Bán Károly

Vélemény és vita

Az álszent

Csaknem ötmilliárd forint támogatást kapott az euró­pai és a magyar adófizetők pénzéből Cseh Katalin, a Momentum alelnökének és európai parlamenti képviselőjének családi vállalkozása, illetőleg egy, a politikushoz erősen köthető üzleti kör

álláspont

A kétszínű és képmutató politikusnő és pártja 2019 óta azért folytat szakadatlan, lankadatlan küzdelmet és kiterjedt lobbitevékenységet, hogy az Európai Unió Magyarország esetében haladéktalanul függessze fel az európai uniós támogatások és fejlesztési források folyósítását, teljesítse be a jogállamiság leple alatt a 7-es cikkely szerinti eljárást, amit jó ideje furkósbotként próbálna alkalmazni Magyarországgal szemben, most éppen a gyermekvédelmi törvény kapcsán.

A legharsányabb országfeljelentő – Gyurcsányné Dobrev Klára, az európai parlament alelnöke és Ujhelyi István szocialista politikus mellett – éppen Cseh Katalin, aki időről időre azzal rukkol elő az EP-ben, hogy az európai uniós forrásokat úgyis ellopja az Orbán-kormány.

Kedden azonban zavar támadt az „erőben”, a Bennfentes.net hírportál kutatásából kiderült, hogy Cseh Katalin cége az, amely, úgy tűnik, „súlyos korrupciós ügybe” keveredhetett. A Momentum meghatározó politikusának cége eddig két részletben, összesen 285 millió 706 ezer forintnyi uniós támogatást zsebelt be családi vállalkozásukon keresztül. Öt évig maga a képviselőnő volt a vállalkozás ügyvezetője, és a legnagyobb üzletrészben egyben tulajdonosa is

. Ezzel a családi céggel szemben amúgy két közjegyző kezdeményezett egy-egy hitelező képviseletében végrehajtási eljárást a bíróságon, tizenötször pedig maga az adóhatóság járt el adótartozás miatt a fővárosi székhelyű, de több vidéki telephellyel is bíró Pannónia Nyomda Kft.-vel szemben. Ezek a telephelyek kísérteties hasonlóságot mutatnak a pályázatokon nyertes cégek telephelyeivel.

Mindeközben Cseh Katalin pártja a legharsányabban küzd a közélet megtisztításáért – még a lyukas zoknis, korrupcióinfós pókembert, Hadházy Ákost is soraikban tudva – , ugyanakkor viszont a Momentum 2018-as és 2019-es gazdálkodása ezer sebből vérzik, nem állja ki a törvényesség próbáját az Állami Számvevőszék jelentése szerint.

Ez magyarán annyit tesz, hogy 2018-ban félmilliárd forint állami támogatással a mai napig nem számoltak el. A párt számos tagjának családjához vagy közvetlenül a párttagokhoz köthető cégek több tíz milliós megrendeléseket kaptak, és a számlák sem érkeztek be a megfelelő módon az Állami Számvevőszékhez – olvasható az Ország­gyűlésnek benyújtott ÁSZ-jelentésben.

A benyújtott dokumentumok azt igazolják, hogy az állami támogatásokat sem a párt működése érdekében, hanem különböző családi és baráti érdekek mentén költhette el az egykori SZDSZ utódpártjának tekinthető, liberális Momentum. A Bennfentes.net által kedden közzétett, Cseh Katalinhoz több szálon is erősen köthető vállalkozások pályázati nyerteseinek listája arra enged ezzel szemben következtetni, hogy a baráti cégek az uniós forrásoktól nem megerősödtek, nem felvirágoztak, hanem, úgy tűnik, éppen ellenkezőleg, tönkrementek, tulajdonost cseréltek, láthatatlan hátterűvé váltak.

Valami tehát nagyon nem tiszta ebben a történetben, a momentumos politikusnak talán most kellene az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), esetleg az áhítattal várt európai ügyészséghez szaladni, és feljelentést tenni. Egyszersmind bocsánatot kérni az általuk megvezetett magyar adófizetőktől, lám, amit a Momentum évek óta hangoztat, hogy az uniós forrásokból csak a fideszesek kaphatnak, színtiszta hazugság volt.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

A számok mögött

ĀVilágéletemben legendásan hülye voltam matematikából – persze nem csak én