Az eper volt az egyik kedvenc édessége, porcukorral jól megszórva. A másik a nyers tojássárgája, kristálycukorral habosra keverve. Az utóbbit most már nem eszi, nem tudja, hogy igazi tyúk tojta-e a tojást. Egyébként is bizonytalan a tojással kapcsolatban. Hogy káros-e vagy egészséges. Meg hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. Gyerekkorában az egészségügyi és filozófiai kérdésekkel sem foglalkozott.
Az eper szezonját viszont mindig nagyon várja. Áprilisban nem eszik epret, mert olyankor az nem terem – hanem készül. Nincsen íze, csak színe, nincsen húsa, és levegőből van a fele. Kétezer forintnak a fele sok a levegőért, ha epret akar venni, nem pedig levegőt. Ha éppen a levegője fogyna el, akkor többet is megér, de most az eperről van szó.
Arról, amelynek a beszerzését Joó K. hosszas tervezés után június második felére időzítette. Ilyenkor már az epret nem csinálják, hanem magától terem. Ráadásul sokkal olcsóbban, mintha csinálnák.
Fog venni egy kilót. A felét azonnal megeszi, porcukorral, a másik felét elteszi a következő napra. Már ha éjszaka nem ébred fel, mert rosszat álmodik vagy epret.
Az ugyan zavarta, hogy nem ő válogathat, hanem az árus, vagy műanyag dobozban előre kapja, mintha csak zsákbamacskát, illetve zsákbaepret venne. A macskát nem enné meg, porcukorral sem. De ha fizet az eperért, miért nincs joga, hogy maga válogassa?!
Az eladó szerint összefogdossa, s utána már keveset ér. Le kell értékelni, és ez nem jó az üzletnek. Neki sem jó, mert nem órabérben, hanem jutalékért dolgozik. Ez az oka a bikininek. Főleg férfiak vásárolnak nála, s nem is az epret nézik, hanem őt.
Joó K. is módszeresen megnézte, hogy mi lehet a bikini mögött. Fél kilót vett végül, kilós doboz nem volt.
Otthon az egészet átborította egy szűrőbe, alig várta, hogy szétolvadjon szájában az emlék.
Hideg víz, nagy tányér, porcukor, Beethoven.
Joó K. elégedett volt. Az eperben alig volt levegő.
Az eper között viszont volt egy meztelen csiga. Nem volt jó, mikor ráharapott. A csigán a porcukor sem segített, viszont meggyőző volt, hogy az epret nem valahol csinálták, hanem magától termett.
Hamisítatlan biotermék, akár a kukacos szilva.
Joó K. szerint az eperárus lány is biotermék, ő azonban már csak egy kukacos múlt idő. Szomorú lett, mint a pék, aki só helyett cukrot dagasztott a kenyérbe.
(A szerző irodalomtörténész)
