Egy korszak és a Jobbik vége

Az egyik a Karácsony Gergely mögött, a második (!) sorban álló Gyurcsány Ferenc fanyar vigyora, sárga irigységének leplezetlen jelei a villanó vakuk fényében. A másik a jobbikosok sanyarú tikkelése, jól látható kacsingatása, az egyre kevesebb és egyre kisebb hatalmat jelentő székek felé. Holott ők már tudták, vége a dalnak. Egy-két pozíciójuk maradt ugyan, de a mozgalom bizonyosan felőrlődik az elkövetkező két évben.

Mert állítom, hogy a Jobbik tönkremenetele, tönkretétele nélkül nincs megegyezés, nincs siker, nincs országos -en, de őszintén foglalkozni, szembenézni! Nem lehet a strucc mellé dugni a fejünket és lapozni, mintha semmi nem történt volna! Ahogy az LMP sem ússza meg a mélyebb elemzést.

De addig is hangsúlyozzuk csak: Gyurcsány Ferenc a második sorba került! Már önmagában a szemnek is pompás kép. Persze, nem ez lenne az első eset, hogy a magyar politika nagy túlélőjének talpra kell állnia, és valljuk meg őszintén, ebben a sportágban minimum fekete öves bajnok a többszörösen bukott politikus. De ne sajnáljuk, ez az ő küzdelme, és bőven van rá ideje. Nem úgy mint a Jobbiknak a visszakapaszkodása, amire igazi politikusok nélkül vajmi kevés esély látszik. Ezért biztos lesznek olyanok, akik ha visszagondolnak erre az évre, a megmaradt jobbikosok arcára is emlékeznek majd. Ez a választás volt ugyanis a párt utóvédharca.

Persze ne legyenek kétségeink, fogja még a Demokratikus Koalíció vezetője kavarni a trutyit a baloldalon, amitől Karácsony nem lesz túl boldog, és lesz még ordibálás a jobbikos rendezvényeken, de itt most szépen véget érnek a „kuruc nóták”. Sajnos.

Sajnos, mert szűkebb és szürkébb lesz a rendszer, bár jegyezzük meg, 2022-ig még sok víz lefolyik a Dunán. És az is biztos, hogy mielőtt a balliberális oldalon megszűnne a mostani látszólagos béke, a még mindig külön szervezeti, emberi és anyagi struktúrában egymással vetélkedő pártok megvárják, hogy az egykori nemzeti radikális párt elvonuljon a haldokló elefántokkal a dombok mögé, a vesztőhely irányába. Persze addig még van idő. Nem sok, de van.

De a helyzet most – minden jövőbeli bizonytalanság ellenére – adott. Talán végleg, talán nem, de véget ért a „centrális erőtér” politikája, amely az elmúlt évtized nagy és sikeres találmánya, gyakorlata volt. Talán évekre visszatér a bizonytalan jobb-bal szembenállás, a kétpólusú politikai rendszer. Talán holnapután egymásnak esik Gyurcsány és Karácsony.

Egy dolog azonban most biztosnak látszik: az egész „korszakváltás” legnagyobb vesztese a Jobbik. Az egykori radikális párt vezetői ugyanis eladtak mindent egy tál lencséért. És ezek után nincs szükség a Jobbikra. Minek? Kinek? A nagy ellenzéki összefogás felfalta a csurkai örökséget. Lehet, hogy jönnek majd mások, okosabbak, tisztességesebbek, de ez a fejezet most véget ért.

Ami pedig még ide kívánkozik, az utóbbi időben egyre nagyobb hangú demokráciaféltőkkel szemben, hogy Magyarországon igenis működik a jogállamiság, pluralizmus van, és persze demokrácia. Voltak, akik sosem mondtak mást. És voltak, akik egész Európát teleriogatták, nem kevés kárt okozva a nemzetnek. Nos, nekik, ha van vér a pucájukban, most lenne egy „apró” feladatuk.