László Tamás

Vélemény és vita

Gérecz Attila „búvópatakja”

Ismerős jelenség mészkőhegyeinkben a források, patakok vizének eltűnése a hegy gyomrában

A tudósok sokáig kerestek módszereket, anyagokat, amelyekkel a víz útját követni lehet. Egy erre a célra máig használt vízjelző festék a fluoreszcein, amelyet tízmilliószorosra hígítva napfényben még szabad szemmel is láthatunk. Ez a jelenség lefordítható a művészetre is. Vannak olyan személyiségek, akiket a hatalom valósággal el akart tüntetni a föld és az emlékezet színéről, ám ez mégsem sikerült.

Azért nem sikerült, mert ők a tehetségükkel, egész életükkel olyan mértékben „megfestettek” – mondhatni a Jóisten kegyelmeivel olyan bőséggel megáldottak –, hogy nem lehet eltüntetni őket. Mint ahogyan a hegyi forrás eltűnik a hegy gyomrában, diadalmasan tör elő megsokszorozódva a völgyben. Ilyen személyiség és művész számunkra Gérecz Attila, az ’56-os forradalom egyetlen mártír költője. A kommunista diktatúra – egészen máig hatóan – igyekezett őt eltüntetni, de Gérecz olyan mértékben „megfestett”, tehetséggel megáldott ember, hogy ez nem sikerülhetett.

November 2-án, halottak napján idézte meg Hajnal Géza író, költő, Gérecz monográfusa Fehérváry Lilla énekessel és zenésztársaival együtt Gérecz Attila életét és életművét Újpalotán, a Boldog Salkaházi Sára-templom közösségi termében.

Hajnal Géza (aki nemcsak író, költő, de geológus és vízkutató is) mérnöki alapossággal kutatta Gérecz életét, műveit, azt a minősített „csodát”, ahogyan a versei, írásai megmaradtak. A börtönből vécépapíron kicsempészett, a börtönbeli költőtársak és a kint lévő rokonok, barátok, szerelmek – a börtönt is kockáztatva – terjesztették, másolták, dugdosták verseit, írásait. Ezekben a szövegváltozatokban teremtett „rendet” Hajnal, és állított össze egy kritikai kiadást az életműről. Ezen túlmenően megírta a Gérecz-hagyaték című könyvet is, amelyben az élet, az életmű párhuzamosan, gyönyörűn bomlik ki, ugyanakkor a Rákosi- és a Kádár-diktatúra igazi, gyilkos arcát is megpillanthatjuk benne. A költő élete is valóságos „műalkotás” lett a magyar történelem egyik leggyászosabb, sokak számára gerinctörő időszakában.

Kicsoda is Gérecz Attila? Hőn szeretett édesanyja, Básthy Irén így emlékszik fiára: „Én magam is csodálom, hogy abból a kis mufurc kamaszból hogy bontakozott ki egy ilyen igaz, talpig férfi. Mert nekem azok az idők nem tűnnek messzinek, én is jól magam előtt látom, amint a táskájával verekedett, intőt hozott, csapatot alakított, becsúzlizta az ablakokat, cigarettát vett a Nagyné trafikjában.”

„Attilával minden olyan gyorsan történt” – mondta róla H. Drechsler Mária, Marica, a költő nagy szerelme, akivel 1956 novemberében eljegyezték egymást. Valóban: a második világháborúból hazatérve egy év alatt végzett el három gimnáziumi osztályt az érettségivel együtt, két év alatt öttusa-válogatott lett, a váci börtönben az első verse után költővé avatták társai, a Füveskert néven szerveződött rab költők társasága (a füveskert valóságos helyszín: a váci börtön udvarának a hajdani börtönkápolna előtti darabja). „Aki verseket tud, azt sose csukhatják magánzárkába. Vele van József Attila, Ady és az Isten” – írja Tóth Bálint, a füveskertiek egyike, Gérecz költő- és börtöntársa.

Hajnal írja a Gérecz-hagyaték című könyvében: „Gérecz a klasszikus énköltészet legnagyobb alakjai közé tartozik, akinek élete és versei szerves egységet alkotnak. (…) Valóságos hős, a már említett, eredeti lovageszmény megtestesítője, akinek édesanyjához fűződő szerető fiúi viszonya, nőkért való rajongása és mély Isten-élménye az ávós börtönök celláinak mélyéről is sugárzó valóság, amit mai tizenéves olvasói is megéreznek.” A váci börtönből az 1954-es nagy dunai árvíz idején történt szökése köré valóságos legenda szövődött (hiszen rajta kívül csak Michnay Gyula volt képes megszökni Rákosi börtönvilágából, utóbbi Recskről, aki a fejében vitte ki Nyugatra a fogolytáborban őrzöttek névsorát). A Kisfogházból 1956. október 30-án szabadult, a győztes forradalomba kapcsolódott be, megírta és a POFOSZ-ban felolvasta a magyar ifjúságnak szánt kiáltványát, az egyetlen nyilvánosságnak szánt prózai szövegét, „ami hatvan évig lapult más iratokkal együtt különféle svájci présházakban és pincékben”. Hajnal kutatta fel és hozta ezeket haza. November 4-én – anyja emigrálásra késztető könyörgése ellenére – fegyvert ragadott (ebben hazafias, hadapródiskola-beli neveltetése visszavonhatatlan szerepet játszott a börtönbeli „élményein” túl), és november 7-én a Dohány utcában szovjet fegyverektől eltalálva hősi halált halt. Négyszer temették el, mire végső nyughelyére talált.

Az újpalotai előadás óriási élmény volt mindazoknak, akik eljöttek. Hála és köszönet nekik, legalább van még egy mag (hál’ istennek országszerte már nagyon sok), amely továbbviszi ennek a nagyszerű fiatalembernek a hírét a magyar világban, de különösen itt, a XV. kerületben, ahol visszatérni látszik a legsötétebb Kádár-kor.

Az esten Fehérváry Lilla énekes és zenésztársai adtak elő Gérecz-verseket, amelyeknek a hatása megénekelve „százszorosára” nőtt. Az Így bocskorosan-tól, a Daróc a szürkéhez című versen és a Boldog Özséb-himnuszon, a szerelmes versein át a záróversig, a Széthullt fényeken-ig egy olyan magyar költő magasodik elénk, akinek mindössze huszonhét év adatott és negyvenhárom vers, de érdemes arra, hogy az iskolai tananyagba bekerüljön, példát adva az ifjúságnak. A „Gérecz-búvópataknak” el kellene jutnia minden középiskolába, a mai magyar ifjúság ritka kincset kaphatna ajándékba általa. A mai „elveszettségtudatos”, jelenlétvesztett ifjúság számára hihetetlenül fontos Gérecz Attila gondolata: „Vagyok, mert hiányzom valahonnan.”

Kapcsolódó írásaink

Veczán Zoltán

Veczán Zoltán

Pénzcsináló esőtánc

ĀCortezék lovainak patája is olyan földön dobbant, amelyet emberáldozatok vére áztatott

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Sztrájk az élet ellen

ĀMostanában többször elgondolkodtam azon, kell-e nekünk, újságíróknak minden ostoba, álságos, nevetséges, olykor meg kimondottan gonosz elméletről, mozgalomról, történésről hírt adnunk, amely ez idő tájt témát szolgáltat a világ sajtójában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom