Cenzúrázhatja-e az egyház Krisztust?

A mai hatalmasok már megszokták, hogy minden főáramlattal ellentétes véleményt egy kényelmes kis gombnyomással el lehet hallgattatni. „Jelentsd a posztot”, és máris eltűnik egy-egy migrációt megkérdőjelező vagy a faji identitáspolitika erőszakhullámát bíráló vélemény.

Mintha nem is létezett volna. Hasonló módon próbálja megközelíteni a svéd lutheránusok egy része is a Szentírás számukra kényelmetlen részeit. De vajon mi lehet annak az ára, ha valaki el akarja hallgattatni az egyetlen hangot, amely európai civilizációnk utolsó két évezredében töretlenül buzdított minket szeretetre, hitre, reményre?

Egy minap közölt nyílt levelükben a svéd egyházi vezetők és tagok a transzneműekhez intézik szavaikat állítva, hogy mivel vannak az egyháznak transz tagjai, az egyház maga is transz. A klasszikus teológiában az ilyen elképesztően elhibázott és megalapozatlan következtetést csak „non sequitur”-ként emlegették, tehát egy olyan következtetésről van szó, amely a tényekből semmiképp sem vonható le. Az egyházban ugyanis vannak alkoholisták is, gyilkosok, erőszakoskodók, de ettől még nem alkoholista az egyház, ez nem a gyilkosok és erőszakoskodók egyháza. Az egyház vagy Krisztus egyháza, vagy semmilyen.

Korunk divaterényeiben nyilván jól eligazodó svéd egyházfiak szinte sámsoni dühvel rontanak mindazokra, akik keresztényi befogadóképességük és lelkesedésük akár egy forgácsát is megtagadnák a lakosság fél százalékát kitevő transzneműek abszolút prioritást érdemlő ügyétől. Így bírálja a levél a transzkirekesztő feministákat is, amiért a transzneműek ügyét elhanyagolják, és önzően csak saját egyenjogúságukért küzdenek. Persze ennek a hátterében az van, és ezt a keresztény értékekkel teljesen összeegyeztethetetlen kárörömmel mondom, hogy a radikális feministák addig csákányozták a jeget a hagyományos férfi–női szerepkörök és az apa–anya archetípus körül, míg végül ez alattuk is beszakadt.

Ahelyett ugyanis, hogy az eredeti célokat követték volna, amelyben egyenjogúságot és egyenlő tiszteletet követeltek az anno férfiak által dominált társadalomban, továbbmentek maguk a férfiak társadalmi szerepének és a nukleáris család politikailag motivált aláásásáig. Így sikerült elérniük azt, hogy ma már nekik is tilos felszólalniuk az ellen, ha a női mosdóban találkoznak olyannal is, aki állva is tudja végezni a dolgát.

Ott viszont svéd testvéreink lerántják magukról a keresztény szolidaritás álleplét, amikor nyílt levelükben az igen csak veszélyes transzkirekesztő feministákat egy szintre helyezik azzal, amit ők az „emberiség legsötétebb oldalának” neveznek, az úgynevezett jobboldali keresztényekkel, és a jobboldali populistákkal.

Ebben a kijelentésben tulajdonképpen nem tesznek mást, mint tette Pilátus, ők is mossák kezüket a felelősségtől, ha netán ezekkel a jobboldali keresztényekkel valami baj történne, mint például ha üldöztetés vagy más megtorlás áldozatai lennének. Ők az ellenség, mert ragaszkodnak a kirekesztő és szégyenletesen jobboldali Biblia teljes és cenzúrázatlan tartalmához, ragaszkodnak ahhoz a Krisztushoz, aki arcátlanul Atyának szólította Istent, és ahhoz az Istenhez, aki szeretett fiának szólította Jézust.

Egyházainkat a hanyatló nihilista nyugati társadalmak képére átalakítani nyilván csak bibliahamisítás árán lehetséges, mi sem példázza ezt jobban, mint a svéd lutheránusok fenti esete. Hiába emlékeztetnénk őket arra, hogy Isten teremtette az embert saját arcképére, nem pedig fordítva.

Hiába érvelnénk azzal, hogy egyházuk névadója, Luther Márton, egyik alaptétele volt az, hogy a Szentírás minden tekintetben normatív az egyházi élet és diskurzus teljes egészére, és mivel a Biblia minden egyes része Krisztus felé mutat, nem válogathatunk köztük, mint korunk ideológiai szupermarketjének polcain megtalálható más termékek közt.

Természetesen a transzneműeknek ugyanúgy, mint más egyéneknek is, megvan a helyük az egyházban, és ha Krisztus hívja őket a keresztény közösségbe, vajon kinek van joga ahhoz, hogy ezt megakadályozza? De épp ez az, ki a csoda akarja őket kirekeszteni? Ez Svédországban talán valami rendszeresen előforduló jelenség, amiért közel ezren aláírtátok ezt a nyílt levelet, vagy pedig csak módja ez annak, hogy divaterénybe burkolódzva próbáljatok kitérni a Szentírás által megfogalmazott erkölcsiség alól?

Talán nem épp ti vagytok azok, akik szégyentelenül használjátok transznemű testvéreitek ügyét arra, hogy politikai boszorkánypert indítsatok nemzeti érzelmű, hagyománytisztelő és a nemek közti Bibliában is félreérthetetlenül megfogalmazott szerepeket tiszteletben tartó keresztények ellen? Nem ti vagytok azok, akik egy új apartheidot hoztatok létre konzervatív érzületű testvéreitekkel szemben, nem ti űzitek őket ki a társadalmi peremvidék kietlen szélére, mint Száraj tette szolgálójával, Hágárral?

Egy más, idegen vallás imahelyei országotokban gyorsabb iramban szaporodnak, mint amilyen iramban templomaitok padjai ürülnek ki. Pedig ez is gyorsan megy, húsz év alatt huszonöt százalékkal csökkent a svéd lutheránusok száma. De hát minek is menjen a templomba az ember ugyanazt meghallgatni, ami a médiában, politikában, oktatásban és kultúrában is a csapból folyik?

Kérdezzétek csak meg magatoktól, hogy közülük hányan álltak fel a templomaitok padjaiból utoljára és hagyták el gyülekezeteiteket örökre a zsoltár szavaival lelkükben: „Könyörülj, Uram, könyörülj rajtunk, mert torkig vagyunk a gyalázattal! Torkig vagyunk már az elbizakodottak gúnyolódásával, a gőgösök gyalázkodásával.”

(A szerző teológus, újságíró)