Vélemény és vita
Sok vagy, Tamás!
Fricska. „2022 áprilisától más lesz a világ. Ha bukik az Orbán-kormány, akkor reményteljesen lesz más, ha marad, akkor viszont, jaj nekünk” – mondta Jordán Tamás a vészesen független Magyar Hangnak
A megfogalmazás enyhén szólva teátrális, régi nagy rendezők ilyenkor szóltak fel a színpadra: „Sok vagy, Tamás!” Amúgy Jordán jeles színész, egyes szerepeiben nagy is, de ő is bizonyítja, hogy a művészi kvalitás nem feltétlenül jár együtt az emberivel. 2003-tól 2008-ig volt ő a Nemzeti Színház direktora is, akkoriban gyakori szereplője minden SZDSZ-es cirkusznak, ott állt a képzeletbeli színpadon, amikor Demszky Gábort már tojászáporral fogadták a felbőszült fővárosiak.
Néhány esztendeje úgy maradt a szombathelyi színház igazgatója, hogy az ellenjelöltek visszaléptek. Elmondása szerint most már nem igazgató, gyorsan-frissen be is lépett Karigeri „99 Mozgalmába”. Művész úr, ha jövőre nagyon nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ön megálmodta, akkor talán kicsit visszafogottabban majd!