Thatcher figyelmeztetése

Volt négy évük az uniós intézmények vezetőinek következtetéseket levonniuk abból, hogy az Egyesült Királyság lakóinak többsége úgy döntött, jobb lesz az élet az unión kívül. A demokratikus népszavazáson véleményt mondó britek osztályrésze támadás és megvetés lett az unióban diktáló liberális elitek részéről. Ismét meghallgathattuk – ahogy azóta nem egyszer –, hogy a népakarat csak akkor kívánatos, ha „megfelelő”, minden egyéb, a liberálisok számára kínos esetben hirtelen felmerül, hogy hát mégse lehet a fontos döntéseket csak úgy az emberekre hagyni. Tudják is ők, mi a jó nekik! Akik nem a választókat gyalázták, azok sötét erők munkáját kezdték keresni: biztos az oroszok avatkoztak be, meg úgy általában a gonosz populisták csavarták el az emberek fejét. Mellékes, hogy George Soros vagyonokat költött a maradáspárti kampányra, sőt még abba is komoly összegeket ölt, hogy megpróbálja felülírni a népszavazás eredményét, és újabb referendumot követeljen.

Az év végéhez közeledve nem úgy látszik, hogy a Brüsszelben levont következtetések bármelyike is az lenne, hogy veszélyes túltolni a központosítást és lábbal tiporni a szuverenitást. Épp ellenkezőleg. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy a britek nem szóltak időben.

Margaret Thatcher – akinek tanácsos volt odafigyelni a szavára – már 1988-ban, nagy hatású bruges-i beszédében óva intett az integráció további elmélyítésétől. Emlékeztetett: Európát nem a római szerződés teremtette, az európai eszme pedig nem valamely csoport vagy intézmény tulajdona. Az európai közösség minden tagjának sajátja, és minden tagjának hagyományait és törekvéseit tükröznie kell.

Rámutatott, az európai közösség az európai identitás egy megnyilvánulása, de nem az egyetlen. Az európai közösség nem egy intézményi eszköz, amelyet folyamatosan módosítani lehet valamiféle absztrakt intellektuális elképzelések diktátumai nyomán, és nem lehet végtelen szabályozással megcsontosítani.

Thatcher elutasította a brüsszeli szuperállamot, rendkívül károsnak tartotta azon törekvéseket, amelyek a nemzetállamiság elnyomására és a hatalom koncentrációjára irányulnak. „Európa éppen azért lesz erősebb, mert Franciaország az Franciaország, Spanyolország az Spanyolország, Britannia pedig Britannia, a saját hagyományaival, szokásaival és identitásával” – mondta.

Harminckét évvel később, függetlenül attól, hogyan ítéljük meg a Brexit hatásait, könnyű megérteni, miért lett elegük a briteknek. Érdemes itt visszaidéznünk egy másik Brexitet is: a brit konzervatívok, azaz a toryk már 2009-ben maguk mögött hagyták az Európai Néppártot. Manfred Weber frakcióvezető minap megjelent publicisztikája sokadjára is tökéletesen illusztrálja, mi a baj Európa meghatározó jobbközép pártcsaládjának politikájával. Weber azért kárhoztatta Orbán Viktort, mert „a konzervatív értékek elárulásának állítja be a szociáldemokratákkal és liberálisokkal kötött szükséges kompromisszumokat”.

Webernek ideje lenne felismernie, hogy a balliberálisok nem szükséges kompromisszumoknak tekintik a Néppárt idomulását. Ők annak látják ezt, ami: az erejét és identitását vesztett pártcsalád újabb meghajlásának.

Az Európai Unió vezetői semmit sem tanultak a Brexitből, és sajnos a szövetség szuverenista erői is fontos szövetségest vesztettek a britek kilépésével. A nemzetállamoknak azonban folytatniuk kell a küzdelmet.

Erős Európai Unió csak erős nemzetekre épülhet.

(A szerző főmunkatárs)