Tamáska Péter

Vélemény és vita

A mostani és egy másik, ódon karácsony

„… a gyermeklélek meghatott, halk lelkesedése mindent pótolt, s erőt adott a küzdelemhez”

A németek – a családból tudom – mára bolond emberek lettek. Nem úgy bolondok, mint ahogy a bolond embert általában elképzelik. Jóízűen nevetnek, és ha talkshow-ba hívják meg őket, még szellemesek, sőt talpraesettek is. Annyira, hogy a ZDF Björn Höckét, kedvenc népszónokomat törölte a meghívandók listájáról, mert azt hangoztatja, hogy a nyugati életformák ostoba és kiszámíthatatlan vállalkozások részei, és Thüringiában és a többi keletnémet tartományban keresi, amit – hogy Engelst és Marxot átköltsem – az Elbától nyugatra úgysem lehet megtalálni. (E két klasszikus idejében a német lélek még az Elbától nyugatra nyiladozott.)

Csak egy bolondéria a sok közül: egy düsseldorfi zöld képviselőnő a krampuszt, azaz a Mikulást kísérő fekete köpenyes szolgát, a derék Knecht Ruprechtet akarja nyugdíjba küldeni, mert virgácsával és – szerinte – SS-esre hasonlító külsejével lelki sérülést okozhat a gyanútlan germán gyermekeknek. (Megjegyzem, nálunk, Keszthelyen az egyetem egyik ifjú tanára járta végig kedves barátait Mikulásként két igen csinos krampuszlánnyal, akiknek virgácsait megirigyelnék a düsseldorfi zöldleányok is.)

A bolondéria azonban megy tovább: egy kölni, magát német–török akadémikusoknak nevező társaság azt állítja Mikulásról, azaz Szent Miklósról, Myra püspökéről, hogy génjei alapján török volt. Szerintük ugyanis Kis-Ázsiában a génvizsgálatok alapján a lakosság 93 százaléka a történeti idők óta helyben élt, népiségét „őstörökként” alig érintették az uralom formáinak szakadatlan változásai, tehát Szent Miklós, a 3–4. században élt, a szegényekről, gyermekekről és védtelen hajadonokról gondoskodó püspök maga is mi más lehetett volna, mint vérbeli török. Ám ha török – kapcsolt egy üzletlánc –, akkor ne Mikulást vegyetek, hanem ugyancsak csokoládéból készült, csúcsos fejű Zipfel-emberkét, az szebben mosolyog!

Persze a forralt bor sem tetszik a mohamedánoknak, de a véres hurka és a sült kolbász sem, a zöldek pedig szén-dioxid-adót szeretnének kivetni minden húsfélére. Vállrándítás és elnéző mosoly lehet a válasz. Csakhogy a zöldek, a liberálisok és a muszlimok úgy fogják fel az életet, mint egy egyre nehezedő feladatot. És a zöldek a klímahisztéria jegyében minden, az éghajlatváltozás elől menekülőnek automatikusan állampolgárságot akarnak adni. A klíma igazi mumus, amolyan óriás Knecht Ruprecht, ő a krampusz.

Aztán ha Ursula von der Leyennek köszönhetően hivatalból bejön a Green New Deal Europe, semmilyen erőfeszítés nem fog történni egy jobb, értelmesebb és emberibb világrend felé. Akinek menekültpapír lesz a kezében, annak igényei elméletben máris ki lesznek elégítve. Az éghajlat itt enyhe, a táj változatos, remek konyha és kitűnő italok várják a vándorokat. Európában szabad gondolkodni, sőt írni, olvasni és beszélni is lehet. Aztán hümmöghetünk, hogy a Harz IV.-en, a német lét legalacsonyabb szintjén élő állampolgárnak harmadannyi pénz jut étkezésre, mint egy migránsnak.

Ki fordította meg az órát? Mire jó ez az államdarwinizmus a migránsokkal? Jobb, bal, zöldek, mindegyikükből feltartóztathatatlanul árad a vágy a nagy összeomlásra, nem véletlen, hogy a történészek a múlt fényeit a hanyatló római birodalomtól kölcsönzik. Houellebecq kritikája az iszlám szabadság vágyáról profetikus: az író szerint beprogramozva, az is csak katasztrófával végződhet. A karácsonyi vásárokat nézve soha nem volt ilyen gyötrő a modern élet tárgyai s kínálatai iránti vágy, mint most: a legőrültebb divat sem hat őrülten. (A pénz és az etikai fogalmak uralma között már csak az írástudók keresik a harmóniát.)

Ilyenkor,  karácsonykor elő szoktam venni édesanyám naplóját a háború utolsó hónapjaiból. Menekültünk Kassáról – amely körül kezdett bezárulni a Vörös Hadsereg gyűrűje –, de 1944 karácsonyán a tátrai szállodában még az előírt szabályok szerint este, vacsora után csengetett a Jézuska, és magára maradt édesanyámnak „… a gyermeklélek meghatott, halk lelkesedése mindent pótolt, s erőt adott a további küzdelemhez, hogy egykor majd ismét boldog, nagy családi körben ülhessük meg a szeretet ünnepét.”

A csengettyű várása, a leselkedő krampuszok és angyalok, végül a karácsonyfa a kis Jézussal és ajándékaival életem végéig elkísér. Hivatalosan az ötvenes években aztán sokat duruzsolták a fülünkbe még a tanáraink is, milyen károsak, polgári csökevények is a karácsonyi szokások, tiltották a betlehemezést, és a hittannal együtt száműzték a kicsi Jézust. Lelkük rajta. Egy elvarázsolt kastélyból üldöztek ki.

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Utójáték

ĀFricska. Egy Gréczy a felkent demokratáknál nem vész el, csak átalakul!

Erdő Péter

Erdő Péter

Csendes éj

ĀCsendes éj, szentséges éj… Néhány évvel ezelőtt a karácsonyi készület idején, így december táján, minden bevásárlóközpontban reggeltől estig szólt a zene

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom