Tamáska Péter

Vélemény és vita

Végítélet

Legősibb alapérzésünk a félelem, amely a halál tudatából táplálkozik

Vesszőfutásunk – tanítja a Biblia – a paradicsomból való kiűzetéssel kezdődött, s Jézus a világ végén, az utolsó ítéletben az eleveneket és holtakat jókra és rosszakra választja: utóbbiak a pokolba kerülnek, a jóké a mennyei lét dicsősége. A középkor embere rettegett az utolsó ítélettől, tudván, hogy a pokol tornácán áll, s a bocsánat kétséges, a pokol pedig örökös kínhalál. Ösztöneinkben őrizzük középkori ősünk szorongását, amit katasztrófa- és világvége filmek hatalmas sikere érzékletesen tanúsít. Sőt szorongásainkban nem is annyira az egész világ pusztulásának képeit vetítjük ki, hanem – mintha az eredendő bűn, a tudás fájának megdézsmálása fölött érzett bűntudatunk mozgatna – csak az emberiség pusztulását. Az Omega emberben látjuk, mint válik Los Angeles szellemvárossá, a Z, mint Zakariásban csak két férfi és egy nő marad a Földön, a Világok harcában a marslakók tűntek erősebbnek. (Orson Welles rádiójátéka 1938 válságos évében úgy megrázta az amerikaiakat, hogy megkezdték a menekülést a valóságosnak gondolt földöntúliak elől.) Most, a pénzviszonyok megrendülésekor nemcsak az elkeseredett és szorongó emberek száma nő, de az is kiderül, hogy a politika terén sem szeretjük egymást túlságosan: a biztonság kiépítésére törekvő államhatalom az identitás nélküli globális és bármire kész félértelmiséggel áll szemben.

A Z Világháborúban a zombivírus leigázza az embert, a koronavírusról pedig kiderül, hogy már 2015-ben megemlítették a veszélyét az olaszok, eljövendő forrásaként Kínát jelölve meg. Az Európai Unió a járvány hozta szigornak köszönhetően sem kerülhet ki a célkeresztből, s a spanyol szocialista miniszterelnök, Pedro Sánchez drámaian arról beszél, hogy az utcákon a néma pusztulás látványa fogad, s földrészünkön csak egy új Marshall-terv segíthet (1947-ben, a terv megindulásakor a német nagyvárosokban meztelen s kiégett házfalak látványa fogadta a veszteseket és a győzteseket egyaránt). Az erősen jobboldali, ám rokonszenves Thorsten Hinz nyugat-európai, német–francia végjátékról beszél. Már a Holokauszt vallás című írásával is vihart kavart s azzal is, hogy a putyini kurzus autoriter és társadalommegtartó voltát dicsérte a Nyugat dekadens liberalizmusával szemben, s a migránsválságot kiváltó 2011-es líbiai konfliktusban Németország közvetítő szerepét szánalmasnak nevezte.

A szigorú polkorrekt nyelvezetet félretéve egy vezető multikulti zsurnaliszta hölgy – aki a liberális Németországot legszívesebben szellemi Maginot-vonallal venné körül – portréját így írta körül: zsidó, spicli, bolsevik. Nos, a Junge Freiheitben megjelent eszmefuttatása nagyon ravasz. Versailles volt az első lépés, amikor az első világháború utáni kártérítések minden terhét a vesztes félre hárították, de a német milliárdok sem hoztak igazi felvirágzást, s most – mondja Hinz –, amikor a globalizáció a másik, a rossz arcát mutatja, ismét a németekre mutatnak: Fizessetek!

A romantikus Európai Uniónak vége, s a bulvárlapok eldugják a párizsi külvárosok ijesztő híreit, amelyek lakossága nem engedelmeskedik a szükségállapot előírásainak. Ott lázad a „sokszínűség” és a rendőrség tehetetlen. Berlinben egy mecset előtt háromszázan gyűltek össze, s a sajtó félrevezetően provokátorokról beszélt, s nem arról, hogy a rendőrök itt is kénytelenek voltak meghunyászkodni.

A híres német jogtudós, Carl Schmitt szerint szuverén, mindenek fölött álló az, aki szükségállapotot rendelhet el. Az állam szuverenitását semmibe vevő városi csőcselék ragadná magához a hatalmat? Félelemről vagy gyávaságról a rendőrök részéről szó sem volt: feletteseik – akik nem tudnak szabadulni a liberális állami elvárásoktól és előítéletektől – kötik meg a kezüket. Nem pusztán a migránsok, de az identitás nélküli fiatal politizáló nyugati értelmiség sem ment át az európai életfelfogás szűrőjén. Ez az új, az egyetemi és a hobbi szubkultúrákból kinőtt félértelmiségi mentalitás nálunk is megjelent. Reprezentánsa a Momentum, amely még rengeteg kellemetlenséget fog okozni a kormánykoalíciónak és a konzervatív kisembereknek. Ráadásul aktivizmusba hajló és sokat szereplő tagjait nézve felmenőik nem Ginsberg Üvöltésén szocializálódtak, hanem a marxizmuson, s a pártfőiskola nyugati szubkultúrákat meg Szolzsenyicint és a Chartát elítélő előadásain. Valaki „mai Petőfiknek” nevezte őket, nem vévén figyelembe, hogy kézzel-lábbal tiltakoznak minden olyan külső hatás ellen, ami mélyen nemzeti, mélyen magyar. Az ilyen identitás nélküli ember sikeres. Könnyen kiemelkedik, hiszen még a szája mozgásán is látni, hogy képtelen magyarul gondolkodni.

Ilyen figura a főváros főpolgármestere, Karácsony Gergely is. Durcásan pufogó viselkedése meg sem közelíti az egykori nagy harcos, a párt-főideológus Berecz János határozottságát, aki úgy magyar módra még Kádárt is majdnem megbuktatta.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Gyurcsány, a hamis prédikátor

ĀLeszámolásra készül Orbán. A Demokratikus Koalí­ció­ra most éppen a kormány vasökle, az Állami Számvevőszék készül lecsapni, az irodatűzben elégett bizonylatok másolatát nem adja vissza és el sem fogadja

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Ki kicsoda?

ĀEgyszóval az unió politikusainak többsége bizonyíthatóan nem hasonlít azokhoz a személyekhez, személyiségekhez, akiknek elvárásaink szerint be kellene tölteniük ezeket a fontos, felelős, bár egyre inkább eljelentéktelenedni látszó posztokat

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom