Galsai Dániel

Vélemény és vita

Az állatorvosi ló

Fricska. Bauer Tamás, egy szadista kommunista pribék gyermeke az ellenzék állatorvosi lova

Magában hordozza mindazt a szellemi iszapot, amit az egykori SZDSZ három évtizede megpróbált szétkenni az országban. A liberálisnak hazudott párt kimúlása után a DK-ban viselt komoly pozíciót, minden lehetőséget megragadott, hogy a nemzetállam, a keresztény identitás és a történelmi múlt értékeit gyalázza. Legfrissebb zengzeménye a Face­bookon: „A Jobbik nem más, mint a Fidesz, amikor még nem hatalmon volt.

Hogy az unióban csak a bankok és a multik járnak jól, ugyanaz, mint amit a Fidesz mond.” Az elemzés szinte minden részletében hamis – a minden korábbi hívét eláruló Jakab Pétert Orbán Viktorhoz hasonlítani maga az abszurd. A mondat második fele ugyan igaz, ám Bauer nyilván pontosan tudja, hogy hatmilliós Jakab már rég Gyurcsány kutyatányérjából eszik. Szétvert hadak, szétvert eszmék, önmagukat rég eladó „forradalmárok” – ez ma a baloldali ellenzék. Semmi több.

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Könyvtár

ĀA könyvtárban nem volt senki, két órával ezelőtt bezárt. Pontosabban mégis volt bent valaki. Joó K. ott ült a két leghátsó polc között egy fotelben