Európa mi vagyunk

„Európa nem Brüsszelben van. Európa mi vagyunk, és nem kell megfelelnünk a megfáradt brüsszeli elitnek, akik lassan már magukból is kiábrándultak. Korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője.”

„Ha Európa megváltozik, életben marad. Ha Európa nem változik meg, halálra ítéli magát. Ha továbbra is pofonokat kapunk az EU-tól, levonjuk a következtetéseket.”

Mindkét idézett kijelentés vasárnap hangzott el.

Az elsőt Orbán Viktor kormányfő mondta Budapesten, a másodikat pedig Matteo Salvini, a Liga elnöke Rómában. Erős üzenetek a liberális uniós elitnek, a brüsszeli bürokratáknak, akik az új európai identitást akarják megteremteni. Csakhogy Európa valóban nem az uniós intézmények központjában van, hanem a tagállamokban. Európainak lenni nem egy mesterséges, gyökértelen lét, hanem a lokális, a regionális, a nemzeti és az európai identitások egysége.

A brüsszeli pofonokból – ahogy Salvini fogalmazott – egyre többeknek van elegük. A következő uniós költségvetésről folyó egyeztetésekben újra kirajzolódnak az unión belüli ellentétek. Egyes nyugati és északi tagállamok úgy tesznek, mintha az új tagállamok felzárkóztatására szánt források valójában az ő könyöradomá­nyaik lennének, teljességgel figyelmen kívül hagyva, hogy ők bőséggel profitálnak az uniós tagságból, Kelet-Közép-Európa új piacaiból, a hazatérő profitból. A jogállamisági vitában nincsenek tekintettel a tagállamok közti különbségekre, az eltérő tapasztalatokra, történelemre.
A 2004-ben vagy később csatlakozott tagállamokkal folyamatosan azt éreztetik, hogy másodrangú tagjai az uniónak, miközben e régió gazdasági mutatói láttán keserűen irigykedhetnek.

Az ellentét nem csak Kelet és Nyugat között érezhető. A liberális gőg a pártpolitikát is uralja, a bevándorlásellenes, konzervatív pártok szavazói Európa-szerte a „haladó” politika és média lenézésével kénytelenek együtt élni. Hiába nyilvánvalóak a tömeges bevándorlás és az elhibázott integrációs kísérletek katasztrofális hatásai, aki beszél róluk, azt máris fasisztának és idegengyűlölőnek bélyegzik.

Az Európai Néppárt többsége a jobbra nyitás helyett inkább a liberálisokhoz igazodik, eszébe sem jutna ma már nyíltan kimondani olyan, a keresztény konzervativizmuson alapuló véleményeket, amelyek egy évtizede még alapvetőnek számítottak. Pedig aki érez felelősséget Európa iránt, annak már rég kapcsolnia kellett volna, hogy a liberális lobbi az identitásunk alapjait, a férfiak és nők önazonosságát, a családot, a nemzetet támadja nagy hatékonysággal. Ha arról akarunk informálódni, milyen előnyei vannak a nem monogám kapcsolatoknak, megmondja a brit közszolgálati BBC. A svéd SAS pedig képes volt azzal biztatni utazásra honfitársait, hogy közölték: valójában semmi sem skandináv eredetű. A légitársaságnál azt sem érezték túl abszurdnak, hogy egy fekete fiatalemberrel mondassák a kamerába: nem vagyunk jobbak, mint viking őseink. Ezen a szinten van ma a liberális lobbi, az úgynevezett jobbközép erők pedig továbbra is az ő kegyeiket keresik és nem értik, miért pártolnak el tőlük a választók.

Ahogyan az egyik legjobb brit konzervatív lap, a Spectator svéd publicistája, Fredrik Erixon fogalmazott a napokban: „A régi politikai közép eltűnőben van, mert a hagyományos pártok nem akarnak megváltozni. Egy új politikai centrum van születőben, és ha a régi pártok nem tudják, akkor majd új erők fogják elfoglalni azt.” Javaslunk egy stratégiát: ki kell mászni a liberálisok zsebéből. Vissza kell venni az európai identitást. Minden más lassú öngyilkosság.

(A szerző főmunkatárs)