Polak, Wegier, dwa bratanki

Brüsszeli olvasatban a két országban sérül a jogállamiság – pontosan meg nem határozott, elmaszatolt fogalom –, ezért az EU csak a közösség értékeinek tiszteletben tartása esetén lett volna hajlandó kifizetni az amúgy szerződésben foglaltan jogszerűen járó költségvetési és a járvány miatti kárenyhítési pénzeket.

Ez az egysejtű zsarolás, a brüsszeli buborékban kitermelt büntetés-végrehajtási terv már az első pillanatban elvetélt. Hogyan gondolhatták az eurokraták, hogy a két ország vezetésének bármelyike is identitás-öngyilkosságot – úgy, ahogy ezt számos nyugat-európai ország napjainkban is teszi – fog elkövetni? Felad mindent – a nemzetállamot, a kereszténységet, a hagyományos családmodellt, a szuverenitást –, ami jövőbeni létezésének legfontosabb pillére, és mindezt pénzért?
Európa fővárosában némi kutakodás után rájöhettek volna arra is, hogy a két nép viharos történelme során már rég megtanulta: fennmaradásuk másik meghatározó záloga, ha összefognak, még akkor is, ha ez esetleg valamelyiküknek pillanatnyilag hátrányt is okoz. A mostani uniós csúcstalálkozó előtt Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő többszöri személyes találkozójának üzenetértéke is volt a brüsszeliták számára. Hiába az uniós lázálmas elképzelések, a Kávéházi Konrádok okoskodása, nem lehet leszalámizni a két nép barátságát, vagyis nem lehet őket egymás ellen kijátszani. Hiába tartja a mondás: van az a pénz… Nincs az pénz – mifelénk legalábbis nincs –, amiért egy ezeréves barátságot el lehet adni.

E helyen még csak érintőlegesen sem említhetjük meg a több száz éves magyar–lengyel történelmi kapcsolatok kötetnyire rúgó eseményeinek pozitív hozadékát. Legyen most elég annyi, hogy említést teszünk a kommunizmus elleni közös harcról, 1956-ról. Október 23-án a budapesti egyetemisták éppen lengyel társaik támogatására vonultak az utcára, akik az ottani nagyvárosokban tiltakoztak a poznani munkásfelkelés leverése, a szovjet beavatkozás és a kommunista párt uralma miatt.
Az akkori lengyel események megalapozták az ottani rendszerváltást. Ma ugyanaz az ember Magyar­ország miniszterelnöke, aki 1987 nyarán Gdanskban ott volt Szent II. János Pál pápa – a lengyel pápa – szülőföldjén tett harmadik zarándoklatán, és részt vett az ellenzéki tüntetéseken. Orbán Viktor a szakdolgozatát is a lengyel ellenzéki mozgalom témájában írta, hogy aztán az itthoni rendszerváltás idején a Hősök terén elsőnek követelje a szovjet csapatok kivonását.

Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki pedig igazán harcos családból származik. Édesapja a Harcos Szolidaritás föld alatti szervezet aktivistájaként küzdött a kommunizmus ellen. Bebörtönözték, majd elűzték az országból, de visszaszökött, ismét elűzték, még az útlevelét is elvették, de ismét visszaszökött. Ilyen a lengyel miniszterelnök családi háttere. Most ez a két kormányfő szállt sikerrel szembe Brüsszel önkényével, és kényszerítette ki a jogos juss kifizetését.
Az EU-buborékban pedig talán nem csak a kamuvideós magyar ellenzék álláspontját kellett volna szajkózni. Ezzel és a kormány elleni kampányukkal a koronavírus idején az ellenzéki pártok súlyos károkat okoztak Magyarországnak. Az eurokratákra pedig ráférne egy történelmi lecke, de hát jobb későn, mint soha.

(A szerző lapszerkesztő)