Tényigazságok

Ezzel korántsem azt szeretnénk állítani, hogy a politika legfőbb és legfontosabb ünnepe, a választás is, olyan mint a rulett Sőt, éppen ellenkezőleg. A politikában történtek kapcsán persze nem kell feltétlenül igazságot keresni, mert tényleg sokszor úgy van, mint a mesében, hol van benne igazság, hol nincs, hol volt, hol nem volt. Már úgy értjük, hogy tényalapú igazság. Maradjunk annyiban, a politikában inkább csak érzelemvezérelt igazság létezik. A teljesítmény hol számít, hol nem számít. A választó hol büntet, hol megbocsát. Hol emlékezik, máskor felejt. Az állandóságot csak az jelenti, hogy a választónak mindig igaza van, mert a választót leváltani nem lehet.

A vasárnapi magyarországi helyhatósági választás egyik tanulsága az volt, hogy ismét lezajlott egy demokratikus választás. A mandátumot szerzők felhatalmazását senki nem kérdőjelezte meg. Nem kell menni Brüsszelbe feljelenteni. Nem kell hisztizni. A poraiból föltámadt, sőt a koporsójából előugrott ellenzék – amely a fővárost megnyerte, s a megyei jogú városok közül is tíz helyen nyert – soraiból máris kiszűrődnek olyan hangok, mint Antonius gyászbeszédéből, „temetni jöttem Cézárt, nem dicsérni”. Mert Karácsony „visszavette” a fővárost. Ám ha például Budapest új főpolgármesterének megválasztását nézzük, tényigazságként értékelhetjük Kellér örökbecsű sorait. Karácsony Gergely ugyanis úgy lehet Budapest főpolgármestere, hogy arra zuglói polgármesterként nyújtott teljesítményével egyáltalán nem szolgált rá. Míg a választáson vereséget szenvedő riválisa, Tarlós István kilenc év alatt valódi világvárost épített Budapesten, százhetven nagyprojektet megvalósítva.

Igazi városépítő, problémamegoldó vezető volt. Most jön a helyére egy „politikusféle kesztyűbáb”, Karácsony, aki városépítőként megbukott, ahogyan nem törődött Budapesttel Demszky Gábor korábbi főpolgármester sem, ötször ígérve, de soha meg nem valósítva például a 4-es metrót, mert ő is inkább csak politizált.

A jövő majd el fogja dönteni, hogy ilyen főpolgármesterre van-e igazából szükség, mert a politikában a tényigazságok csak távlatosan ítélhetők meg.

Tényigazság az is: a Fidesz–KDNP a vasárnapi voksolás után is a legnagyobb politikai erő maradt Magyarországon. Négyszáznegyvenezerrel több voksot kapott, mint az ellenzéki pártok együttvéve, besöpörve országosan a szavazatok 51,4 százalékát. Most is annyi bizalmat kaptak a választóktól, amennyiért egy parlamenti választáson százhuszonkét mandátumot osztottak volna ki.

Ez nem kétharmad, „csak” háromötöd. Biztos és egyértelmű felhatalmazás. A tavalyi parlamenti választáson megszerzett kétharmadra való választói ráerősítés. Demokráciában ez is valami. A zsebkendőre tehát nincs szükség. És még nem tudni a Borkai-faktor hatásairól. Az olimpiai bajnok morálisan vállalhatatlan cselekedete összerázta az ellenzéket. Szavazatokat veszíthettek a kormánypártok emiatt hat helyszínen, ahol csak néhány száz szavazat döntött az ellenzéki pártok összekotyvasztott konglomerátuma javára.

Az országban tehát nincs kormányváltó hangulat. Mi több, a kormánypártok nagyon erős legitimációt kaptak a vasárnapi voksoláson, egymillió-nyolcszázezer választópolgár szavazott rájuk. Többen, mint a májusi európai parlamenti választáson, s támogatóikat akkor sem, most sem ruletten nyerték. Hanem az elvégzett munkával.