Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Címlista

A férfi elhatározta, hogy címlistát készít. J. Károly noteszében nem szerepelt egyetlen olyan cím vagy telefonszám sem, akit felhívhatna, ha szüksége volna valakire. A régiek kikoptak, újak nem kerültek

A listát olyan címekből válogatja, amelyeknek nincs közük a cikkhez, vagy nincs közük a valósághoz. Nemrég fizetett elő az internetre. Tájékozott szeretett volna lenni, rá is jött, hogy félrevezetik. Már nemcsak a munkahelyén, de az otthonában is.

Szándékosan független híroldalakra vadászott, noha szemet szúrt neki, hogy ha valami független, az miként lehet baloldali. Biztosan így van, legyintett, nem sokat ért a politikához. Választani is úgy szokott, hogy becsukja a szemét, rábök egy névre, aztán ikszel. Néha bejön. Egyszer már a lottón is volt egy kettese.

„Komoly elismerést kapott az újságíró.” Ő még soha nem hallott erről a díjról. A vakbélgyulladás az komoly. Meg a rák. De azt nem veszi komolyan, ha az újságírók egymást díjazzák. Állítólag ado-mányokból.

„Az ellenzéki politikus polgári engedetlenségre buzdít.” Őt ugyan nem! Buzdítsa otthon a férjét, ha van neki – és feljegyezte a cím mellé a kockás lapra, hogy: „Soha nem akarok politikus feleséget!” Legközelebb megnézi, hová húzza az ikszet. De azt sem szeretné, hogy egy fél zsák krumplihoz hasonlítsák. Megesküszik, hogy piacon veszi a krumplit meg a fokhagymát is. Egy idős nénitől. Igaz, egyszer az volt ráírva a hálóra, hogy „Made in China”, de a néni nem volt kínai.

„Az őszödi beszéd az egész rendszerváltás hazugsága.” Nofene – morfondírozott J. Károly, és kezdte rosszul érezni magát. Nehogy már őt is bekenjék fekáliával, van neki épp elég baja. A magyar fokhagyma például sokkal jobb, mint a kínai. Lássunk valami vidámabbat!

„Hivatalos házasságot kötött egy transznemű pár.” J. Károly előbb félreolvasta a címet, azt hitte, transznemű pártról van szó, később látta, hogy az egyik nő férfiként anyakönyveztette újra magát. De ha férfi, miért van rajta menyasszonyi ruha? Erősen csóválta a fejét.

„Gyűlöletkeltő azt állítani, hogy a férfiak nem tudnak szülni.” J. Károly se tud, ezek szerint ő is gyűlöletkeltő? Hagyta is az egész címlistát, elment tőle a kedve. Károlyból márpedig nem lesz Loretta! Harcoljon más a realitások ellen! Ezt mondták a Brian élete című filmben is.

Idáig jutott, mikor valaki csöngetett.

A férfi megrettent. Este még soha nem csöngetett be hozzá senki. Nappal lehet, de akkor nincs otthon. Mert mi van, ha eljöttek érte, hogy betiltsák vagy átneveljék? Pedig ki sem mondta, csak gondolta.

Remegő lábakkal, ülepéig csurgó verítékkel lopakodott a kémlelőnyíláshoz. Az ajtó előtt egy menyasszonyi ruhába öltözött szakállas férfi állt. A két ajtóval arrébb lévő lakásból az Örömóda hangjai szűrődtek ki.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Kanada

ĀFricska. A béke országa, a tolerancia és a távlatok hazája – legalábbis a honi liberálisok torz álomképében

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Mikor lesz a világvége?

ĀMa az emberiség körülbelül százszor annyira terheli bolygónkat, mint az ipari forradalom előtt, mert a népesség és az egy főre jutó energia- és nyersanyagfelhasználás is nagyjából tízszeresére nőtt