Kihűlő olvasztótégely

Valamikor azt tanultam Amerikáról, hogy az egy olvasztótégely, ahova a világ sok részéről bevándoroltak, és előbb-utóbb mind amerikaivá válnak. És valóban, szélesebb családomban is tapasztalhattam az olvasztótégely működését, az egyik nagynéném ugyanis 1956-ban, az akkor szokásos módon az Egyesült Államokba távozott, és mikor tíz év múlva – már amerikai állampolgárként – hazalátogatott, azt mondta, hogy ő amerikai. A Cornell egyetemen kezdte szakácsnőként, de annyira ment neki az angol, meg talán némi tehetsége is volt, hogy angolul írott verseivel befogadó városa, a New York állambeli Ithaca költőegyesületének elnökévé választották. Versei valóban jók voltak, és kifejezték azt az érzést, amellyel egy kivándorolt be akar illeszkedni választott hazájába. A hazalátogatásáról szóló versét például így fejezte be: Hungary changed. And so have I – a turist with a crtitic’s eye – vagyis Magyarország megváltozott, és én is, egy turista vagyok kritikus szemmel.

Ez azonban régi történet, a mai Amerika már egészen más, és most idéznék e kérdésben egy nálam autentikusabb embert, Paul Craig Roberts-et, aki valaha, Ronald Reagan elnöksége alatt, pénzügyminiszter-helyettes volt:

„Amerika, ahol felnőttem és kora felnőtt életemet éltem, egy nemzet volt. Életem során megfigyeltem, ahogy hazám Bábel tornyává válik. A homogenitás és a közösen vallott értékek lehetővé tették, hogy megértsük egymást. A nyelv az angol volt. Ha telefonon valamilyen szolgáltatást, vagy bankot hívtam, gyorsan kapcsolatba léphettem egy valódi emberrel, aki képes volt abban a problémában segíteni, amiért hívtam. Ma várni kell, amíg a spanyol nyelvű robothang felsorolja, hogy mik azok a lehetőségek, amelyek közül választhatok. Valamikor sértést elszenvedni, vagy megsérteni valakit megakadályozta a jó modor. Ma azoknak a csoportoknak a tagjai, amelyek megsértésre jogosultak, bármire készek megsértődni. Ma könnyű egy fehér férfinak bűncselekményt elkövetni anélkül, hogy szándékában állna vagy akár tudná is, hogy amit tett vagy mondott, az sértő. A sokféleség és a multikulturalizmus termékeny terepet nyújt az identitáspolitika számára. Az identitáspolitikának sikerült mindent, ami fehér rasszizmussá változtatnia. A „fehér” szó ma már a rasszizmus kódszava. A nyugati civilizációt és magát a tudományt is a fehéruralom mechanizmusaként magyarázzák. A napokban egy fekete női főiskolai tanár fehérnek nyilvánította az időt. Kifejtette, hogy az a jelenség, hogy feketék hajlamosak késni, annak a ténynek köszönhető, hogy az idő is csak egy fehér rasszista konstrukció. Az idő azért fehér, mert késésre kényszeríti a feketéket.”

Na, ezen a tendencián akart változtatni Trump, és ezért esett neki az egész „szabad” világ, vagyis a háttérhatalom. Ezért kezdték el már az elején, még amikor csak elnökjelölt volt, „mértékadó újságok” Hitlerhez hasonlítani, ezért indult ellene elnöksége első percétől impeachment, ezért mondták el mindennek, ami a szabad világ sajtójának szókészletében az ellenségnek tekintettek lejáratására csak megtalálható volt.

Newt Gingrich, konzervatív politikus, aki 1995-től 1999-ig a képviselőház elnöke volt, hasonlóképpen látja a helyzetet, mint Paul Craig Roberts. A következőket írja az egyik alapító atya, Alexander Hamilton által alapított – és még konzervatívnak megmaradt – Washington Times-ban: „Egy kedves, mérsékelten liberális barátom, azt kérdezte, miért nem ismerem el Joe Biden győzelmét. Barátom szerint Biden több szavazatot kapott, és szokásosan a legtöbb szavazatot birtokló személyt ismerjük el. A választások eredményeit általában ugyanúgy elfogadjuk, mint a sportesemények eredményeit. Szóval, a barátom megkérdezte, miért volt más 2020? Több mint négy évig figyelve hogyan áll ellen a baloldal Donald Trumpnak, és hogy fordítja teljes erejét arra, hogy megmásítsa a 2016-os választások eredményeit, néhány napig tartott, míg megértettem saját érzéseimet. Mikor belegondoltam, rájöttem, hogy dühöm és félelmem nem csak a szavazás körülményeiből származik. Nem vagyok hajlandó megnyugodni és elfogadni azt, hogy ezt a választást olyan felháborodás és elidegenedés kísérte, amit én több mint 60 éves politikai pályafutásom alatt sohasem tapasztaltam. A kihívás az, hogy én – és más konzervatívok – nem egy közösen elfogadott világban vitatkozunk a baloldallal. Alternatív világokban élünk. A baloldal világa leginkább az erők bevett világa, akik életem nagy részében dominánsak voltak. Az én világom a populista lázadás, amely úgy gondolja, hogy elpusztítanak bennünket, szabadságainkat eltörlik, vallásainkat megtámadják.”

Gingrich azt is említi, hogy amikor Trump beiktatása volt, hetven demokrata képviselő nem jött el, és egy hatalmas baloldali tüntetést szerveztek, ahol Madonna kijelentette, hogy azt álmodta, hogy a Fehér Házat felrobbantották, amire hatalmas tapsot kapott. „Ugyanezek az erők azt akarják most, hogy működjek együtt az új elnökükkel.” – mondja Gingrich. „Arra az álláspontra helyezkedtem, hogy Nancy Pelosi modelljét, a folyamatos ellenállást fogom követni. Amit a választások óta Mr. Bidentől láttam, az semmi reményt nem nyújt arra nézve, hogy az új elnök ki fog nyúlni a Trumpra szavazó több mint 74 millió amerikai felé.”

Ha meg akarjuk érteni azt a gyűlöletet, ami a liberális lapokból, például a Washington Postból, a New York Times-ból, a Los Angeles Times-ból és európai megfelelőikből áradt Donald Trump felé, vissza kell mennünk a Trump megválasztását megelőző időkhöz, amikor Trump még csak feltűnt a lehetséges elnökjelöltek listáján. Az ismert baloldali izraeli lap, a Haaretz számos cikkben foglalkozott Donald Trump személyiségével és a vele kapcsolatban felmerült félelmekkel. Ezek közül most csak egy cikket ismertetünk, Yishai Schwartz 2016. május 9-én kelt cikkét, amelynek címe Can anti-Trump Jews save the Republican Party?, vagyis a Trump-ellenes zsidók meg tudják-e menteni a Republikánus Pártot? Részletes és történelmi mélységet felmutató volta miatt legjobb lenne a cikket teljes egészében lefordítani, sajnos azonban itt csak néhány szemelvényt tudunk belőle kiragadni:

„A legprominensebb zsidó konzervatívok számára a választás már megtörtént. Az utóbbi hónapokban Trump néhány leghangosabb republikánus kritikusa zsidó személyiségek köréből került ki. Egy kommentárban pél­dául Max Boot (orosz zsidó szülőktől származó amerikai történész és külpolitikai szakíró), Trumpot az Egyesült Államok biztonságára való legnagyobb fenyegetésként jellemezte, és azt mondta, hogy hamarabb szavazna Sztálinra, mint Trumpra... A Wall Street Journalban Bret Stephens Trumpot Mussolinihez hasonlította és „elborzasztóknak” és „mentálisan éretlennek” bélyegezte azokat, akik megbékélnek vele.

Mi magyarázza, a zsidó republikánusok ellenszegülő, elsöprő antipátiáját a republikánusok feltételezhető jelöltjével szemben? Ez nagyrészt a politikával van kapcsolatban. A zsidó közösség vezető konzervatívjai túlnyomórészt külpolitikai héják. Sokan Reagannek a kommunizmussal szembeni határozott fellépése idején közeledtek a republikánusokhoz. És sokan ott maradtak, mert a modern republikánus párt elkötelezett volt Amerika globális vezető szerepe, egy morális alapokra épülő internacionalizmus és Izrael erős támogatása mellett. Donald J. Trump külpolitikai nézetei azonban ettől jelentősen eltérnek. De a zsidó ellenkezés mélyebb gyökerű, mint ez a politika. Trump nem egy ideológiai alapokon álló jelölt, sokkal inkább egy kulturális jelenség. És azzal a kultúrával, amit ő testesít meg – értelmiségellenes, vulgáris és dühös – a zsidók nem tudnak azonosulni.

Ez a Trump által a saját uszályába fogott nép az, amely régi zsidó bizonytalanság- és félelemérzéseket kavart fel. Legalább egy generációnyi időtávban az amerikai zsidók boldogan felejtették el politikai sebezhetőségük örökös félelmét. De Trump jelöltsége egy agresszív populizmus hullámot szabadított el, amely nem kimondottan, de antiszemita elemeket is hordoz. Amint Jamie Kirchick, egy fiatalabb zsidó konzervatív, aki nagyon ellenezte Trumpot, írta: „Ő a tömeg jelöltje és a tömeg mindig a zsidók ellen fordul.” A cikkíró Yishai Schwartz a cikk írása idején a Yale egyetem hallgatója és a Haaretz külső munkatársa volt.

Nehéz megítélni mi következik Amerikában. Trump híveit már most is retorzió éri, például elbocsátják őket állásaikból. Kérdés azonban, hogy 74 millió ember nem túl nagy falat-e a „mélyállam” számára. Ezen túlme­nően nem kell azt gondolni, hogy a most Trump és hívei ellen uszított feketék és hispánok valami nagy kedvelői lennének a Biden mögött álló erőknek. Mindenesetre nagy a veszélye annak, hogy akik gyűlöletet vetettek háborúságot fognak aratni.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)