Csizmadia László

Vélemény és vita

A vérvörös köztársaság

Durva jelenet, amikor az akasztásra váró ember alól kirúgják a lábtámaszt. Történelmi filmek visszatérően élnek e drámai pillanatok felidézésével

Így aztán minden újszülött előbb vagy utóbb megismerkedhet a kivégzés ezen módszerével. Hasonló érzelmeket kiváltó jelenet a sortűz, a golyó általi halál pillanatainak bemutatása.

Európa és hazánk fiataljai azt hihetik, hogy abban a korban, ahol most élnek, soha nem jöhet vissza az akasztás és a sortüzek világa. Az elnyomó államok a fentiekhez hasonló intézkedéseikkel sokszor éltek. A régmúlt történelmi események tankönyvi írásokká alakultak, sőt a közelmúlt drámai vonatkozásai sem váltják ki az esetlegesen bekövetkezendő tettekre a felkészülést és az ellenállást.

Az 1956-os ifjúságunk által vezetett szabadságharc vérbe fojtása, a kivégzések Kádár-korszaki bűnei még mindig testközeliek, hiszen elszenvedői nagyszüleink és szüleink voltak.

A kommunista rezsim halált osztó ítélkezése elől közel kétszázezer fiatal hagyta el az országot. A szovjet megszállás hátterével a kommunistáknak behódolt gyarmattartók szolgaivá tették országunk polgárait. Előlünk a vasfüggöny elzárta a világra látást.

A hazát elárulók jól éltek 1990-ig, és valóban, a kilencvenkilenc százalékos többségnek a rabiga jutott. Az ellenkezőjéből való következtetés napjainkban az igazság. Ma a nemzetközi statisztikai kimutatások Magyarországról pozitív eredményeket közölnek, a mélyszegénység 2010 óta rohamosan csökkent, és nyolc százalékon áll. Az adat szerint a főpolgármester kampányhúzása, miszerint Magyarországon kilencvenkilenc százalék a kizsákmányolt egy százalék által, aljas rágalom!

Az egypárti uralkodáshoz szokott MSZMP funkcionáriusait és leszármazottjait a szovjet birodalom emelte helytartóvá. Nemzetünk tagjai számára megszűnt a szólás- és véleménynyilvánítás lehetősége, az akkori polgári többség rettegése indokolt volt.

A rendszerváltozás lehetősége 1990-ben látszólag az ölünkbe hullott. A kereszténység gyakorlásának lehetőségét visszanyerő magyarok a megbocsátást fontosabbnak tartották, mint az elszámoltatást törvényes keretek között. Mostanra kiderült, hogy ez hiba volt, mert a kormányzásba visszatérhetett a posztkommunista hatalom a régi pártállami vezetők és gyermekeik útján. Az MSZMP vagyonát öröklő MSZP és a hozzá csatlakozó SZDSZ együtt valósította meg a posztkommunizmust.

A nemzet kincstárának saját zsebre kifosztása, a rablóprivatizáció, az ország elszegényítése a Gyurcsány-korszak alatt megismétlődött. A kontraszelektált miniszterelnök őszödi beszédében beismerte hazugságait, ez nem őszinteséget és önkritikát jelentett. Egész egyszerűen saját érdekében mondataival arcul csapta a választópolgárokat. Az országgyűlési választások után ismét nyeregben érezte magát. Megkapta a segítséget külföldi pártbarátaitól, és hatalmának megőrzését az Európa Bank és az IMF hiteleivel biztosította. Az Európai Parlament szocliberális szárnya bűnpártolásra adta fejét, amikor az ország meghamisított pénzügyi mérlegét szankciók nélkül elfogadta.

Új erőre kapott a bolsevik módszereket követő posztkommunista diktatúra. A Fidesz–KDNP nagygyűléséről békésen távozók 2006. október 23-án szembekerültek az állami terrorral. Gy. F. azt gondolta, eljött a végleges leszámolás ideje, hatalmának véglegesítése. Lovas attak, szemkilövés, vipera náspángolás, az elfogottak kínzása mellett rendőrállami módszerekkel a félelemkeltés minden eszközét felhasználta.

Több mint kétszázezres demonstráció követelte 2009 virágvasárnapján, hogy a bizalmával visszaélő eltávolítása érdekében döntsön a nép. Az akkori igaz ellenzék sorozatos tüntetéseken követelte a bűnben fogantak hatalomból történő távozását. Az eredmény nem maradt el, a mai fiatalok szülei, nagyszülei tették a dolgukat, és az országgyűlési választásokon kétharmados többséggel leváltották a szocliberális álarc mögé bújó hazudozókat. Távozásukért polgáraink nagy árat fizettek, hiszen ránk maradt a gazdasági csőd feldolgozása. A kormányzás és a népakarat ezután még kétszer egymásra talált. A 2022-es választások előtt szinte mindenki előtt magától értetődőek az elért eredmények, amelyek polgáraink erőfeszítéseit visszaigazolják.

A politikai szemfényvesztés nagymestere ismét egybegyűjtötte a sötétben bujkáló, hataloméhes, identitásukkal sem tisztában lévő, hazaárulástól sem visszariadókat. Az ország szent házában fenyegetik a nemzetért szívüket, lelküket kitevő magyarokat. Visszaállítanák a szovjet típusú alkotmányt, a nemzeti vagyont építő és teremtő vállalkozókat földönfutással fenyegetik és riogatják.

 A 2022-es tavaszt őszirózsás forradalommá akarják változtatni. Fegyverzetük az ultraliberális és Soros György által pénzelt nyugati médiák, amelyekhez csatlakoznak a globalizmus mértéktelen hívei és az európai egyesült államokról álmodozók.

Itthon az előválasztások humbugjával megteremtik a Gyurcsány vezette egypártrendszert az ellenzéki oldalon. Ezzel megtapossák a demokrácia alaptételét, a pártpluralizmust. Ellopják választóik identitását, a zsidó–keresztény civilizáció megdöntésére támogatják az illegális bevándorlók kvóta szerinti betelepítését. Teljesíthetetlen ígéretekkel az őszödi Gy. F.-beszéd fortélyos furfangját követve megpróbálják múltjukat kitörölni az emberek emlékezetéből.

A CÖF–CÖKA felhívja minden szülő és nagyszülő figyelmét, hogy ismét ne hagyjuk fiataljainkat ugyanabba a folyóba lépni, amelyek nyilvánvalóan a náci, bolsevik–kommunista, álliberális forrásokból erednek.

Sok fiatal vált áldozattá 1956-ban és 2006 őszén is. Vegyük elő a dokumentumokat, hiteles áldozatok pedig mondják el keserű megaláztatásukat. Történelmi hűséggel mutassuk be, hogy a Gy. F. vezette terrorállam miként használta a vasfüggönyt idéző, fizikai és szellemi szabadságunknak gátat állító fém torlaszkorlátokat. Győzzük meg fiataljainkat, hogy most vérontás nélkül válhatnak saját jövőjük hőseivé. Küldjék a kommunista dinasztiák leszármazóit gyóntatószék elé. A választópolgárokká lett ifjúságunk kinőtte az ellenzéki meséket.

A CÖF–CÖKA szellemi honvédőinek javasolni fogja egy igazságtételi, civilekből álló bizottság létrehozását, amely az igazság és erkölcs alaptételeire támaszkodva bemutatja a szocliberális kormányzás rendszerváltozás óta végzett országrontó tevékenységét.

(A szerző a CÖKA kuratóriumának elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Pisztácia

ĀFricska. Búgócsiga legyek következő életemben, ha én ezt értem!

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Ukrajna – záróra

ĀNagyon is elképzelhető, hogy Ukrajnának – képletesen szólva – rövidesen le kell húznia a redőnyt