Rab Irén

Vélemény és vita

Brüsszeliták bolsevik trükkje

A bemutatás módszere a régi bolsevista trükk. Először tételmondatként látványos tényközlés, a valóság egy szelete, amelyet aztán a koncepció célja szerint formálnak

Látszatdemokrácia, kiüresített demokrácia, megkötözött demokrácia, a demokrácia megcsúfolása, színjáték a demokráciával – szól a többszólamú EU-kórus nyitánya. A kórustagok ismert levitézlett vagy éppen feltörekvő európai parlamenti tisztségviselők, a darab címe Halló, diktátor úr! A téma a magyar jogállamiság, a főszereplő a magyar miniszterelnök. Mindenki róla beszél, minden körülötte forog, ő a konfliktus, a bonyodalom és a megoldatlan megoldás. A darabban fellép a magyar ellenzéki dalárda is, a demokrácia maradék morzsáit őrző ismert budapesti arcok, végveszélyben lévő szervezetek.

A történetszövés igazán modern, a főhős életének fontos állomásait a rendező a megrendelői koncepció alapján válogatja és értékeli.  

Végigkövethetjük, hogyan lesz a forradalmárnak indult radikális Orbán Viktorból a politikába kerülve a liberális értékeket eláruló renegát, majd a hatalom megszerzése után hogyan válik lépésről lépésre „egész bandájával valódi bűnözővé”. A jóakaratú EU mindezt tehetetlenül szemléli, erre nem volt felkészülve, és ott leselkedik a veszély, hogy az Orbán-modell iskolát teremt, példáját mások is fogják követni. A dramaturgia idősíkváltással dolgozik, az információk labirintusában az európai zöldek újsütetű üdvöskéje, a német Daniel Freund kalauzol, ő a rezonőr, ő kommentálja az összefércelt mű egyes jeleneteit.

A német–francia vegyes tulajdonban álló európai kulturális tévécsatorna, az ARTE ezzel a dokumentumfilmnek minősített alkotással lepte meg karácsonyra jobb sorsra érdemes nézőit. A szokással ellentétben most az adást követően nem hét napig, hanem egyenesen három hónapig tölthető le a film a saját portálról és egyéb megosztó oldalakról.  Propagandafilm ez a javából, goebbelsi mintára készült német propagandafilm.

A megrendelők viszont brüsszeli jelmezt húztak magukra, a háttérben az Európai Parlament progresszív tagozatának képviselői állnak, akik valamennyien, frakciótól és pártszínektől függetlenül, egy emberként a jogállamisági mechanizmus mellett állnak ki. Kép is mutatja őket, ahogy így kiállnak.

Másfél órás film a magyar nemzeti politika, a demokrácia szabályai szerint törvényesen választott kormány, Magyarország lejáratására. A film azt sugallja, hogy a magyar világban nincs demokrácia, ahogy értékek sincsenek. Csak Orbán Viktor van mindenütt, minden az ő köpönyegéből bújt ki, és amíg ő határozza meg itt a politikát, addig veszélyben vannak a magyar és a közös európai értékek is. A kiegyensúlyozottság jegyében a hivatalos kormányoldal a másfél órából másfél percet kapott bizonyítványának magyarázására. Nem is kell több, vélekedik a magyar ellenzék, hiszen a film nem nekünk, hanem az európaiaknak készült. Szerintük egy dokumentumfilmnek a tényfeltárás a feladata, jelen esetben a városi legendákkal fűszerezett alternatív tényeké. De ha valódi tények helyett előítéletekkel operálnak, akkor az bizony propagandacélokat szolgál.

A politikusi szólamoknak hála a diktatúrázó minősítés már a felütésben bizonyosságot nyer. A film feladata ezt a bizonyosságot minden megnyilatkozással igazolni és alátámasztani. Nézzük a megszólaló brüsszelitákat a teljesség igénye nélkül! Martin Schulz, aki a remélt németországi kancellári posztért lemondott az EP-elnöki tisztségéről. Nemhogy kancellár nem lett, de sikerült neki a valaha jobb napokat látott pártját, az SDP-t történelmi mélypontra kormányoznia. Bokros teendői mellett az iskoláit még mindig nem ért rá befejezni, mégis megmondóembernek számít a baloldalon.

Aztán az európai értékek örök védelmezői, a luxemburgi törpeállamot képviselő ősbalos Asselborn és a keresztény Viviane Reding. Asselborn szerint Magyarországot egyszerűen ki kellene zárni az európai döntésekből, Reding pedig tíz éve nem érti az új magyar alkotmány szellemét. Manfred Weber a mai napig Orbánt okolja az elúszott bizottsági elnöki poszt miatt, amíg él, nem tud megbocsátani. Ezért átbucskázott a fején, neoliberális külső-belső formát öltött, és viszi a Néppártot balra, ameddig csak bírja.

A szocialista Katarina Barley parlamenti alelnök félti legjobban a jogállamiságot. „Olyan nincs, hogy Kelet-Európának más a történelme és a kultúrája, és közelítsük az álláspontjainkat – mondja –, alapértékekben nincs kompromisszum!”
Barley pár hónapja a magyarok és lengyelek kiéheztetéséről szónokolt, két éve pedig, német igazságügyi miniszter korában NDK-s honfitársairól állította, hogy nem elég érettek még a demokráciára. Nem hiányozhatott a bevágásokból a zölddé lett Vörös Danny (Cohn-Bendit) 2011-es ordítozása, pardon, kiállása a magyar sajtószabadságért. Másfél órába sok minden belefér.

Az Európai Parlament hónapokon keresztül kereste a megoldást, hogyan lehet a jogállamisági mechanizmust valahogy beerőltetni a nyári európai szupercsúcs-megállapodásba. Hogy Orbán ne jusson pénzhez, hogy az uniós pénz oda jusson, ahova kell! És persze féltek a magyar vétótól, ami az egész eljárást megbéníthatja. Ott, a parlamentben az fáj nekik legjobban, hogy nem látnak a kulisszák mögé. Az Európai Tanács ülései titkosak, nem szivárog ki semmi, és nem lehet tudni, melyik ország milyen álláspontot képvisel. Ez rendszerhiba, hiába minden igyekezet, a 7-es cikkelyt sem tudják áterőltetni, panaszkodik Freund. El kell venni hatásköröket a csúcsszervtől, mert amíg a nemzetállamok vezetői döntenek a legfontosabb kérdésekben, addig hiábavaló a demokráciáért elkötelezett képviselők minden igyekezete.

Daniel Freund az EP megbízásából ősszel Budapestre utazott, Orbán-ellenes muníciót gyűjteni. Találkozott a Sargentini-, a Jourová- és minden Magyarországról szóló jelentésben fő informátori szerepet vállaló baloldali erőkkel. Járt a Klubrádióban, a Magyar Hangnál, a CEU-ban, Iványi Gábor birodalmában, a főpolgármesteri hivatalban (ez új helyszín), a Transparency International irodájában. Felcsútra is ellátogatott, hogy megnézze Mészáros Lőrinc házát, és felüljön az európai hírű kisvasútra. Erre az útjára Hadházy magányos képviselő kalauzolta. Hadházyt szeretik a jogállamokban, mert ő igazi független. Nem tudják, milyen körülmények között ebrudalták ki a zöldként ismert LMP-ből, nem látták a zokniját, a tévés és a parlamenti provokációit sem. Igazi hiteles embernek tartják, aki tudja, hogy Orbán a hatalmát uniós pénzből építgeti. A német adófizetők pénze EU-projekteken keresztül először Mészáros gázszerelőhöz érkezik, aki addig manipulál rajta, míg végül a pénz kimosdatva a miniszterelnök vejénél, apjánál, egyszóval az Orbán családnál landol. Ennél nagyobbat csak Magyar Bálint tudott mondani. A közép-ázsiai maffiaállamoktól szerinte csak az különbözteti meg ma Magyarországot, hogy itt nem olajon és gázon, hanem EU-pénzen hizlalt oligarchák vannak.

A bemutatás módszere a régi bolsevista trükk. Először tételmondatként látványos tényközlés, a valóság egy szelete, amit aztán a koncepció célja szerint formálnak, elhallgatnak, ferdítenek, átalakítanak, elbizonytalanítanak és szembehazudnak. A valóságelemek közé hamis érvek keverednek, a végső konklúzió az, aminek szánták, az a priori bizonyítása: Magyarországon Orbán tevékenységének köszönhetően csökkennek a szabadságjogok, csorbulnak az európai értékek,  kiépülőben a diktatúra.

Példaként nézzük a sajtószabadság kérdését!  A stáb meglátogatja a Magyar Hang szerkesztőségét. Ott a főszerkesztő elmeséli nekik, hogy a 2018-as választások másnapján Orbán a kulisszák mögül a nagy múltú Magyar Nemzet száz munkatársát szélnek eresztette. Emlékszem, hogy a német sajtó pontosan így interpretálta a történéseket. Akkor és most sem mondták el, hogy a nevezetes 2015-ös G-nap után a lap Simicska Lajos tulajdonába került, aki Orbán-ellenes gyűlöletétől vezérelve a Jobbikból és Vona Gáborból kormányváltó ellenzéket akart faragni. A terv nem sikerült, Simicska menesztette Vonát, visszakérte a slusszkulcsot, és hírportáljait megszüntette. Nemcsak a Nemzet, hanem a Heti Válasz, a Hír TV és a Lánchíd Rádió is erre a sorsra jutott. Ezt Orbán számlájára írni egyszerűen hazugság. Az utód Magyar Hang a megmaradásért küzd, nincs kormányhirdetés (miért lenne?), nincs előfizető, mert vidéken az emberek félnek független újságot megrendelni, ahogy félnek a nyomdák is a lapot kiadni. Fortélyos félelem igazgat mindenütt. A félelem miatt kell Szlovákiába menniük, és véletlenül sem azért, mert ott jóval alacsonyabbak a nyomdai költségek. A szerkesztőségben tett látogatás ürügyet ad Freundnak arra, hogy a médiatörvényről, a független sajtó megszüntetéséről, az újságok alapítványba tereléséről értekezzen.

Csak azt felejti elmesélni, hogy a nagy Németországban is médiabirodalom van, néhány alapítvány tartja kezében a világ ötödik legnagyobb médiapiacát, Magyarországon is van piaci részesedésük, ha nem is akkora, amekkorát a rendszerváltozás után kihasítottak maguknak.

A CEU-nál tett látogatás is megér egy misét. Ignatieff rektor szerint az egyetem semmilyen ideológiát nem képvisel, huszonöt éve működnek Budapesten, és most mégis egy önkényes bürokratikus irányelvet kényszerítettek rájuk. A CEU megpróbált eleget tenni az elvárásoknak, de Orbánnal kellett volna megegyezniük, és Orbán nem akarta a szerződést aláírni. Ultimátumot kaptak, néhány napon belül el kellett hagyniuk Budapestet. A harmincas évek óta nem fordult elő Európában, hogy egyetemet elüldöztek volna valahonnan. A költözés maga kétszázmillió euróba került, de nem ez fáj a rektor úrnak. Ami igazán fáj, az az egyetemes akadémiai szabadság megsértése. És lám, az orbáni önkény további egyetemeket is korlátoz, itt van a szabadságharcos színészegyetem, akik hónapokig védték autonómiájukat. Itt is hibádzik néhány valóságelem. A CEU-nak két campusa van, egy Bécsben és egy továbbra is Pesten, a Nádor utcában.

Hát, így épül fel ez a film. Igazi mazochistaként kétszer néztem meg, hogy néhány érdekes gondolatot kigyűjtsek belőle. A film Orbán politikája ellen hangol, az európai polgárokat akarja manipulálni. Ő a fekete bárány, aki semmibe veszi az európai szolidaritást, megkérdőjelezi az európai értékeket, megakadályozza, hogy a koronasegély időben elérkezzék a rászoruló országokhoz. Sakkban tartja Európát, ha kell, elmegy a falig, míg végül Merkel és Németország kénytelen beadni a derekát. A brüsszelitákat zavarja, és ezt el is mondják, hogy Orbán öntudatos, soha nem tér ki a viták elől, igazát a végsőkig képviseli. Úgy ássa alá az Európai Uniót, hogy soha nem sérti meg a szabályokat. Más politikusi modellt képvisel, mert nyílt lapokkal játszik, soha nem köntörfalaz. A legveszélyesebbnek azt tartják, hogy egy ország van ennek az embernek a kezében. Mi lesz, ha követői támadnak, mint most a lengyelek, vagy a visegrádi országok, vagy mások? Mi lesz akkor?

„Az EU-csúcson huszonhat ország már most úgy táncol, ahogy Orbán fütyül. Lenyűgöző is lehetne – mondja Daniel Freund –, de ez félelmetes, egyszerűen félelmetes!”

Hát, ezért ez a film. És attól tartok, lesz még pár ilyen. Orbán útjában áll az európai egyesült államokat vágyó politikai erőknek. És Európában jelenleg ők vannak többségben.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Újabb harcok előtt

ĀMi jöhet még 2020 után? Ki derűlátóan, ki némi lemondással néz az új év elébe – egy biztos, 2021 sem telik el kihívások nélkül az európai politikában

Deme Dániel

Deme Dániel

Manfred Weber, a keresztény politikus

ĀIgen szimptomatikusnak tartom, hogy az Európai Néppárt vezetője ma már csak egy Orbán- és magyarellenes cikk keretén belül képes megfogalmazni, mi az a keresztény politikai erő, és mi a konzervativizmus

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom