Mérlegen a Merkron-terv

A német kancellár és a francia elnök közös javaslata – vagy ahogy a nemzetközi sajtóban hívják, a Merkron-terv – szerint ötszázmilliárd eurós uniós alapot kellene felállítani. Ezt az összeget úgy teremtik elő, hogy a tagállami kormányok felhatalmazásával az Európai Bizottság felveszi az ötszázmilliárd eurós hitelt, amit majd a következő hétéves költségvetési ciklus első éveire koncentrálva költenének el.

Az úgynevezett takarékos négyek – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – gyorsan előálltak egy másik javaslattal: az adósságok közös megosztása és a büdzsé növelése helyett inkább olcsó, alacsony kamatozású hitelek kellenek, és a szokásos menetrendet követve jött is az olasz tiltakozás. A déliek ritkán örülnek annak, amit a takarékosok javasolnak és vice versa.

Von der Leyennek tehát sok szempontot kell figyelembe vennie. Azt is fontos megemlíteni, hogy a bejelentése másnapján Angela Merkel már a visegrádi négyekkel egyeztetett, és természetesen szó volt az ötszázmilliárd eurós javaslatról is. Világos, hogy a V4-ek egy ilyen horderejű válságkezelési tervnél megkerülhetetlenek.

A világsajtó bő egy hete elemzi a Merkron-tervet, és az egyik fontos következtetés – amire például a német Die Zeit szerkesztője, Josef Joffe is jutott –, hogy most bizony Macron nyert. Németország ugyanis hagyományosan inkább a takarékosokhoz húz, semmi eurókötvény, semmi kimentés, Franciaország viszont a déliek szájíze szerint alakítaná jóléti állammá az uniót. A Macron gondolkodását tükröző közös terv ráadásul erőteljes centralizációt hajtana végre, elbillentené az egyensúlyt a tagállamoktól a bizottsághoz. Joffe szerint a terv elemei az európai egyesült államok felé mutatnak. Bizonyos milliárdostól hallottunk mostanában örökjáradék-kötvényekről és szorosabb integrációról is, szóval lehet, hogy megszólalhatnak a fejünkben a vészcsengők – de várjuk meg Von der Leyen bejelentését.

Ami a Joffe szerint megrendült német pozíciót illeti, Merkel hátországa vegyes képet mutat. Ami a pártelnöki és későbbi kancellári örökösödést illeti, a koronavírus nem a konzervatív Friedrich Merznek kedvez, hanem a Merkelhez közelebb álló Armin Laschetnek, elsősorban azért, mert utóbbi tartományi miniszterelnökként beszéd helyett cselekedni és válságkezelni is tud, ráadásul az alelnökjelöltje Jens Spahn egészségügyi miniszter. Másrészt viszont ott van a nem múló probléma, amelyben cinkos a német média és a baloldal: a politikai erőszak. Miközben másról sem beszélnek, mint szélsőjobboldali fenyegetésről, hogy összemossák a neonácikkal a legnagyobb ellenzéki párt AfD-t, szabadon garázdálkodnak az antifák, demokratikus választásokon mandátumhoz jutott politikusokat vernek össze, gyújtják fel az autójukat, irodájukat. Csupa olyan dolog, ami Magyarországon nem történik meg, mégis a mi jogállamiságunk miatt aggódik éjt nappallá téve az európai liberális elit, benne Roth német államminiszterrel, aki még mindig elmulasztott bocsánatot kérni a vádaskodásért. Ha a magyar kormány is úgy szólna bele mások dolgaiba, mint azt a szociáldemokrata politikus és társai teszik, bőven lenne miről kioktatni a németeket.

A következő időszakban tehát sok minden kiderül majd arról, mennyire erős a német vezetés, és mire képes a járványkezelésben nem túl penge Macron. Ezúttal is Európa jövője dől el – és a visegrádiaknak ehhez is lesz pár szavuk.

(A szerző főmunkatárs)