Mámoros tótágas

Az októberi választások budapesti győzelemétől megittasult szivárványos ellenzék mintha tartaná magát ehhez a bölcselethez. A haladó szellemiségűek azóta naponta beugranak a nagybőgőbe. Szűnni nem akaró, duhaj mámorukban a ház oldalával együtt kirúgják a jobbra húzó tisztviselőket, nagyokat kurjongatva emelgetik saját fizetésüket, erőfitogtatásként beintenek a kórházépítésnek, hamiskártyás cimboráiknak dupla lapot osztanak. És fenekére vernek a közpénzeknek.

Az előzmények ismeretében nem meglepő a felfokozott eksztázis. Hiszen kilenc szűk, keserves esztendő áll a ballibek mögött. Ők Budapest felvirágzását valóságos vesszőfutásként élték meg. Egy-egy újabb siker láttán minden alkalommal fájdalmasan felszisszentek. Legyen az a romjaiból felélesztett Várkert Bazár, a fél világ által megcsodált Duna Aréna vagy a magyar főváros hírnevét öregbítő, bármely más remeklés, ők csak fanyalogtak és a fogukat csikorgatták.

E negatív reakciókat bizonyára a sértett önérzet és az elfojtott düh váltotta ki belőlük. Mert a maguk felsőbbrendűségéről alkotott hamis képet beárnyékolta a felragyogó főváros. Miután szembesültek vele, hogy valójában csupán önelégült, pökhendi pancserek és a szekér az ő irányításuk nélkül jobban szalad, vég nélkül csak duzzogtak, és mindent lefitymáltak. De mégis októberben végre a nap nekik ragyogott fel. A különös anyagból gyúrtak közül néhányan bizonyára a 2020. esztendőt köszöntő, éjféli himnusz alatt mi mást, mint az Internacionálét idézték fel magukban.

Emelkedett hangulatban a gátlások könnyebben oldódnak, csökken az ítélőképesség, miközben növekszik az önérzet. Miként például azé az elázott vendégé, aki egy nagykörúti étteremben a nagy szilveszteri dínomdánomban az abroszt magával rántva beszédült az asztal alá. Cimborája felsegítette volna, de ő elhárítva a segítő kezet, felhorkant a mélyből: „Hagyjál, tudom, mit csinálok.” Ez a jóember akár Karigeri is lehetne. Aki a hónapok óta tartó hevületében meghökkentő kinevezésekkel, be nem tartott, merész ígéretekkel, elkapkodott, magabiztos kijelentésekkel csillogtatja a zöld, szolidáris és „szabad” Budapest élén vezetői rátermettségét.

A rombolás eufóriájában a főpolgármester páros lábbal rúgta ki többek között például a Főtáv, majd az FKF első emberét, majd a „szakértelemnek” elsőbbséget adva a Főkert vezérigazgatójára került sor. Arról a Szabó Józsefről van szó, aki tízezer új fa telepítésével kizöldítette Budapestet. Azonban a főváros első embere mintha csak maga alatt vágná a fát, hogy aztán nagy reccsenéssel lehuppanjon a valóság talajára.

A Karácsony Gergelyre voksolt választók közül egyre többeknek kezd már kitisztulni a feje. Egész Budapest levegője felfrissülhetne, ha a lomtárból előpiszkált, régi „nagy arcokkal” teletűzdelt új városvezetés év elején felkeresne valamiféle szellemi detoxikálót. Talán maga is megkönnyebbülne, ha kiadná magából a felgyülemlett, torz indulatokat.