A köztársaság és az alapértékek

Addig minden rendben ment, amíg be nem mutatták Miss Provence, vagyis April Benayoum − a versenyben a második lett, a szépségkirálynő első udvarhölgye – klipjét, amelyben a fiatal nő feltárta származását: anyám szerb–horvát, apám izraeli–olasz. „Hitler papánk téged elfelejtett elpusztítani” – csak egy a közösségi oldalakat elárasztó mocskolódások közül.

Amit ezután a francia politikusok és közéleti személyek műveltek, az is legalább ennyire undorító. Úgy tettek, mintha nekik eszükbe sem jutott volna, hogy a tömeges muszlim bevándorlás következtében Franciaországban nem biztonságos Európa legnagyobb – körülbelül félmillió ember – zsidó közösségének élete.

A szitoközön elején a fősodratú sajtó az interneten meg akarta előzni azt az eléggé valószínűsített feltételezést, hogy muszlimok zsidóztak, és természetesen, mint mindig, a neonácik nyakába akarta varrni az egész ügyet, nehogy egy rossz szó is érje az agyonajnározott migránsokat. Aztán megjelent a közösségi oldalakon a palesztin zászló, és ez egyértelművé, napnál világosabbá tette a dolgot.

Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter erre úgy nyilatkozott, hogy „tárcája tágra nyílt szemekkel” figyeli az antiszemita üzenetek szerzőit, mintha nem tudná, hogy kik voltak az elkövetők. Megjegyzendő, hogy nincs új a nap alatt, mert a keresztényeket ért szélsőséges támadások – késelés, lefejezés – esetén is a francia hivatalos politika minden esetben meglepetésének ad hangot, mintha ilyesmire nem is lehetett volna számítani. A francia állam összes felelős beosztottja úgy csinált, mintha nem látott volna még migránst életében, nem tudná, hogy Franciaországban 2018-ban legalább ötszáz antiszemita támadás érte a zsidó közösséget, ami az előző évhez képest 75 százalékos emelkedést mutat.

Most nagy hirtelen azok, akik eddig mindent megtettek, hogy évente több százezer muszlim telepedjen le francia földön − ráadásul már az unió 34 millió migránst akar behozni Európába, lakással, anyagi támogatással és társadalombiztosítással ellátva –, egyik pillanatról a másikra ráeszméltek, hogy az idegenek, saját szóhasználatuk szerint, nem asszimilálódnak, vagyis nem keverednek a helyi lakossággal, és etnikai, valamint felekezeti alapon párhuzamos társadalmakat alakítanak ki. Emmanuel Macron persze minden verbális és fizikai erőszakot elítél, most éppen a szépségkirálynő-választás körüli botrányt. Az államfő folyamatosan a köztársaság alapértékeire hivatkozik, a szabadságra, a testvériségre és az egyenlőségre. Ez utóbbival kapcsolatban talán érdemes lett volna elolvasnia George Orwell Állatfarm című munkáját, amiben leírja, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek.

Éppen ezért a köztársasági alapelvek a mai politikai körülmények között éppúgy értelmezhetetlenek, mint a jogállamiság, amelynek állítólagos megszegésével Brüsszel folyamatosan támadja hazánkat.

Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy a képmutatásnak nincs határa, Franciaországban biztos nincs. A francia köztársasági elnök mintha megfeledkezne arról, hogy sajtófőnöke az a szenegáli Sibeth Ndiaye, akit a francia lapok nyílt antiszemitizmussal vádolnak.

A legdurvább esetet a Le Canard enchaîné írta meg 2017 nyarán, amikor elterjedt, hogy meghalt Simone Veil. A kilencvenéves hölgy az egyik legismertebb holokauszttúlélő volt, konzervatív francia politikus és egyben 1979 és 1982 között az Európai Parlament első női elnöke. Sibeth Ndiaye-tól megkérdezte a lap, hogy igaz-e a hír. Mire ő: „Igen, az öreglány halott.”

(A szerző lapszerkesztő)