Galsai Dániel

Vélemény és vita

Fridi menekül

Fricska. Legalábbis erre a teljesen logikus következtetésre jutott a Ripost, miután a showman egymás után árulja különféle ingatlanait

Belső információk szerint New Yorkba emigrálna a meggyötört televíziós. Élete, pályafutása egy igazi magyar szabadelvű tanmese: kezdetben, a 90-es évek elején ügyesen lovagolta meg a liberális médiaterrort. A róla elnevezett show-ja – amit elejétől a végéig Amerikából „kölcsönzött” – a maga műfajában elfogadható volt. A hullámok tetején lovagolva brutális pénzekért adta el a limonádét, ám később ideje lett volna valami minőséget is előállítani. Ám ebből végül csak bukott szériák sora született. Évek óta visszahúzódva él, alig-alig hallani róla, a hátszél elcsendesedett, a marketingéletmű végképp befuccsolt. És most menekül ebből a vacak országból, amely nem értékeli kellőképpen a semmit. A liberalizmus fővárosa nincs messze Kanadától, így időnként akár átugorhat a „moslékzabálós” Kertész Ákoshoz. Így múlik el a világ dicsősége – mondták bölcs elődeink.

Kapcsolódó írásaink

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Civilek a politikában

ĀMinden civil szervezetnek joga van politizálni, ahogy az állampolgárnak is arra, hogy világos képet kapjon a politizáló csoportról