Dippold Pál

Vélemény és vita

Ursula-bukta

Ursula von der Leyen megbukott. Egyelőre csak történelemből. Az Európai Bizottság elnöke egy interjúban magyarázkodott a napokban az unió vakcinaügyi töketlenkedéséről

álláspont

Nem ezt a szót használta ugyan, de ennél jobban semmi nem jellemezheti a magukat napsugárnak képzelő európai liberálisok – ide értve a szellemi fősodorhoz törleszkedő néppártiakat is – gondolkodását. Ebben a szóban a maga nemtelen valóságában megjelenik a genderideológia. Nincs heréje, azaz sem nem férfi, sem nem nő. Nyelvtanilag kitűnően megoldható ez egyetlen fosztóképzővel.

Ursula von der Leyen történelem-módszertani ismereteinek teljes hiányára utal, hogy visszamenőlegesen használja a feltételes módot. A történelemben nincs mi lett volna, ha. Ott az van, ami volt. Hiába sorolja a mindenkinek megfelelni akaró hölgy azokat a hibákat, amelyek, ha nem következtek volna be, máshogy alakult volna az EU helyzete a gyilkos koronavírussal vívott harcban.

Azt mondja az elnök, ha előre tudják, hogy ilyen gyorsan elkészülnek a védőoltások, nagyobb gondot fordítottak volna a tömeggyártás megszervezésére és az elosztás logisztikájára. Mert mi van most? Az, ami eddig is jellemezte Brüsszelt.

Totyogás, fecsegés, páváskodó sajtótájékoztatók, idióta magyarázatok. A világjárvány meg milliókat pusztít, vakcina pedig igen kevés van. Ami van, azt is hónapokig tartó bürokratikus ellenőrzési csapdákban tartották. Az EU csalafinta akart lenni, olcsón hozzájutni a szérumhoz, és cseppet sem törődött azzal, hogy egyre több a halott.

Amikor megjelent a színen a nyugati társaihoz hasonlóan igen hatékony orosz és kínai vakcina, hetekig hazudoztak azokról, kétségbe vonták gyógyító-megelőző erejüket. Csak a legutóbbi időkben éppen a két legerősebb európai állam vezetője, Emmanuel Macron és Angela Merkel elégelte meg Brüsszel kiszámított tétovaságát, és fordult – mondhatnánk úgy is, segítségért – az oroszokhoz.

Mindeközben akár tragikomikus mellékepizódként is értelmezhetjük az Egyesült Államok és némely európai szövetségese nagyképű fenyegetését: Blinken külügyminiszter például a Navalnij nevű zavaros előtörténetű orosz ellenzéki börtönbe zárását kihirdető ítélet után néhány perccel már azt kiabálta bele a világba: azonnal, feltétel nélkül engedjék ki. Hogy is van ez? Az amerikai miniszter csak úgy, minden gátlás nélkül belebeszél egy másik, szuverén állam belügyeibe?

Orbán Viktor, ahogy mindig, most sem kertelt. Aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít – mondta a brüsszeli teszetoszaságot megelégelve, több millió magyar leendő védettségét megszerezve az orosz és a kínai vakcinák megvásárlásával.

Ezt a lépést nagy erőkkel támadja a magyar baloldal, azt állítván, hogy ezek az oltóanyagok nem biztonságosak, nincs hozzájuk elegendő dokumentum, meg egyáltalán. Ezzel lemaradtak ugyan az uniós pálfordulatról, de nem számít, mert ha a kormány bármit lép, ők az ellenkezőjét szajkózzák.

Kicsit-nagyon ebben is szolgaian követik Brüsszelt. Akárcsak Von der Leyen, a Gyurcsány vezette nemzetellenes balliberális ellenzéki szövetség is megbukott. Nemcsak történelemből, hiszen az számukra valójában nincs is, azt végképp el kell törölni, hanem járványtanból, gazdaságtudományból és foglalkoztatáspolitikából is. Egyáltalán, mindenből.

Nem is lehetne másként, hiszen folyamatosan hazudnak. Érthető persze, hiszen a nyílt társadalmak atyamestere, Soros György diktál nekik. Talán ezért is nem számíthat az, hogy fogyat-kozóban kontinensünk népe, jöjjenek hát a kedves, illegális migránsok. Minél többen, annál jobb. Mármint nekik, de nem az ép gondolkodású európai embereknek.

(A szerző vezető szerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Szabó Palócz Attila

Szabó Palócz Attila

Egy szócikk a semmiről

ĀNem tudom, ki lehetett az a szorgos aktivista, aki egyik napról a másikra tetszetős kis Wikipedia-oldalt rittyentett a tavaly, az év végén bejelentett ellenzéki összefogásról, de a gyorsaságát és az ügybuzgalmát mindenképp el kell neki ismernünk

Bogár László

Bogár László

Az állam én vagyok

ĀAz állam én vagyok szállóigét XIV. Lajosnak tulajdonítják ugyan, de aki ma méltán jelenthetné ki azt, hogy ő az állam, az nem más, mint az a valaki vagy valami, amit „mélyállamként” szoktunk mostanában említeni