A stílus, az ember meg a kettős mérce

Tegye fel a kezét, akinek nincs elege még az úgynevezett politikai korrektségből. Pontosabban annak örökös hangoztatásából. No meg a többi lózungból, például az európai értékek, a szolidaritás, a jogállamiság örökösen hangoztatott, ám sosem definiált emlegetéséből.

Ami a politikai korrektséget illeti, amióta bekerült a közbeszéd szótárába a kifejezés, azóta nem értem, mit keres ott a „politikai” jelző. Mintha ez felmentést adna a tisztességes, becsületes magatartás követelménye alól. Tehát ma nyugodtan nevezhetjük – a gyakorlat ugyanis ezt mutatja – politikai korrektnek, ha valaki artikulátlanul üvöltözik az ország házában, ha valaki, mert politikus (legalábbis azt gondolja magáról), megrongálhat egy középületet, szemeket lövethet ki, no meg hazudhat „reggel, éjjel meg este”.

Egy jó tanár az iskolában, egy tisztességes szülő a családi körben bünteti azt a gyereket, aki trágárkodik, aki nem mond igazat, aki nem tud viselkedni. A politikában manapság ez a magatartás nemhogy nem büntetendő, hanem lassan kötelező.
Történt a minap, hogy eljutott hozzánk a hír, Hillary Clinton közvetlen munkatársa, valamint magukat radikálisnak valló baloldaliak a koronavírussal megfertőződött Donald Trump elnök halálát kívánják. Egyikük, Hillary Clinton volt szóvivője nemes egyszerűséggel azt mondta, jó lenne, ha megdöglene. „A stílus maga az ember”, tartja a mondás. S most ismét megmutatkozott az amerikai stílus, hiszen arról is szólnak a friss hírek, hogy verekedések törtek ki az elnököt támogatók és az őt gyűlölő, pontosabban a halálát kívánó csoportok között.

Hagyjuk is az amerikai, egyre rettenetesebb politikát! Egy másik ismert mondást idézek fel: „Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.” A mondás igazságtartalmát sem a kisökör, sem az istenség (Jupiter) szempontjából nem tisztem boncolgatni. Ennél sokkal földhözragadtabb kérdés fogalmazódott meg bennem. Képzeljük el, mi történne, ha, mondjuk, Orbán Viktor valamelyik munkatársa ragadtatta volna magát egy „dögöljön meg”-féle kijelentésre valakivel, pontosabban bárkivel kapcsolatban. Lenne ám paláver!

Nyomban ordibálni kezdene az egész unió, fejeket követelve, tüntetgetve. Most, hogy Trump elnökről van szó, hallgat a világ, mert Trump nem méltóztatik álliberálisnak lenni. A halálát kívánó emberek és politikusok elítéléséről nem érkezett hír, miként a gyűlölet ilyen formájú megjelenése elleni tiltakozásról sem. Íme a kettős mérce. Nem valamiféle
politikai szándék, hanem egysze-rűen a tisztesség kívánná meg, hogy az ilyen magatartást legalább a politika szereplői esetében ítélje el minden becsületes ember. S persze a magukat annak tartó politikusok.

Ki kellene mondani egyre többször és egyre hangosabban, hogy elegünk van – legalább nekünk itt, Magyarországon. Ahol hosszú évek óta érzékeljük, tapasztaljuk a kettős mércét. Ahol mentelmi jog mögé lehet bújtatni rossz modort, károkozást, tisztességtelenséget. Félreértés ne essék, még véletlenül sem kívánnánk senkitől, hogy leplezze indulatait. Az indulat hozzátartozik az élethez, a gondok-bajok megvitatásához és olykor a tiltakozáshoz is. Csak a mértéket és a stílust kellene megtalálni. Amit már annyiszor elvesztett a „művelt” Nyugat és a végtelenül „szabad” Amerika. Most is elvesztette.
Drága emlékű Jókai Annának van egy fejtegetése a fentebb idézett Jupiter–kisökör mondásról. Ajánlanánk minden mértéket veszített, felelősséget nem érző politikus becses figyelmébe. Idézem: „Itt az ideje a mondást ellenkezőjére fordítani: Quod licet bovi, non licet Jovi. Tehát amit szabad a kisökörnek, nem szabad Jupiternek. Mert amit még szabad elkövetni esetleg a tudatlan emberkének, azt már nem szabad elkövetnie annak, aki valóban isteni mintát követ! Vagy legalábbis az lenne a feladata. Bizony, Jupiter a felelősebb.”

(A szerző újságíró)