Demokráciaexport

„Belgium olyan ország, ahol senki sem kapja meg azt a politikát, amelyre szavazott” – így jellemezte a nyáron a belga politikai helyzetet lapunknak Bob De Brabandere, a Flamand Érdek szenátora. Nem a levegőbe beszélt: országának azóta sincs kormánya, és nagyon úgy néz ki, hogy egy sajátos demokráciafelfogás mentén alakulhat meg a következő, ha egyáltalán.

Emlékeztetőül: a tavaly májusi választásokat a jobboldali Új Flamand Szövetség (N–VA) nyerte meg tizenhat százalékkal, a második pedig a náluk markánsabban bevándorlásellenes Flamand Érdek lett tizenkét százalékkal. Eleve sajátos képet ad a belga politikáról, hogy ennyi százalékkal már választást lehet nyerni, de az ország a flamand–vallon kettősségen túl is megosztott. Mára egyébként a Flamand Érdek átvette a vezetést az N–VA-tól, a harmadik helyen pedig a vallon szocialisták állnak.

Mindez azért érdekes nekünk, mert a múlt hét végén Fülöp király kormányalakítási megbízást adott a választáson nyolc és fél százalékot elért flamand liberálisok, az Open VLD elnökének. Egbert Lachaerték elég messze vannak a többségtől, a koalíciós tárgyalásokat hat másik párttal kezdik. Mondanunk sem kell, sem az N-VA, sem pedig a Flamand Érdek nincs köztük.

A leendő kormánynak, ha végül is megalakul, nem is lesz többsége Flandriában. Tehát Belgiumban hét darab párt áll össze csak azért, hogy kirekesszék a kormányzásból a két legerősebb pártot, azok ugyanis jobboldaliak és bevándorlásellenesek.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hívta fel a figyelmet nemrég a Helsingin Sanomat cikkére, amelyben a diktátorok személyiségjegyeit vizsgálják, és Orbán Viktort is megemlítik. „Egyszerűen bicskanyitogató az a stílus, amelyet a finn napilap (amely egyébként épp most darálja be a finn médiapiacot, szerezve ezzel majdnem monopóliumhelyzetet az országban) megenged magának” – írta Kovács. Példákat is hozott arra, miért sajátos, hogy éppen tőlük jön a kritika, hiszen – mint írta – Finnországban nincs betiltva a horogkeresztes zászló használata nyilvános helyeken, a megkérdezettek 54 százaléka szerint a munkahelykeresés és/vagy lakásbérlés során roma származása miatt diszkriminálták, elterjedt az etnikai profilalkotás, nincs alkotmánybíróság, a bírákat pedig az igazságügyi miniszter javaslatára nevezi ki az államfő.

Akár ezekkel a dolgokkal is foglalkozhatna jogvédők, lobbisták, balliberális európai parlamenti képviselők és hasonló fontoskodók hada. Két oka is van annak, hogy nem teszik. Egyrészt a mai napig lenézik Kelet-Közép-Európát és benne a 2004-ben és utána belépett tagállamokat, valamint meggyőződésük, hogy a jobboldali pártokkal és azok szavazóival szemben bármi megengedett.

Múlt héten egy népszerű német podcastadásban fejtegették, hogy milyen lelki sérülései, gondjai lehetnek azoknak, akik a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak pártra vagy Donald Trumpra szavaznak. Befolyásos liberális értelmiségiek egész sora van meggyőződve arról, hogy csak az ő világképük legitim, ami azon kívül van, az megvetés, de minimum szánalom tárgya. Ezek az emberek aztán úgy uszítják Magyarországra és a régiónkra szankciókat követelő jogvédőket – például Gerald Knaust és szervezetét –, mintha egy harmadik világbeli ország volnánk.

Mi azonban, köszönjük, nem kérünk a „demokráciaexportjukból”. Van nekünk saját demokráciánk.

(A szerző főmunkatárs)