Rab Irén

Vélemény és vita

Merkel nehéz órái

A nagy közös európai megoldás szajkózása közben már arra sem emlékszik, hogy határnyitó (dehogy, átengedő!) döntését egyes-egyedül hozta, nem konzultált hozzá sem kormányával, sem pártjával, sem az EU vezetőivel

Eszembe sem jutott volna az egész, ha az évfordulóra emlékezve a német ZDF nem készít egy dokumentumfilmnek álcázott propagandafilmet a döntés nehéz óráiról, amit a kancellárasszonynak a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében 2015 szeptemberében át kellett élnie. Propagandafilmet, mert a film Angela Merkelt mosdatja, és döntése következményeiért, a Németországot máig sújtó migrációs válságért Magyarországot, nevezetesen Orbán Viktort teszi felelőssé. Mert „Orbán kiszámíthatatlan, vele nem lehet tárgyalni. Közösen kell fellépni ellene, hogy ne zsarolhassa meg a németeket, ne mondhassa, hogy ez a németek problémája”. Mert „Orbán arra is képes, hogy akár katonai erővel lépjen fel az autópályán éjszaka menetelő menekültekkel szemben”.

Kész szerencse, hogy Györkös Péter nagykövet úr nyílt levélben reagált a ferdítésekkel, csúsztatásokkal és elhallgatásokkal manipuláló, múlt szerdán főműsoridőben sugárzott történelemhamisító „dokumentumfilmre”. Én meg úgy reagálok, hogy közreadom a Helyzet van! – Migráció szürreál című könyvemnek azt a passzusát, ami pont erről és Merkel hozzáállásáról szól.

„Németországnak is van felelőssége, méghozzá a legnagyobb: neki kell Európát összetartania, az összes ország problémáját megoldania, és humanitárius példát mutatnia. Ezt már a kancellár asszony mondta még vasárnap este (2016. 02. 28.) Anne Will talkshow-jában. Merkel halad tovább a lenini úton. »Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a helyes utat választottam – mondja. Ezt mutatja az is, hogy mind a 28 tagállam egyetért velem (!)« Ezen még a lojális riporternő is fennakadt, de Csökönyösmuttit nem lehetett kizökkenteni. A múlt heti záródokumentumot ugyanis mindenki aláírta, még Orbán is. Mármint a közös irányelveket, hogy az EU külső határait védeni kell, a törökökkel meg kell állapodni, az illegális migrációtcsökkenteni kell, és a határok átjárhatóságára európai megoldást kell találni. Én nem csodálkozom, hogy ezt még a fenegyerek Orbán is aláírta, hiszen ezekben az irányelvekben mindenki egyetért. De irányelvekkel sokra nem megyünk, mikor megállíthatatlanul jönnek a bevándorlók.

»Senki sem gondolta volna, hogy ekkora tömegben érkeznek, és nem tudjuk, mennyi jöhet még, ezért nem lehet felső határt sem húzni«– mondja szent hittel a lelkész leánya. »Pontos számot csak akkor tudunk majd mondani, ha már itt vannak« (szerintem akkor sem). Ezért jobb lenne a menekülés okait redukálni. Ezen dolgozunk most – közli gondterhelten. – A polgárok nem tudják, mennyi munka ez (81 százalékuk szerint a kormány nem ura a helyzetnek). Ne panaszkodjanak, hogy értük nem teszünk semmit! És elsorolja a nagykoalíció szociális programjának teljesülését. Mondtam is Gabrielnek, hogy tudatosítani kellene ezt újra a polgárokban – így a kancellár. Például kormányreklámokban, hogy az ország jobban teljesít, a reformok működnek, mindenki boldog és elégedett – így én, és sajnálom a németeket, hogy nyelvi és szociális kompetencia hiá­nyában képtelenek tanulni a magyaroktól, akik mindig két lépéssel a világ előtt járnak.

Ezt az interjúból is észre lehet venni. Orbán az, akinek a neve újra meg újra szóba kerül, például Merkel sokat emlegetett tragikus vétsége kapcsán. Ugyanis egyre többet beszélnek arról, hogy a szeptember 4-i határnyitás, Merkel hívó-befogadó szava indította el az inváziót. A német narratíva erről sokféleképpen szól. Merkel humanitárius katasztrófát akadályozott meg, amikor okét mondott a Keleti pályaudvarnál veszteglő menekültek befogadására. Akkor rendkívüli állapot volt, de sajnos állandósult, és az Orbán-kormány tudatos ignoranciája sokat tett a menekültválság eszkalálódásában. Zsákutcába vezetett – ez a német álláspont.”

Most a magányos kancellár mást mond: »Semmi rendkívüli nem történt akkor. A határokat nem kellett megnyitni, hiszen azok mindig is nyitva voltak. Menekültek meg előtte is jöttek hozzánk szép számmal, júliusban ötven-, augusztusban százhúszezer. A baj Budapesten a feltorlódott tömeg volt: Orbán engedett nekik jegyet venni, aztán nem biztosított vonatot. Sokan ezért gyalog indultak neki, és ezért küldtünk értük vonatokat.«

Most mondjam neki, hogy Angéla, de szelektív az emlékezeted! Ugyanis én határozottan emlékszem rá, hogy azokban a napokban mi zajlott Magyarországon. A tömeg egyre gyűlt a Keletinél, ott várták az embercsempészeket. A Bécsbe induló vonatokat eleinte német–osztrák–magyar rendőrök ellenőrizték együtt, Győrnél tucatjával szedték le a migránsokat a vonatról. Azok nem értették: ha érvényes jegyük van, akkor miért? Hát mert nem volt útlevelük és vízumuk, anélkül meg csak az uniós polgárok utazhatnak. Mert Magyarország tartotta magát a schengeni meg a dublini előírásokhoz, bár utóbbit a regisztráció megtagadása miatt kénytelen volt feladni. Nem is nagyon értettem akkor, mire ez a folyamatos és állandó Dublinra való hivatkozás a médiában.

A migránsok autókban csempésződtek ki, hűtőkamionokban és egyéb fondorlatos módon. Már akinek volt pénze a csempészekre. A többi a Keleti előtt vert tábort, mert a pályaudvarról kiszorították őket a rendőrök, és 24 órás sorfalat álltak, hogy ne tudjanak visszajutni a vágányokhoz.

A Bécsbe tartó vonatok Kelenföldről indultak, a tömeg meg néhány hangadó hatására belekezdett a freedomolásba. Merkel nevét skandálták, képét a magasba emelték, kiutazást-beutazást követeltek. A magyarok kérése az volt, hogy a németek adjanak vízumot annak, akit befogadnak, és akkor mehetnek Allah hírével. De a Várból egy német követségi alkalmazott sem jött le a Keletibe, hogy erről felvilágosítsa őket, hogy elmondja: ez így nem megy gyerekek! (A vízumos megoldás napokig napirenden volt. Ez legalizálhatta volna a kiutazást. A Spiegel az évfordulóra Das Märchen eines Sommers (Der Spiegel 33/2016) címmel megírta a kritikus időszak történetét, de a vízumos megoldást kifelejtette belőle. Vonatot sem küldtek a németek, a magyarok busszal szállították a migránsokat Hegyeshalomig. Így maradt a gonosz Orbán, aki azon a héten végignyargalta Európát, Brüsszelben tárgyalt minden potentáttal meg a V4-ekkel. Valahogy akkoriban az EU még nem látta vagy nem akarta látni a katasztrófát, a menekültáradatot pedig kifejezetten üdvözölte.

A magyar kormány bármilyen intézkedése csak kritikát és rosszallást váltott ki.

Merkelt Orbán azután hívta fel, amikor a román–magyar meccsre igyekvő, de a Groupamából regisztráció megtagadása miatt (!) kitiltott futballhuligánok körsétát tettek a városban, kukákat borogattak, gyújtogattak, megdobálták a rendőröket, és meglátogatták a Keletinél táborozókat. Ott felálltak szótlanul körbe, és fekete szerkójukban az erőt demonstrálták. Őket őrizetbe vették.

Másnap a rendőrök felszívódtak, a migránsok beszivárogtak a rámpára, ott állt egy vonat, ravaszul a pán-európai pikniket reklámozva. Ez durva szívatás volt, mert néhány írástudó az Österreichet kibetűzte, és egymást taposva nyomultak a vonatra, de az bizony Sopronba indult. Hiába ismételgette a hangosbemondó az úti célt két nyelven, a hang- és nyelvzavarban ez nem tudatosult. Akkoriban sok minden történt egy nap alatt, érdemes lenne a krónikát végiglapozni. Mindenesetre a Fradi kemény mag is közrejátszott a »haza védelmében«, mert városnéző sétájuk félelmet váltott ki, a migránsok beleremegtek, és ezután, de lehet, hogy nem emiatt indultak el a Keletiből gyalog Nyugat felé.

Ezt csak így zárójelben fűztem hozzá a teljesség kedvéért. Mert Angéla sok mindenről elfeledkezik. A nagy közös európai megoldás szajkózása közben már arra sem emlékszik, hogy határnyitó (dehogy, átengedő!) döntését egyes-egyedül hozta, nem konzultált hozzá sem kormányával, sem pártjával, sem az EU vezetőivel. Emiatt perli őt a CSU és az AfD külön-külön a német Alkotmánybíróságnál.

»A politikus kötelessége megoldást találni a problémákra« – mond­ja Merkel. Hogy jó-e az a megoldás? Majd eldönti az idő. Mindenesetre az a csökönyösség, amivel politikáját védi, és minden más megoldást elutasít, igen veszélyes. »Von le valamilyen konzekvenciát az eddigiekből?« – kérdezte kedvesen Anne Will. »Nem – válaszolta meggyőződéssel a kancellár. – Ha nem sikerül megállapodásra jutnunk március 8-án, akkor is machen wir weiter. A jó úton haladunk, tovább harcolunk, nincs B terv.«”

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

A lázadás epigonjai

ĀNincsenek véres istenek. Csak tévelygő lelkek, akiknek a lába alól kicsúszik a talaj

Kő András

Kő András

Fényképek

ĀGyönyörű albummal örvendeztetett meg bécsi barátom

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom