Korompay Csilla

Vélemény és vita

Rendfenntartás és elmekórtan

Tanulságosak azonban a balliberális hírportálok ide vonatkozó kommentjei, amelyekből kiderül: az olvasók többsége – ezek szerint politikai hovatartozástól függetlenül – támogatja az iskolaőrség létrehozását ott, ahol arra szükség van

Pszichológusok kellenek, nem iskolaőrök – így összegezhető a baloldali reakció a szeptembertől munkába álló új szervezetre, a drámaibb hatás kedvéért DK-s körökben jellemző még a gumibotozás általános gyakorlattá tételéről és gyermekeink életének militarizálásáról szóló jajveszékelés is. Tanulságosak azonban a balliberális hírportálok ide vonatkozó kommentjei, amelyekből kiderül: az olvasók többsége – ezek szerint politikai hovatartozástól függetlenül – támogatja az iskolaőrség létrehozását ott, ahol arra szükség van. A közzétett lista kapcsán is főleg amiatt csalódottak a hozzászólók, hogy ez vagy az az intézmény kimaradt az érintettek köréből.

Gyurcsányékkal szemben, akik magukra hagyták a pedagógusokat az iskolai erőszak ügyében is, eszköztelenül és teljesen kiszolgáltatottan, a polgári kormány már tett lépéseket az ilyen incidensek visszaszorítására, közfeladatot ellátó személyként nagyobb védelmet élveznek a tanárok, ám ez is kevés bizonyos esetekben.

Az iskolaőrség ellen ágáló ellenzéki „szakértők” előszeretettel követelik a jelenség hátterében álló okok megszüntetését, elhallgatva például, hogy 2010-ben a hazai szegények és szegénységnek kitettek száma – magasan az európai uniós átlag fölött – meghaladta a harminc százalékot, amit sikerült tizenöt százalék alá, vagyis a felére csökkenteni. A javuló adatok persze nem segítenek a most is mélyszegénységben élőkön. Azonnal ható varázsszer nincs, de dolgozik az egyházi szeretetszolgálatokkal megerősített családvédelmi rendszer, és hatékonyak a munkaalapú társadalom irányába ható intézkedések.

Több az iskolapszichológus is, csakhogy azokba az intézményekbe, ahonnan menekülnek az erőszaknak napi szinten kitett tanárok és diákok, vélhetően pszichológust sem könnyű szerződtetni. Másrészt ha a szép szavak lila ködében ücsörgő, „segítő szakembereket” és a bántalmazó ifjak lelkének ápolását szorgalmazók azt látnák, hogy gyermekük torkára éppen kést szorít egy bűnözőpalánta, vajon pszichológusért kiáltanának vagy iskolaőrért? Az új szervezet az ilyen akut esetek kezelésére alkalmas, és talán ennél is fontosabb, hogy elrettentő erővel bír. Egyszerű: az őrök miatt eleve kevesebb atrocitás lesz, a nyugodtabb légkörben pedig könnyebb tanítani és tanulni is. Nem csupán a bántalmazottaknak jelent ez segítséget, hanem az agresszoroknak is, akik számára az iskolázottság az egyedüli kitörési lehetőség a családi háttér miatt determinált helyzetükből. Az iskolaőrség ellen leghangosabban ágálók ugyanazok, akik oly sok kárt okoztak a szegregá­ciós ügyekben. Ne legyenek kétségeink: árgus szemekkel figyelik majd mind a 491 iskolaőrt, és Strasbourgig futnának az első nyakleves hírével. Az iskolaőrök kiképzésekor azonban vélhetően nagy hangsúlyt kap a túlkapások elkerülése. Persze jogvédőinket nem kell félteni, egyetlen durva szó miatt is botrányt fognak kelteni az „áldozatokkal” elosztható busás kártérítés reményében.

Ugyanakkor ismét bebizonyosodott, hogy a magyar társadalom rendpárti, kevéssé fogékony a liberális-anarchista szólamokra, döbbenten figyeli a BLM mozgalom külföldi térhódítását is. Látjuk az utcai zavargásokat, a rombolást, a szobordöntögetést, holott a járvány miatt mindenütt inkább az összefogáson és újjáépítésen lenne célszerű dolgozni. Ám építeni csak úgy lehet, ha valaki fenntartja a rendet.

Eközben az elmúlt hetek egyetlen hazai, szobor elleni támadásának elkövetőjéről kiderült, hogy elmezavar miatt már kezelés alatt állt. Kétségtelenül őrültek az amerikai és nyugat-európai „kollégái” is. Ahol a rendőrök térdepelnek, valóban sok-sok pszichológusra és pszichiáterre lenne szükség.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Boros Imre

Boros Imre

Igazságszolgáltatás és igazságérzet

ĀGyakori eset, hogy az ítélet és a közember igazságérzete messze elkerüli egymást. Hovatovább a tettes tele van jogokkal, míg az áldozatok, kis túlzással, védtelenek

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Rendóhajtás

ĀEgy évtizede talán még nem szabadult el ennyire a gyűlölet, amely mára szinte tapinthatóvá vált. Világjelenség, méghozzá jól irányított világjelenség lett belőle

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom