Gyurcsány szókincstára

A Facebookon zúdítja híveire és ellenfeleire zavaros mondatait. Ez akár jó hír is lehetne, hiszen így legalább nem látjuk az izgága nyüzsgönc tekergését és farkasvicsorgását a pulpituson, nem halljuk ájtatosra álcázott hangját. Valamire mégis csak jó ez az úgynevezett internetes közösségi felület: a bizonyos mértékű távolságtartásra. A fizikai közelség elkerülésére. Ám hiába igyekszünk elhajolni Gyurcsány idegborzoló idétlenségei elől, azok előbb-utóbb elérnek hozzánk.

Legutóbb például arról tett közzé egy jókora szóömlenyt, hogy idén méltósággal kell készülni 2022-re. A Demokratikus Koalíció elnöke ehhez álszerényen hozzátette, jól tudja, ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Alig titkolt büszkeséggel közli közönségével, hogy összeállt, mondhatnánk mi, összerázódott a konzervatív kormánypártok ellenzéke. Gyurcsány, a szivárványosság legnagyobb magyar híve ezt sokszínű koalíciónak nevezi, ami a jobbközéptől a liberálisokig, a zöldektől a baloldalig lefedi a teljes demokratikus palettát. Szóval, ők így nevezik magukat. Demokratikus paletta. Az egyszerre festőművész és karmester, továbbá kígyóbűvölő Gyurcsány ott áll a festékpacnik felett az ecsetjével, majd lecsap, és kavarni kezd. Így jön létre a sokszínűségből az egyszínűvé maszatolt massza, ami leginkább bizonyos salakanyagokra hasonlít. Ezzel akarja a kígyózó kígyók élharcosa „leváltani a mostani rezsimet”. Nincs nevetségesebb, mint a túldramatizált butaság. Gyurcsányban ez is megvan. Azt mondja, lenne szókincse, talán kedve is visszaszólni a „durva gondolkodású, modorú és beszédű” Kövér Lászlónak, aki szerint ez az egyszínű szivárvány moslékkoalíció, ám a kígyókirály most eltekint ettől.

Közbevetőleg azért elgondolkodhatunk azon, mit is jelent az, hogy valakinek lenne szókincse. Azt, hogy a DK-elnök annyira művelt, hogy az átlagosnál választékosabban, színesebben beszélne? Most van vagy nincs szókincse? Már ez az összetétel is a hülyeségéről árulkodik. Szókincse mindenkinek van. Meg mi ez a feltételes mód? Valami fenyegetésféle? Hogy lenne neki elég szava, hogy azokkal is legyőzze ellenfeleit, ám ő nem él ezzel a kinccsel, mert például Kövér László még ezt sem érdemli meg? A házelnöknek viszont valóban gazdag a szókincse. A moslékkoalíciónál pontosabb elnevezést aligha lehet találni erre a hataloméhes, egymással hol acsargó, hol összeölelkező hordára, amelynek élén Gyurcsány röfög. Mert mi is az a moslék? Mielőtt még a nagyon finoman művelt Európai Unió betiltotta volna, nálunk is többek között ezzel a keverékkel etették a disznókat. Ételmaradék, korpa, darált kukorica, mosogatólé került a vödörbe, aztán a vályúba, amiből a derék sertések pillanatok alatt kilefetyelték. A csámcsogásuk nagyjából megfelelt Gyurcsány szókincsének.

Korunk nagy nyelvújítója ezért kierőlködte magából a szégyenember szót, amit Kövér Lászlóra ragasztott, és beindította a balliberális mantrát, amely minden elemében szorosan kötődik a brüsszeli agyamentek világképéhez: „Amit szégyenember mosléknak hív, az az Európát most és régóta kormányzó koalíció. Jobboldaliak, liberálisok, zöldek, baloldaliak közösen dolgoznak egy békés Európán. Mi ezt nagyszerűnek gondoljuk.”

Hazudik a szókincstáros. A migránsokkal elárasztott, társadalmi és gazdasági feszültségektől szikrázó, a szétesés szélén táncoló Európa békés és nagyszerű? Egyébként pedig az meg éppenséggel a mi szégyenünk, hogy ez a Gyurcsány még mindig itt sertepertélhet a magyar közéletben.

(A szerző vezető szerkesztő)