A szlovákok és az Orbán-interjú

Persze, eddig is tudtak a szélsőséges nacionalista, sajtógyötrő, civil szervezetet tipró diktátorról, aki éjjel-nappal azon töri a fejét, hogy hogyan szerezze vissza Nagy-Magyarország elcsatolt részeit. De amit a Martin Hanus és Jozef Majchrák szlovák újságírókkal folytatott beszélgetés során produkált miniszterelnökünk, szinte bombaként robbant be a szlovákiai köztudatba, és alapjaiban megváltoztatta számos szlovák véleményét az országunkban zajló folyamatokról.

Egy fontos dolgot tudatosítanunk kell: megérteni Orbánt annyit jelent, mint megérteni az Európában egymásnak feszülő két fő ideológiai irányzat egyik felét. Nem véletlenül parodizálja a világsajtó a miniszterelnököt olyan hévvel, ahogy teszi, mert ezzel elsősorban magát a konzervatív nemzeti irányzat létjogosultságát próbálják aláásni, amelyet képvisel. Sajnos a szlovák és cseh sajtóban is ez a felfogás dominál, a legalapvetőbb véleményönállóságot mellőzve a totalitárius, autoriter, ultranacionalista és szélsőjobbos jelzők csak úgy röpködnek cikkeikben.

Egy cseh szakmai fórumot olvasva legörgettem a kommentszekcióba, ahol egy, a régiónkat érintő vita során megdöbbenve tudatosítottam, hogy a kommentelők közül milyen sokan olvasták a Postoj című hírportálban közölt interjút. Pedig a csehek nem arról ismeretesek, hogy a vélt kultúrfölényük toronymagasságából leereszkednének a szlovák mindennapok világába.

Mégis úgy beszéltek az Orbán-interjúról, mintha ez egy általánosan közismert esemény lenne. Miután elkezdtem egy kicsit nyomozni, kiderült, hogy főleg Szlovákiában nagyon magas az Orbán-interjú olvasottsága, és a kommenteket olvasva ennek tartalma mintha elindított volna egy folyamatot.

A szlovák olvasók egy részének szemében a miniszterelnök szavai heurékapillanatként hatottak. Hirtelen egy teljesen más ember állt előttük, akinek a képe összeegyezhetetlen azzal, amit hosszú éveken át a szlovák és cseh sajtó egyhangúan nyomott le az olvasók torkán.

Felmerült bennük az a kérdés, hogy ki ez a nyugodt hangnemben reflektáló, történelmi perspektívákban gondolkodó politikus, akinek még politikai ellenfeleire is van egy jó szava, aki olyan barátságos elismeréssel beszél a szlovákokról, amilyet külföldi politikustól nagyon rég nem hallottak? Úgy vélem, többükben felmerült a kérdés, hogy ha Orbán személyiségét és nézeteit érintően ilyen nyilvánvalóan félrevezette őket a hazai sajtó, mi másban hazudtak még nekik?

Ez a beszélgetés egy ritka találkozás volt a szlovák és magyar lélek közt, talán csak Szigeti László nyolcvanas években készült Zsebcselek című könyvében publikált Bohumil Hrabal-interjújához tudnám hasonlítani. Abban a cseh és magyar kultúra egy határok feletti értékdimenzióban találkozott, itt pedig a szlovák és magyar nép sorsközössége és a jövőt érintő közös történelmi távlatok érintkeztek egy rég nem látott intenzitással.

A kommentelők bejegyzéseiből ítélve Orbán szavai egy számukra teljesen ismert és otthonos értékrendet tártak fel, és ennek kapcsán úgy látszik, a szlovák választók is kezdik megérteni, hogy a közép-európai identitást és értékrendet, amelyet vezetőik olyan előszeretettel ignorálnak a nyugati ideológiai maszlagért, talán érdemes lenne újra felfedezni.

Fontosnak tartom, hogy a miniszterelnök folytassa ezt az irányt. A környező országok polgáraival így igenis érdemes elbeszélgetni, még ha vezetőik demonstratíve néha nagyon nyilvános távolságot tartanak is a magyar politikai kezdeményezésektől, hogy így bizonyítsák lojalitásukat a homárevő uniós „la grande élite”-nek. Sok kérdésben a szlovákok erkölcsi iránytűje nagyon is rendben van, a migrációt, az európai iszlamizáció és nyílt társadalom veszélyeit talán nálunk is intenzívebben érzékelik. De nekik is megvan a maguk trianoni traumája.

Egy örök félelem és gyanakvás a magyar törekvésekkel szemben, ebből eredendően pedig egy mesterségesen fabrikált nemzeti mítosz meggátolja őket a közép-európai identitás elsajátításában. Én a reakciókból úgy érzem, hogy ez a hangnem, amellyel Orbán egyenrangú partnerként szólította meg a szlovák olvasókat, megerősítheti őket abban a törekvésben, hogy elinduljanak egy valódi történelmi tényeken és kulturális kötelékeken való identitás felépítésében. Saját politikusaiktól sajnos ilyen útmutatást nem kapnak.

Az interjúban miniszterelnökünk részéről elhangzott válaszok egy olyan európai szintű politikai kultúráltságra és történelmi beágyazottságra utalnak, amely ma már nyomelemeiben sem létezik a nyugati politikai diskurzusban. Évek óta nem hallottunk ilyen színvonalú megfogalmazást régiónk jelenéről és jövőjéről.

Az a fajta intellektuális sekélység, erkölcsi nihilizmus és üres politikai aktivizmus, amely ma nyugati társadalmakban gyakorlatilag az egyetlen engedélyezett formája a nyilvános vitának, szükségszerűvé teszi az ilyen megnyilvánulásokat azon politikusainktól, akik erre képesek.

A magyar ellenzéki sajtóban is értelme lenne ezen teljesítményt megismételni, feltéve ha elő tudnánk teremteni egy Hanus/Majchrák kaliberű újságírót, akit nemcsak az érdekelne, hogy miért építünk ennyi stadiont, hanem képes lenne elfogulatlanul is kérdezni, és a válaszokat is meghallgatni.

Létezik Magyarországon is egy paralel társadalom, amely főleg a fiatalok között egyre inkább leszakad nemcsak erkölcsi normákról és történelmi kötelékekről, amelyek ezt a nemzetet formálták, hanem a valósággal dacolva magukról a tapasztalható, mérhető, dokumentálható tényekről.

Ők bizonyos értelemben ugyan ott vannak ahol a szlovákok voltak, mert nekik is évekig ferdítette az általuk olvasott sajtó és korrupt politikusaik az alapvető tényeket. Ezt a szlovák újságban mutatott teljesítménnyel kéne otthon is helyre tenni, mert ma a jóvátehetetlen történelmi hibák korát éljük. Nem kapunk egy újabb esélyt.

(A szerző teológus, újságíró)