Korompay Csilla

Vélemény és vita

Karácsonyék triciklije

A Budapest főpolgármesterének szívéhez oly közel álló bringás lobbi egyik tagja a minap arról írt, „pofonegyszerű megoldással lehetne barátságosabbá és hatékonyabbá tenni” a főváros közlekedését

álláspont

A pofonegyszerű megoldás lényege az autós közlekedés ellehetetlenítése, a tömegközlekedés jelenlegi szintjének megtartásával vagy jelentős csökkentésével. Utóbbi lenne szerinte a legjobb, hiszen a tömegközlekedési járművek is környezetszennyezők. Az általa „Motorizációmentes Menny­országnak” nevezett verzióban az ideiglenes kerékpárhálózatot továbbfejlesztik, nagy autómentes zónákat jelölnek ki, a BKV támogatása helyett (!) pedig kerékpár- és elektromoskerékpár-bérleti rendszer lesz. „A tömegeket kerékpárra csábítanánk” – fogalmaz, noha a felvázolt drasztikus intézkedés egyértelműen kényszert jelentene.

A Motorizációmentes Mennyországban csak a mozgáskorlátozottak kapnának némi engedményt, ők „használhatnának rásegítéses kerekesszéket”, az idősek pedig „triciklit igényelhetnének”. És ez nem valami vicc, az „okleveles városszervező” – külhoni tanulmányok és az Európai Bizottságnál végzett hivatásos lobbitevékenység után – valóban triciklit osztana a magyar nyugdíjasoknak, az általa megszüntetendőnek ítélt buszjáratok helyettesítésére. „Tanulmányát” pedig a Soros-közeli 444.hu tudomány rovata, a Quibit teljes komolysággal közli. Aki ezek után is csak legyintene, annak nem árt tudni, hogy ugyanez az ifjú „közlekedésszervező” tavaly júniusi eszmefuttatásában javasolta, hogy a Nagykörúton szűkítsék egy sávra a gépjárműforgalmat, és alakítsanak ki kerékpársávokat...

Ha pedig kíváncsiak vagyunk, mire számíthatunk a továbbiakban, érdemes megnéznünk azt a videóját, amelyikben büszkén dicséri az eddigi ideiglenes biciklisávokat és a Margit körút hasonló átalakítását szorgalmazza, mondván, „nem indokolt a két autósáv”. „Miért hagyjuk, hogy akik kiköltöztek a külvárosba, közlekedésükkel megfullasszák az itt maradt lakosokat?? (…) Bizonyára fontosabb, hogy Józsi itt a Merciben ne üljön feleslegesen, mert hát a Józsi fontosabb, mint az itt lakók bármelyike” – gúnyolódik demagóg módon. „Miért félünk a dugótól?? – veti oda, képzelt erkölcsi-ideológiai dobogójáról. – Ők választottak, ők döntöttek úgy, hogy nem motorra, robogóra, kerékpárra vagy villamosra ülnek. Úgy döntöttek, hogy az üldögélés és az esőtől való védelem kényelme fontosabb számukra, mint a gyorsaság. Ötszemélyes tankokban üldögélnek, egyedül, felélve a köztereket” – állapítja meg szigorúan. Szinte halljuk, ahogy Karácsony Gergely elégedetten csettint.

Az „ötszemélyes tankban üldögélő” persze lehet egy anyuka is, aki három kisgyermekét épp elvitte óvodába és iskolába, táskával, tornacuccal, hegedűvel, edzőfelszereléssel, technika órán beadandó kartonpapír-építménnyel együtt, most pedig idős édesapjáért megy, akit valamilyen kezelés után fog hazaszállítani, mielőtt bevásárol neki néhány hétre való élelmiszert... De ne legyünk mi is demagógok, tény, akadnak, akik valóban áttérhetnének valamilyen alternatív közlekedési módra az autózás helyett. Azonban erőszakkal triciklire ültetni a nyugdíjasokat – ez csupán azoknak a civileknek a szemében járható út, akik a dicsőített szabadságot kizárólag az általuk megszabott keretek között biztosítanák
a társadalomnak.

A szabadság diktatúrájának álciviljei, meg Karácsony és a többi balliberális önkormányzati szemfényvesztő, és persze Gyurcsány Földönfutóvá Teszek Minden Jobboldalit Ferenc – na, az ő pofonegyszerű megoldásaikra nincs semmi szükségünk, pláne ilyen nehéz időkben. Megtarthatják a tricikliket is.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Van új a Nap alatt

ĀA kommunikáció és a kultúra mindig is nagyon erős identitásképző terület volt. Az internet és a közösségi média előretörésével, valamint a technika robbanásszerű fejlődésével korunkban a szerepük felértékelődött

Rab Irén

Rab Irén

Az akadémiai szabadság fejezeteiből

ĀValamikor réges-régen, 1155-ben Rőtszakállú Frigyes német-római császár bullát adott ki a bolognai egyetemen tanuló birodalmi diákok védelmében

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom