Vörös lecsó

Az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt a Népszavának adott, tegnap megjelent interjúban arról beszélt, a Párbeszéddel egy az útjuk. Már nem a párttal, nem a néppel, a Párbeszéddel. Ennél szerényebb célt kitűzni sem lehetne. A Párbeszéd Magyarországért nullaszázalékos párt, a Magyar Szocialista Párt viszont a rendszerváltoztatás után 1994-re egyedül is kormányképes politikai erővé vált. Szinte csak szégyenérzetből engedett át néhány szeletkét a hatalomból a magát előtte antikommunistának kikiáltó Szabad Demokraták Szövetségének.

Innen sikerült leküzdeni magukat a tizenkét évig kormányzó szocialistáknak. Mostanra alig súrolják a parlamenti küszöböt, bőven van tehát okuk Bástya elvtárs szerénységére. A szocialisták önbizalomhiányát fényesen jellemzi, hogy a nagyjából tucatnyi politikus által fémjelzett, az utóbbi években magukat a választók előtt önállóan megmérni sem szándékozó Párbeszéddel készülnek fúzióra, s ennek megvalósulása esetén társelnöki rendszert alakítanának ki az immár formalizált frigyet követően.

Kinek jó ez? Ha a szocialistáknak a közvélemény-kutatók által mért öt-hat százalékos támogatottságához hozzáadjuk a Párbeszéd nullaszázalékos választói reprezentációját, az eredmény ugyanaz lesz. Esetleg kicsit kevesebb. A politikában ugyanis kétszer kettő néha három. Máskor pedig öt. Bizonyos Gyurcsány Ferenc, egykori bukott MSZP-elnök és miniszterelnök láthatóan most is örül ennek a szocialista innovációnak. A DK-vezér azt vette a fejébe, hogy apró kis sakklépésekkel, politikai trükkök százaival átterelgeti majd az MSZP-s nyájat, a még kitartó, bár láthatóan egyre elkeseredettebb híveket is a modernizáció útjára lépett, az európai egyesült államok eszméjét már értő táborába. Ami még Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus szerint is óriási blöff.

Gyurcsánynak a mestertervhez már trükkökre sincs szüksége. A szocialisták sorsa ugyanis – Petőfi soraival – „Lassan hervadni el, mint a virág / Amelyen titkos féreg foga rág; / Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, / Mely elhagyott, üres szobában áll.” Hétfőn az a Szanyi Tibor dobta be a törülközőt, aki nem egyszerűen a párt alelnöke s legelfogadottabb európai parlamenti képviselője volt, hanem a baloldaliságot a legfontosabb alapértéknek tartó politikusa is. Az utolsó mohikán, aki 2007-ben még együtt kesergett Horn Gyulával, aki azt találta mondani neki, „egyedül vagyunk, Tibor!”.

Kilépett az MSZP-ből a kilencvenes évek egyik ikonikus szocialista politikusa, a szakszervezeti mozgalomból érkező Szöllősi Istvánné is, aki a neoliberális politika tagadása miatt lett persona non grata a pártban. Gyurcsány annak idején azért hagyta ott az MSZP-t, ,,mert ott loptak”. Bajnai Gordon szerint is meglehetősen „korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban”. Gőgös Zoltán pedig azért fordított hátat, mert „összevissza beszéltek”. A közelmúltban távozó Botka Lászlóról, a párt hőstenorjáról egy politikai árva, egykori Együtt-elnök, Juhász Péter azt fejtegette, vele semmi baja nincs, csak van egy nagy kolonc a nyakában: az MSZP. Botkáról akkor még azt gondolták a szocialisták, vele megoldhatják a párt újbóli vörösre festését.

Tévedtek, a baloldalon ebből csak egy vörös lecsó lett. Szinte jelképes a friss történet: a KISZ-vagyon felélésének ügyvivőjét, az MSZP-ből a DK-ba dezertáló Varju Lászlót a bűncselekménnyel vádolt volt MSZP-s, Czeglédy Csaba kísérte el ügyvédként az ügyészségre. A tiltakozáshoz a lecsót Gyurcsány főzte. Virág elvtárs (is) megmondta: az osztályharc egyre fokozódik.