És akkor…

Emlékszel a Huj-huj, hajrá!-ra, a hátrafelé nyilazókra? …látod Szent László királyt üldözőbe venni a lányrabló kunt? Együtt imádkozol az Európa lelkét gazdagító Árpád-házi szentekkel, Istvánnal, Imrével, Erzsébettel, Margittal? …sírsz a Muhi csata elesett magyarjain? Majd ámulsz a Béla király vezetésével újjászülető országon? …hallod, hogy Hunyadi, Hunyadi! kiáltással nyomjuk el a török Allah akbart?

Emlékszel a nándorfehérvári világra szóló győzelmet elindító Kapisztrán Szent János Dunán átkelő kaszás parasztjaira? Együtt ugrasz Dugovics Titusszal, hogy a török ne tűzhesse ki lófarkas zászlaját? …és ötszáz évre rá együtt dobod a pesti srácokkal a szovjet tankokra a benzines palackokat? …ökölbe szorított kézzel nézed a mohácsi tömegsírt, amiről minap derül ki, hogy a Szulejmán által kivégzett több ezer magyar egymásra dobált tetemét rejti? Ugyanígy sírsz a székesfehérvári, királyainkat rejtő „tömegsír” miatt, mert nem tudni, hol vannak ötszáz év magyar királyai?

…együtt portyázol Rákóczi hadaival, majd kíséred a nagyságos fejedelmet a száműzetésbe? Ott vagy Pákozdnál Görgeivel a téli és a tavaszi hadjáratban, Buda visszavívásában, Klapkával Komárom hősies védelmében? A tizenhármakkal az aradi vár tövében, Batthyányval az Újépület udvarán? Ott vagy az isonzói és a doberdói csatákban, a Székely Hadosztály parancsnokával, Kratochvil Károllyal az erdélyi hegyekben? A balassagyarmati vasutasokkal? Ott vagy a doni hómezőkön, de Auschwitz, Mauthausen, Dachau, Buchenwald koncentrációs táboraiban is?

Együtt mormolod Pilinszkyvel a Ravensbrücki passiót, a végén a feloldozó „Et resurrexit tercia Die”-t? …ott vagyunk Recsken, Hortobágyon, az Andrássy út 60.-ban? Együtt szenvedünk Mindszentyvel és a kommunizmus által megölt papokkal, szerzetesekkel? Együtt tárjuk fel a 300-as, 301-es parcellákban eltemetett ’56-osokat, állítjuk a fejfákat, temetjük újra a megtért miniszterelnököt és társait, akiket a sajátjaik végeztek ki? …és remélem, emlékszünk a 2006-os véres eseményekre, a szemkilövetőre is.

Ez mind az örök jelen idejű magyar történelem mindent elsöprő szenvedélyével, mély hitével, halált megvető bátorságával, áldozatkészségével, tüzes hazaszeretetével együtt! Akik a magyar zászló képviseletében lépnek pályára, mindezt nem béklyóként, hanem felhajtóerőként viszik magukkal.

Emlékszel Szalai Ádámnak az Eb-re kijutást jelentő, Izland elleni meccs előtti szenvedélyes buzdító beszédére? „Ide akartunk eljutni, és itt vagyunk. Itt van a meccslabdánk ma. Nyolc óra után mindenki otthon ül. (…) Az emberek kevesebb fizetést kapnak emiatt a ku..a járvány miatt 2020-ban. (…) Mi itt kilencven vagy százhúsz perc alatt ezt az évet meg tudjuk változtatni! (…) Ezt az egész évet!

A 14 millió magyar, aki ott ül a tévé előtt, ezt a meccset várta. Ma nincs olyan ember, aki elfárad, nincs olyan, aki párharcot veszít, nincs olyan, aki leszegi a fejét, ma csak azt akarom látni, hogy mi vagyunk a gladiátorok! Bármi történik, bármi történik is, nincs fáradtság, és aki a padról beáll, eldönti a mérkőzést! Hajrá, Magyarország!” Mintha Dobót hallanánk…

A szurkolói menetek a Hősök tere királygalériájától indultak, a hét vezér tekintetével kísérve. A hatalmas vonulásokban a Puskás Arénáig közösség született. A Puskás számunkra az Aranycsapatot szimbolizálja. Nekünk Európa legszebb stadionja, magyar tudás, magyar kéz, magyar erő építette.

A magyar csapat egyáltalán nem ijedt meg az ellenfelek agyonsztárolt, milliárdokat érő játékosaitól, bátran játszott ellenük. A halálcsoportból nem jutottak ugyan tovább, ám ami történt 2021 júniusában, az ugyanúgy örök jelen idővé válhat a szívünkben, mint a történelmünk. Nagy szavak? Persze hogy azok, de kis szavakkal nem lehet leírni azt, ami velünk ezen a nyáron történik!

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)