Kő András

Vélemény és vita

Kézfogások

Álmomban sem gondoltam arra, hogy egyszer jegyzetet írok a kézfogások elmaradásáról, amit a koronavírus elleni védekezés hívott életre

Most meg kell változtatnunk a szokásainkat, azaz a világ legnépszerűbb üdvözlési formája, a kézfogás (kézrázás, parola) helyett valami mást kell kitalálnunk. Szokásokat megváltoztatni pedig annyit jelent, hogy magát az ördögöt kell megváltoztatnunk. Vajon sikerült-e valaha is hatásosabban megjeleníteni a kéz erőteljes kommunikációs szerepét, mint Michelangelo Ádám teremtése című freskóján, amelyen a Teremtő kinyúl a kezével, hogy megérintse az embert. Különös gondolatok kavarognak bennem a freskó újbóli szemlélésekor…

A kézfogás eredete tisztázatlan. A Római Birodalom polgárai a kezük és az alkarjuk összeérintésével üdvözölték egymást, de egyes antropológusok szerint a mai formájában ismert kézrázás csak néhány száz éves lehet. A gesztus mindenütt a világon ugyanaz, és mégsem. Árnyalati különbségek vannak közöttük, attól függően, hogy a világ melyik táján, illetve melyik országában a legjobb szolgák vagy a legrosszabb urak. Anonim bölcsesség, hogy az ember szerencséje és gazdagsága szokásaiban van elrejtve. Ez még akkor is igaz, ha a kézfogásokról – egyelőre – csak múlt időben lehet beszélni.

Engem még határozott kézszorításra és egyenes szemkontaktusra biztatott apám. Japánban és Dél-Koreában azonban nemcsak azt sugallják, hogy „gyengéden, ne erősen”, hanem még hozzá is teszik, hogy „kerüld el a közvetlen szemkontaktust”. Észak-Amerikában és sok európai országban a petyhüdt, a „döglött hal” kézfogást lenézik, mert szerintük ez gyengeséget és nőiességet hordoz. Egyesek szerint az amerikaiak túlságosan elmennek a másik véglet irányába, ezért ujjpasszírozó kézrázásról panaszkodnak. Különösen a texasiakra jellemző ez – teszik hozzá.

A franciák az erős, kézropogtató kézszorítást neveletlenségnek tartják. Az arab világban a kézrázás fontos, bár a szorítás kevésbé határozott. Az arab férfiakat „érintésorientáltaknak” szokás nevezni. A kézrázás gyakran sokáig tart, előfordul, hogy közben megfogják egymás könyökét, és az sem ritka látvány, hogy két férfi, kézen fogva sétál az utcán. Az olaszokról széles körben közismert, hogy jobban kedvelik a fizikai kontaktust, mint a többi európai nép.

Az oroszok az erős, határozott kézfogás és a közvetlen szemkontaktus hívei. A közeli barátok „medveöleléssel” üdvözlik egymást.

Hihetnénk, hogy Thaiföldön a polgároknak nem kell megváltoztatniuk a szokásaikat, mert a kezük nem találkozik a másik ember kezével. A hagyományos thaiföldi üdvözlési forma, a wai ugyanis abból áll, hogy a két kezet imádkozásszerűen összezárják, és a fejükkel enyhén biccentenek hozzá. Ez azt jelenti, hogy „üdvözlöm”, „köszönöm”, „viszontlátásra”, sőt még azt is, hogy „sajnálom”. Amikor a wai-t bemutatják, minél magasabbra emelik a kezüket, annál nagyobb tiszteletet fejeznek ki. Hiába azonban a wai, a thaiföldiek ugyanúgy szenvednek a vírus ártalmaitól, mint a többi nép.

„A szokás – az szokás, nem pedig valami, amit csak úgy kihajítasz az ablakon – figyelmeztet bennünket Mark Twain. – Fokról, fokra, a lépcsőn kell letessékelni.” Erre kényszerült az ember az egyre mélyülő világjárvánnyal, s benne mi, magyarok is. Csak remélhetjük, hogy nincs messze az az idő, amikor ismét belecsaphatunk barátunk tenyerébe.

(A szerző  újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Faggyas Sándor

Faggyas Sándor

Karantén (4.)

ĀPéldátlan fenyegetést jelent a koronavírus. Ez ugyanakkor példátlan lehetőség, hogy összefogjunk egy közös ellenséggel, az emberiség ellenségével szemben – hangoztatta az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerdán

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Új immunitás

ĀNem, nem olvashat itt az alábbi sorokban az olvasó a vírusról, sem a lehetséges betegségről, a fenyegető halálról

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom