Van elég muníciónk

Annyi bizonyos, hogy kicsi és nyitott gazdaságunkat szinte bármilyen nemzetközi változás befolyásolja. Ebből adódóan a kereskedelmi feszültségek mellett most az adhat leginkább okot az aggodalomra, hogy Németországban, legfontosabb gazdasági és kereskedelmi partnerünknél, a várt 0,3 százalék helyett 0,1 százalékos volt a negyedéves növekedés, ami önmagában, pláne a mi 5,2 százalékunkhoz képest is meglehetősen karcsú. Arról nem is beszélve, hogy az idei növekedés az előzetesen becsülthöz képest valamennyi fejlett gazdaságban, így Németországban, az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban is kisebb lesz.

Nálunk viszont éppen a napokban emelte meg 4,3-ról 4,5 százalékra az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank, és a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet tegnap módosította becslését 4,5-ről 4,8 százalékra. Utóbbi azért is lényeges, mert tavaly a kormányon és az MNB-n kívül a mértékadó intézetek rendre alulbecsülték a magyar növekedést. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogyan lehet gazdaságunk ebben a romló globális környezetben ennyire stabil, mennyi muníció van a tárban, illetve mit kell elővenni a varázsládikából. Egyáltalán: mitől is hasítunk ennyire?

A válasz egyelőre egyszerű, mármint ami a gazdasági tartalékokat illeti. Egyrészt a zászlóshajónak tekinthető autóipar a németországi lassulást követően nálunk hatodik vagy akár hetedik sebességbe kapcsolt, ugyanis a legnagyobb cégek az alacsonyabb költségű országok irányába viszik a termelésüket, azaz regionális szinten átrendezik a termelési láncaikat. Míg az Audi a termelésének csaknem ötven százalékát Ingolstadtban bonyolította 2010-ben, a győri gyárban pedig alig három százalékát, mostanra az arány előbbi esetében huszonhatra csökkent, nálunk pedig megközelítette a tízet.

További bizakodásra adhat okot, hogy tartósan magas a beruházási ráta, a GDP-hez viszonyítva meghaladja a huszonnyolc százalékot, azaz a befektetők továbbra is bíznak hazánkban. Az állami beruházások aránya a GDP hat százalékát teszik ki, amivel toronymagasan vezetünk az unióban. A beruházások és fejlesztések pedig a munkahelyteremtést, a bérnövekedést, azok meg a belső fogyasztást is lendületben tudják tartani.

Akad ezek mellett még valami, amiről ugyan kevés szó esik, mégis fontos. Ez pedig a nagyvállalati beruházási program, amelyben a kormány olyan vállalkozásoknak ad lendületet támogatás formájában, amelyek fejleszteni szeretnének ugyan, ám valamilyen okból, például méretükből adódóan nem kaphatnak pénzbeli hozzájárulást az Európai Uniótól. Mint ahogy Varga Mihály pénzügyminiszter fogalmazott a napokban, az ehhez hasonló beruházások jelentik azt, hogy nemcsak a múlt és a jelen lehet növekedési pálya a magyar gazdaság számára, hanem a jövő is.

Eközben Európa felett sötét felhők tornyosulnak, mert az amerikai kormányzat hamarosan bevezeti a Kereskedelmi Világszervezet által engedélyezett büntetővámokat, másrészt Donald Trump a jövő hónapban dönthet az autóipart sújtó vámokról. Előbbi gazdasági hatása marginális, viszont utóbbi már komoly tétel. Nekünk viszont vigaszt jelenthet, hogy az itt gyártott prémiumautók kevésbé árérzékenyek, legkevésbé a tehetős amerikai vevőket bizonytalaníthatja el az extra vámtétel. Vagyis ez sem jelent gondot nekünk, saját képességeinknek és fejlesztési programjainknak köszönhetően jól jöhetünk ki a nagyhatalmak közötti konfliktusból.