetében.

A nyugat-európai agitátorok folyamatosan Magyarországot támadják, és vitatják, hogy egyáltalán van-e demokrácia. Pedig ott legalább a közvetlen demokráciát jóval nagyobb mértékben alkalmazzák, mint nálunk: a budapesti kormány rendszeresen kikéri a lakosság véleményét a népszavazáshoz hasonló nemzeti konzultáció keretében.

Természetesen ez még mindig nagyon messze van a valódi közvetlen demokráciától, amelyben a polgárok maguk kényszeríthetnek ki népszavazást bármilyen törvényről, ha elegendő számú aláírást nyújtanak be, mint például Svájcban. Mindenesetre a magyar párbeszédmodell sokkal tovább megy, mint minden más nyugat-európai demokráciamodell, ahol egy politikai–média–hivatalnoki uralkodó elit egy milliméternyi hatalmat sem akar kiadni a kezéből, hanem éppen ellenkezőleg, még többet akar belőle megszerezni.

Az ember elcsodálkozik, hogy nyugat-európai politikusok és médiaszemélyiségek felháborodnak egy új magyar törvény miatt, ami tiltja a homoszexualitás propagálását. Azt állítják, hogy ez szégyen és az „európai értékek” megsértése.

Egyre gusztustalanabb ez a folyamat, hogy éppen mit húznak ki folyamatosan a fiókból állítólagos „európai értékekként”. Az EU alapító évtizedeiben a homoszexuális ábrázolások a legtöbb országban tilosak voltak. És soha nem született hivatalos döntés arról, hogy az ilyen ábrázolások mostanra „európai értékké” váltak volna.

Emellett az emberi jogokról szóló egyezményen túl, amelyet még az EGK/EK/EU megalapítása előtt fogadtak el, és amelyet e tekintetben soha nem módosítottak, soha nem volt semmi, amit az ominózus „értékek” listájaként lehetne jellemezni. Az „értékek” szó a politikai kampánypropaganda teljesen meghatározatlan szókincsévé vált inkább, amelyet önkényesen használnak a politikai ellenfelek lejáratására és rágalmazására.

A politikusokkal és a médiával szemben viszont sok európainak az, amit Orbán Viktor évek óta tesz, pontosan az iránt való elköteleződés, amit ők maguk európai értékekként értelmeznek. Számtalan általa keresztülvitt törvény (amelyek bizonyíthatóan hatással vannak a magyar születésszámra) támogatja a családokat, azaz a többgyermekes párokat. Más magyar törvények révén az ország a legalacsonyabb adókulcsokkal rendelkezik Európában. Magyarország az egyetlen uniós ország, amely kifejezetten segíti a más kontinenseken élő, üldözött keresztényeket.

Mindenesetre Orbán Viktornak „tisztességtelen” húzása volt, hogy a homoszexuális ábrázolásokat tiltó paragrafusokat jogilag a pedofília elleni más paragrafusok közelébe helyezte. Végül is a heteroszexuálisok közül is sokan, közvetve vagy közvetlenül, rossz szándékkal közelítenek a gyermekekhez. Ennek ellenére tény, hogy a magyarok 70 százaléka szerint ez a törvény helyes. Ezért az uniós hatóságok reakciója az új törvényre eltúlzott, és nagy választási segítséget jelenthet majd Orbán számára.

Orbán tudja, hogy sikeres politikusnak egy demokráciában mindig szüksége van ellenfélre, akit a tettei alkalmassá tesznek, hogy az ellenség szerepét betöltse. Soros György, aki számos bevándorláspárti és Orbán-ellenes egyesületet támogatott, sokáig ilyen ellenségként jelent meg, és mostani megnyilvánulásaival újabban az Európai Bizottság elnöke válhat ilyen ellenséggé.

Igazi csemege az a vád is, hogy a magyar kormány a „sajtószabadság ellensége”. Tény, hogy Magyarországon rengeteg Orbán-kritikus médium van, elektronikus és papíralapú egyaránt. Kritikus kommentárjaikat a nyugati újságok is rendszeresen idézik. Ugyanazok az újságok, amelyek egy nappal később közlik a Riporterek Határok Nélkül radikális baloldali egyesület állítását, miszerint Magyarországon megszűnt a sajtószabadság.

Az biztos, hogy az ellenzéki újságok kevesebb hirdetést kapnak az Orbánt támogató üzleti vállalkozásoktól. De az már tényleg undorító képmutatás, amikor ezt a vádat Ausztriából is megfogalmazzák anélkül, hogy ugyanakkor hozzátennék, a dolgok sokkal rosszabbak ebben az országban. Ez különösen jól látható a bécsi városháza magatartásában, amely az elmúlt években messze a legtöbb korrupciós hirdetést finanszírozta. (Igaz, később az összes többi párt politikusai is részt vettek a médiavesztegetésben, bár valamivel mérsékeltebben.)

Ezt magam is meg tudom erősíteni. Kérem, engedjenek meg egy rövid személyes betoldást: a bécsi városházán, mindkét újságnál, ahol főszerkesztő voltam (Die Presse 1995–2004, Wiener Zeitung 2005–2009), a mindenkori hirdetésszervezőknek szinte egyformán azt mondták: „Amíg Unterberger a főszerkesztő, addig nem kapnak semmit”. (Persze mindkét újság olyan jól állt a példányszám tekintetében, hogy ez nem számított. Csak amikor Horst Pirker és Werner Faymann kerültek a megfelelő tulajdonosi pozícióba, akkor kaptam útilaput, nyilvánvaló ideológiai okokból. Bizonyíthatóan mindkét lap hatalmas gazdasági hátrányára).

Térjünk vissza Magyarországra! Az Orbán Viktorral szembeni vád, hogy a sajtószabadság ellensége, az utóbbi napokban különösen bizarrá vált: Orbán Viktor hét pontban foglalta össze az ismét meghirdetett uniós reformmal kapcsolatos javaslatait, amelyeket hirdetésként kívánt közölni több európai lapban. Nem kevesebb, mint 20 európai újság azonban egyszerűen visszautasította Orbán hirdetését!

Ez teljesen felháborító. Már csak azért is, mert a fizetett hirdetés visszautasítása groteszk ellentmondásban áll azzal a ténnyel, hogy szinte mindegyik újság gazdaságilag nehéz helyzetben van, és egyre több pénzt követel az állami költségvetésből. Groteszk azért is, mert a korrekt tájékoztatás elvének mond ellent, hogy ha valakit szinte naponta támadunk, annak nem engedjük meg, hogy akár fizető hirdetőként, de legalább egyszer akadálytalanul bemutathassa saját álláspontját. Anélkül, hogy a tartalomban bármi bűncselekmény lenne.

A hirdetés nem a homoszexualitásról szólt, amit a baloldali, liberális mainstream oly hevesen támogat. A hirdetés az uniós reformról szólt. Természetesen helyes, hogy egyes európai újságok, például az osztrák Die Presse is elfogadta a hirdetést. Az egykor polgári lap vezetőségére nyomást gyakorolhattak a szerkesztőségi politikai komisszárok, mert másnap egy háromoldalas magyarellenes gyűlölet- és uszító rovatot helyeztek el a lap tetején.

De az is hazug és beteges, hogy az osztrák közszolgálat, az ORF adásában  két néppárti (ÖVP) képviselő nem tényszerűen, nem érdemben foglalkozott Orbán javaslataival, hanem azt fejtegette, hogy ezek a hirdetések „a magyar adófizetők kárára” történtek.

Milyen gyalázatos ez a vád! Hiszen minden európai kormány – még maga az EU is! – folyamatosan sok pénzt költenek önreklámozásra, így vagy úgy.

Az osztrák képviselők vádja duplán gyalázatos. Ugyanis a szövetségi kormány az utóbbi időben rengeteg adófizetői pénzt költ nagyszabású hirdetésekre, olyanokra is, amelyek tartalma sehogy nem felelt meg a sürgős információigénynek, például amikor csupán a „köszönöm” szóból állt.

Magyarország hirdetése tartalmát tekintve a további közös európai gazdasági sikerek eléréséről és Szerbia EU-ba való felvételéről szólt. Egyúttal egyértelműen elutasította a migrációt, az EU európai szuper állammá fejlesztését és az „egyre szorosabb” unió eddig érvényes célkitűzéseit. Orbán Viktor több jogot akar adni a nemzeti parlamenteknek, és cserébe bizonyos mértékig ki akarja kapcsolni az uniós parlamentet. Még ha egyik vagy másik részletet biztosan érdemes  megvitatni, kétség nem férhet hozzá, hogy nagyon sok európai szimpatizál Orbán szándékaival.

Feltűnő azonban, hogy a hirdetésben csak Szerbia felvételét követelik, a többi „nyugat-balkáni állam”, Albánia, Koszovó, Bosznia, Macedónia és Montenegró felvételét nem, ahogyan azt Magyarország és Ausztria eddig hasonló megfogalmazásban követelte. Lehetséges, hogy ez rejtett utalás arra a tényre, hogy ezekben a tagállamokban (Montenegró kivételével) nagyszámú muszlim lakosság él, akik a csatlakozáskor uniós polgárok lennének. Ha ez a tény közismertté válik, kétségtelenül tovább csökken a jelenlegi uniós polgárok – amúgy sem nagy – lelkesedése az EU bővítése iránt.

A legagresszívebb Orbán-ellenes kritika egyértelműen az EP-képviselőktől származik (a kékeket és a feketék egy részét kivéve). Az EP-zöldek például „antidemokratikus érzelmekről” fecsegnek összevissza, és állandóan az ominózus „alapértékekre” hivatkoznak, amelyeket Orbán megsért. Ezáltal egy újabb „európai érték” válik világossá, az Európai Parlament hatalmi túlterjeszkedése.

Tény, hogy ezek a képviselők üvöltöznek messze a leghangosabban. És ez megerősíti Orbán vádját, hogy ez a parlament csak a saját, intézményi érdekeit képviseli. Valóban egyre több és több hatalmat próbál szerezni magának az Európai Parlament, megkurtítva mindeközben a tagállamok, a régiók és a polgárok jogait. Ez teljesen ellentétes a szónoklataikban mindig hangoztatott „szubszidiaritással”. De melyik testület szereti, ha azzal vádolják, hogy hatalom megszállottja, és azt javasolják neki, hogy tegyen javaslatot hatalmának elvesztésére?

Az egyetlen vád, amit Orbánnak el kell fogadnia, hogy illiberális. Végül is ő maga is újra és újra politikájának leírására ezt a kifejezést használja. Ez a kifejezés teljesen zavaros. Magyarország minden igazi európai liberá­lis számára az abszolút álomország. Azzá teszi az alacsony szabályozási szint, az alacsony jövedelemadó-kulcs és a 9 százalékos társa­sági adókulcs. A 20. század legnagyobb liberális gondolkodói Hayektől Friedmanig minden nap gyertyát gyújtanának Magyarországnak, ha ezt megélhették volna.

Akkor az ég szerelmére, miért nevezi Orbán Viktor a politikáját „illiberálisnak”, ami negatív felhangot ad neki? Egyszerűen azért, mert a „liberális” szót a szó amerikai értelmében ismeri és használja, ahol ez a „szocia­lista” szinonimája, és az európai „liberális” szó ellentéte. És mert a magyar kormányfőnek senki sem mondja meg, hogy kerülje ezt a szót, amely ekkora istentelen zavart okoz Európa többi részén… 

A szerző, Andreas Unterberger sokszorosan kitüntetett osztrák újságíró, a Die Presse és a Wiener Zeitung volt főszerkesztője. Jelenleg saját független, online lapját, a das-Tagebuch.at-t szerkeszti. Az Andreas Unterbergers Tagebuch Ausztria legolvasottabb politikai blogja. A fenti írás is ott jelent meg július 12-én (https://www.andreas-unterberger.at/2021/07/die-verteufelung-ungarns-und-die-fakten), amelyet most a szerző hozzájárulásával, kultúrtörténész publicistánk, Rab Irén fordításában közlünk.


 

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

Héthatár

ĀA határokon átnyúló kulturális, gazdasági kapcsolat jelei az autópályák, utak, hidak, élő gazdasági, turisztikai együttműködés bontakozik ki. A határok légiesítése fizikailag, lelkileg megtörtént

Őry Mariann

Őry Mariann

Tomboló téboly

Ā„Magyarország a valóságot védelmezi” – mondta nemrég Szent Benedek válaszútján című könyve budapesti bemutatóján Rod Dreher, az American Conservative újságírója