Nagy Ervin

Vélemény és vita

Minek menteni a szocikat?

Miért rántja vissza a szakadék széléről a szocialistákat Karácsony Gergely?

Mi szüksége lehet arra, hogy a megvalósult és relatív sikereket elért ellenzéki összefogás után népszerűségével továbbra is köldökzsinóron tápláljon egy régóta halálra ítélt politikai képződményt? Vajon mi okból menti meg – talán utoljára – a morálisan vállalhatatlan utódpártot egy, a kommunizmusból életkora miatt kimaradt politikus? Miért nem hagyja ez a baloldali generáció végre elpusztulni azt, ami társadalmi szempontból életképtelen, morálisan mindig is vállalhatatlan volt, és hoz létre valami újat, egy sokkal kevésbé szolgalelkű, mintakövető és internacionalista szocdempártot? Miért asszisztál a főpolgármester ahhoz, hogy megmaradjon a baloldali megújulás (egyik) legnagyobb gátja, az MSZP?

„Ez a harc lesz a végső” típusú évzáró sajtótájékoztatót tartott a szocialista párt két vezetője, Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes Karácsony Gergellyel megtámogatva. Az év során többször térdre rogyott elvtársaknak – a főpolgármester támogatásának hála – így volt és lesz lehetősége még a politikai térben mozgásteret keresni, esetleg ténylegesen is találni és megmaradni. Annak ellenére, hogy a szocialista pártnak már évekkel ezelőtt meg kellett volna a józan ész szerint szűnnie, és utat engedni egy újgenerációs baloldali formáció­nak. De a legmeglepőbb elem a történetben az, hogy Karácsony Gergely, a maga sikerével, az ellenzéki oldalon tagadhatatlan népszerűségével még mindig odaáll Tóth Bertalanék mögé, miközben az önkormányzati összefogás óta tucatszámra hagyják el a pártot a még megmaradt utolsó mohikánok, és emel egyet az egyébként több százezer szavazót vesztő volt állampárt maradványán. Mindezt úgy, hogy az egykori együttműködést még kényszerházasságnak tartotta. Így nagy talány, hogy miért menti még meg a menthetetlent?
„Közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, közös programot!” – indított igen erősen Kunhalmi Ágnes, deklarálva az ellenzéki „kategorikus imperatívusz”-t. Ugyan nem kell mindig megértenünk, hogy egy párt vezetése mit és miért tesz, mindenesetre bizarrnak tűnik, hogy két héttel az év vége előtt – mikor egy kormányülés és egy parlamenti szavazás még hátravolt – miért is kellett „évzárót” tartaniuk, de biztos ennek is megvolt az oka, amit a „gyengélkedő” szocialistáknál talán nem is érdemes komolyabban kutatni. Ha más nem, hát annyi értelem talán felsejlik a „lezáró esemény” mögött, hogy igazából nem nagyon tudtak már ebben az évben mit kitalálni, elnézve a tucatnyi pártelhagyót pedig jobbnak látták megúszni az idei esztendőt, továbbá a választmányi ülésük megfelelő apropót kínált arra, hogy még egyszer kiálljanak a nyilvánosság elé, és a főpolgármester segítségével meghatározzák az önmaguknak vindikált „vezető szerepüket”.

Beszédes mindenesetre, hogy Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes – mielőtt Karácsony Gergely megszólalt volna – igyekezett a „köztársasági erők” mellett a saját maguk győzelmeként bemutatni az elmúlt évet, annak ellenére, hogy a relatív sikereknek pont, hogy nem ők voltak a letéteményesei. Nem is nagyon érteni azt, hogy mire is alapozza a „mögöttünk hagyott év sikereit” az a szocialista párt, amely több százezer szavazót vesztett. Amely az önkormányzati választásokon is csak néhány egyéni politikusi ambíciót tudott kielégíteni, de áttörést – minden ellenkező híresztelés ellenére – nem tudott elérni; illetve október óta Szeged után számos budapesti kerületben is tucatnyian hagyták el a pártot. Erőt mutatni azonban ott, ahol nagy űr tátong, igazi „politikusi” teljesítmény – legalábbis ha nem a cselekvést, hanem az általános ellenzéki alapállást szemléljük. Így voltaképp megsüvegelendő az a teljesítmény, mikor egy több sebből vérző, morálisan a pártrendszerből már régóta kiíródott kommunista utódpárt ilyen magabiztosan próbál előremenekülni.

Az egész diktátum, azaz annak kijelentése, hogy aki nem fog össze 2022-ben, az áruló, nem is lenne kellő súlyú, ha nem magasodna mindvégig Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan mögött a főpolgármester. És valójában itt merül fel a kérdés, hogy miért is kell Karácsony Gergelynek jelenlétével folyamatosan konzerválni egy már régóta bukott pártot? Miért kell egy, a kommunizmus bűneitől kora miatt ártatlan, az ellenzéki oldalon tagadhatatlanul a legsikeresebb politikusnak a szocialista pártot újra és újra megmentenie?

Politikai racionalitása nincs, érzelmi oldalát Karácsony Gergely esetében nehéz lenne találni. És mégis. Ott áll, bárgyún vigyorog, mikor Kunhalmi a nevével viccelget; komolyan bólogat, mikor Tóth Bertalan az összefogásról papol; és utána megszólal, támogat, erősít, megment. Menti a menthetetlent, visszarángatja a szakadék szélén egyensúlyozó szocialistákat a politikai valóságba, asszisztál ahhoz, hogy az utódpárt vezetői eljátsszák azt, hogy ők az összefogás mellett voltak, vannak és lesznek. Sőt! Tényleg ők lennének az összefogás motorja, mikor deklarálják már 2019 végén, hogy két év múlva is előválasztás kell, hogy három év múlva közös lista és miniszterelnök-jelölt vigye majd előre az ellenzék színes-szagos összefogását? Karácsony Gergely viselkedése, politikája teljesen érthetetlen, logikátlan, félelmetesen irracionális, a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójára tekintve pedig morálisan elfogadhatatlan – valaki a sajátjai közül nem jelezné neki mindezt?

Kapcsolódó írásaink

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Karácsonyi ajándékok

ĀKarácsony előtt ismét nyilvánvalóvá vált: a liberális cinizmus és értékrombolás után maradó romokat újra és újra le kell bontani, és mindent újjáépíteni. Nem kézzel, hanem szívvel és lélekkel

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Levél Mihályi Győzőhöz

ĀMindig akad hamis tanú, hogy revansot vegyen azon, aki az igazságot nyilvánosságra hozza

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom