Balcsúcs Jakabbal

A leginkább elemi iskolai irodalmi színpadokhoz hasonlító mutatvány híven tükrözte a sunyi baloldal szellemtelenségét. Ennyi közhelyet utoljára a hatvanas években lehetett hallani a Kádár Jánosnak integető május elsejei felvonulásokon. A különbség talán csak annyi lehet a múlt és a jelen kommunistái között, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a Vörös Október Ruhagyár (VOR) szovjet stílusú ruháiban pompáztak, ma meg a brüsszeli szabósággal dolgoztatnak.

Kiültek tehát az egységbe forrasztott főfigurák, és felmondták a régi-új leckét. Ennyi általánosságot és egyszerűségében is mérhetetlenül zavaros lózungot ritkán tudnak még ők is összeszedni: meghirdették az önmagával békében élő nemzetet, a demokratikus jogállamot, a jövőbe tekintő kormányzást, a gondoskodó társadalmat, a szolidáris Magyarországot és azt, hogy hazafias kormányt, európai Magyarországot akarnak. Az akció rendezője az egymás mellé, sorba ültetett pártfőemberekkel mondatta el tételeik részletezését. A disznószemű, szemaforpislantású, jobbról balra váltó Jakab Péter társadalmi békét, társadalmi árokbetemetést és nemzetegyesítést hirdetett. A valamikori, éppen mostani szövetségesei által szélsőjobboldalinak, kirekesztőnek és antiszemitának minősített – amúgy nem is megalapozatlanul, hiszen a jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton nemrég még zsidólistát állíttatott volna össze a parlamenti tagokról –, bebalosodott Jobbik elnöke lenne tehát a békeangyal? Ő, aki a legerősebb szikrákat szórja a parlamentben a gyűlölet taplójára? Aki krumpliszsákkal hadonászik? Volt bátorsága most azt bejelenteni, hogy a békére az ellenzéki pártok jelentik a garanciát. Többen vannak ebben az országban, szerencsére, akik nem óhajtanak efféle biztosítékot.

Sokunknak nem kell a kiskígyóember Fekete-Győr a Momentumával, meg azzal a Soros György által óriási módon támogatott elképzeléssel, hogy olyan köztársaság kell itt, amelyben a polgárok ellenőrzik a kormányt. Igen, a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az összes LMBTQRI… civil szervezet, mert nélkülük nincs jogállam, szabad ország, szabad sajtó, szabad tudomány, oktatás és művészet. Láttuk ezt a színművészeti egyetemen az anarchiába torkolló álszabadság idétlenkedéseiben.

A Párbeszéd nevű nanopárt címerasszonya arról beszélt – kivételesen normális hangerővel – hogy álmaik társadalmában nincsenek kiváltságosok. És igazságos újraelosztási rendszert alakítanának ki. Könyves Kálmán királyunk térerő hiányában elérhetetlen volt online, mert ha ott van, visszavonja híres tételét, és azt mondja, boszorkányok márpedig vannak.

A szocialisták üdvöskéje kardoskodott az igazságos gazdaság és legfőbb nemzeti kincsünk, a tudás mellett. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen aki Kunhalmi Ágneshez hasonló nehézségek árán szerzi meg diplomáját, csak tudja, mekkora kincs, ami neki nincs.

A végszó a szivárványkoalíciót összekovácsoló bukott miniszterelnökéé volt. Az esemény csúcspontjának szánták azt a szánalmas pátosszal bemondott tételt, hogy a balliberális alakulat Gyurcsány Ferenccel az élén európai és hazafias kormányt szeretne. Nagy csoda ez. A szemkilövetőnek minden ismert rinocérosznál vastagabb bőr van a képén.

Bár ki tudná nála jobban, hogy a hatalom megszerzéséért néha csak elég hazudni reggel, éjjel meg este.

Ezt ők ezen a programhirdető bohóckodáson maradéktalanul teljesítették.

(A szerző vezető szerkesztő)